Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-04 / 14. szám
Huszonhatodik évfolyam. 14. szám. Pápa, 1915 április 4. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. HUSVÉTRA. ALAP1QE: Róm. X: 9. Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról és szivedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt, megtartatok nagy világdráma most tart a bonyodalomnál. Az ellentétes erők legizgalmasabb összeütközése folyik. Most lesz legtöbb és legnagyobb a véres áldozat. Most lobban ki legtöbb fiatal élet fáklyája, — s most legnagyobb a szerető szivek aggodalma, félő remegése és legsűrűbb a szemek könnyhullatása is . . . De harcok izgalmain, sebek vérzésén, szivek aggodalmán, szemek könnyhullatásán át is eljött Husvét, a lelkek tavaszi reményének diadalünnepe, a feltámadás emléknapja. A hívők nagyszámmal keresik fel ma az imádság hajlékát s harsogva zengik az örvendező éneket: Jézus él, mi is élünk, A haláltól nem félünk, Mert meggyőzte a halált. A pásztorok komoly áhítattal mennek az ünneplők gyülekezetébe s örvendezve tesznek vallást szájukkal: feltámadott, diadalmat nyertünk ! így is kell ennek lenni. De a mának vérmagvakkal dolgozó vetési ideje, de a jelen nagy áldozatokat kívánó szomorú alkalma különösképen int: nem elég a diadalmas ének, bármily csattogva verje is vissza a templom boltozata; nem elég a száj vallástétele, bármily megragadó, bármily művészi, sőt bármily megható is legyen az. A szivedben kell hinned ünneplő gyülekezet, hogy feltámadott! A szivedben kell hinned ünnepi prédikátor, hogy diadalmaskodott, — ekkor s csak ekkor tártától meg! Óh mert hallottuk százszor és ezerszer, hogy feltámadott az Úr; óh mert énekeltük és hirdettük számtalanszor már, hogy diadalt ült az igazság, — de az a kérdés, hogy a szivünknek volt-e valami köze ehhez a vallomáshoz ? De az a kérdés, hogy hitvallomás volt-e ez, mely a hálás bizalommal és örömteljes megbizonyosodással csordultig megtelt szívből buggyant ki ? Személyes élettapasztalás, egyéni átélés, tulajdon meggyőződés-e a húsvéti történet, melynek eseménye az én szivem életének is központi eseménye lön ? Tapasztaltam-e, hogy Istennek megváltó szeretete munkás volt, üdvözítő akarata érvényesült az én életemben is, mikor lelkemet a bűn halálából az igazság, a jóság, az erény életére támasztotta fel; mikor az általam oly sokszor megfeszített Krisztust végre lelkem reménységének diadalmas királyává, életem erejévé és eszményévé tette? Éreztem-e, hogy evangélioma nekem szól, az én szivem óhajtásaira felel? Éreztem-e, hogy szenvedéseimet Ő segíti hordozni, könnyeimet az Ő puha keze törli le, háborgó lelkemben az Ö békessége száll, életkedvemet az Ő hite erősíti, múlandó és örökkévaló világomat az Ő szemeivel nézem, e világok javait az Ö mértékével értékelem s e világok útjait az Ő élő reménységével járom ? Azaz tisztán látom-e, hogy érettem, énáltalam és énbennem történt és történik meg minden : Jézus megváltó élete, megváltó halála, megtartó diadala!? Éreztem-e... látom-e... hiszek-e szivemben ?
