Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-06-20 / 25. szám
198. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. előrehaladásunk, nyugalmunk, megelégedésünk mind ebből a bizalmas együttműködésből fakad. Szemmel látható és kézzel fogható szép példái vannak ennek az igazságnak. Az alkotások terén, ha ott áll a lelkész oldala mellett a tanító a maga támogatásával és viszont, nem bántja őket sem hatalmi, sem elsőbbségi kérdés, a tanító türelemmel vár a maga sorára s a lelkész pedig nyomban ott van tekintélyének teljes erejével, akaratának összes energiájával, hogy jogos és méltányos igényei nemcsak az iskolának, hanem a tanítónak is teljesen kielégíttessenek; ebből a közérdeknek van erkölcsi és anyagi haszna, mert halad, fejlődik, minden nyereségről-nyereségre. Az ilyen helyen a kellemes együttműködés nyomán virágzó hitélet, anyagi izmosodás, békés, nyugalmas állapot példája tűnik szemeink elé. Sajnos, van elég példa arra is, hogy a bizalmatlanságnak, az egymás elleni küzdelemnek mily áldatlan következményei vannak, hol azok, akiknek együttműködni törvényszabta kötelességük, amellett, hogy egymás ellen a gyűlölet izzó tüzét szítják, még anyaszentegyházunknak is mérhetetlen erkölcsi s nem ritkán anyagi károkat is okoznak. Nincs olyan státus, melynek gyönge tagjai ne volnának. A tanítóságnak is vannak tagjai, akiket a felszínre került túlzó eszmék magukkal ragadtak, helytelen utakon meg nem engedhető eszközökkel is küzdenek vélt igazaikért s azt hiszik: mindenütt jó, csak otthon rossz. Ám vannak a másik oldalon is, akik nem mindenben a törvény és az evangéliom útmutatása, legkevésbbé pedig a szeretet, felvilágosítás és meggyőzés erejével járnak el. Pedig a betegnek gyógyításra, a gyöngének támogatásra, a tévelygőnek világosságra s nem pedig letörésre, eltiprásra van szüksége. A levegőben van egy idea, melyet a ref. tanítónak minden vonalon, nemcsak rósz néven vesznek, sőt egyenesen bünül rónak fel. Értem a népiskolák egyetemes államosításának ideáját. Tény az, hogy egyházunk tanítói között vannak, akik lelkesednek az ideáért, de ott, ahol kölcsönös a bizalom és jóakarat, nincs rá eset, hogy rajongjon a tanító az állami szolgálatért. Ilyen helyen nem is foglalkozik a tanító ezzel az eszmével, mert ha nem is ellenszenves, legalább is közönbös az előtte. Ahol pedig az állami iskola a kedves, annak oka a legtöbb esetben, a helyzetben és ami a fő, a bizalmas együttműködés hiányában található fel. Nem utolsó ok azonban az anyagi kérdés sem, mert hiszen jól tudjuk, hogy az anyagi szegénység legyilkolja az emberben mindazt, amire a pályáján mindenkinek szüksége van. El kell ismernünk, hogy a felekezeti tanító kénytelen két urnák szolgálni, t. i. az egyháznak és az államnak. (Pedig azt mondja a szentirás: egy ember sem szolgálhat két urnák.) És ezért a kettős szolgálatért, melyben 37—39 heti órán át tanít, kevesebb fizetést kap, a fizetésemelkedésért tovább várakozik, mint az az állami tanító, akinek csak 33 heti óraszáma van. Megesik az is, hogy a felekezeti tanitó, akinek, ha fizetése összesen csak 1000 korona, ugyanazon összegért még kántorkodni is köteles. Igaz, hogy az 1913. évi fizetésrendezési törvény végrehajtásával marad bizonyos rész a kántori teendők végzéséért is, sőt ha az 1913. évi pozsonyi egyházker. gyűlés e tárgyban hozott határozatát egyházaink, alkalom adtán szem előtt tartják, az e tekintetben fennálló sérelem nézetem szerint némileg orvosolható lesz, még mindig sérelmül marad — a tanítási időben fennálló különbséget figyelembe se véve — az előlépésnél a várakozási idő nagyobb volta, a családi pótlék hiánya és az a körülmény, hogy mig az állami tanitó sérelmei orvoslásáért mehet a közig, bírósághoz is, addig a felekezeti tanitó elöl a közig, bíróság el van zárva. Amint ezek a méltánytalan disparitások megszűnnek, azonnal megszűnik még a legfiatalabb tanítónemzedékben is az államosítás iránt való előszeretet. Tehát a tanítóság államfelé gravitálásának oka az a disparitás, mely a felekezeti tanító fizetése és elfoglaltsága és az állami tanító fizetése és elfoglaltsága között fennállt és fennáll ma is. Ezeknek a sérelmeknek, a fennálló, szinte bántó disparitásnak azonban nem oka az egyház, mert hiszen nem ő csinálta a népoktatásügyi törvényeket. E tekintetben egyedül a törvényhozás hibáztatható, mely tűri, törvénybe iktatja az ilyen méltánytalan és igazságtalan megkülönböztetést. Ha már az állam, igazolt szegénység esetén magára vállalta a fizetéskiegészítést a felekezeti tanítóval szemben, miért csinált disparitást és mért nem adja meg a családi pótlékot is? Vagy ezzel a megkülönböztetéssel az a célja, hogy magához vonja, magához édesgesse a legjobb erőket és ezáltal mintegy visszaszorította a felekezeti népoktatás fejlődését és versenyképességét ? Sajnos, ezt a célját el is éri, mert a disparitás miatt a legjobb erőink mennek át az államhoz s nekünk jut, ami marad. Legfeljebb azt mondhatnánk, hogy egyházi főhatóságaink lanyhán kezelik a mi anyagi érdemeinket az állammal szemben, mert én azt hiszem, ha erélyesen közbejárnának a püspökök a sérelmek megszüntetése ^Irégner pál dFszfestő Í PÁPA. Ipfj (v^r TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! — TÖBB KIÁLLÍTÁSON W//J V\Yk KITÜNTETVE! — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! — EL- // ßffl VÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. [IfJ — CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITEL! — SZOLID ÁRAK! Íl ------------- ■ ---- -................ .......................................- ■ ■- --------- ■ ----■ ---------------------- ---- -l- ....------=!
