Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-22 / 12. szám
12. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 95. oldal. felfelé, kifelé a magyar protestáns keresztyénség, innét kiindulva lehet az élő, diadalmas, krisztusi és magyar. Ha az elsőt, t. i. az egyetemes protestántizmushoz való kapcsolódást, elmulasztjuk, gyámoltalanok, tehetetlenek, szűklátókörüek maradunk, ha pedig megfeledkezünk a másodikról, akkor elveszni hagyjuk nemzeti sajátosságunkat, kielégítetlen marad egyéni, nemzeti aszpirációnk, elveszti legszínesebb, legéletrevalóbb virágát protestáns keresztyén életünk. „Jer és lásd meg!“ — mondotta Filep is a kételkedő Natanaelnek. „Kövess engem !“ —- mondotta Jézus első tanítványainak, mondotta mindenkinek, mondja minekünk is. „Mert példát adtam nektek, hogy amiképen én cselekedtem, ti is akképen cselekedjetek“. Menjünk el és lássuk meg, hogy az igazi élet, az emberi élet, az isteni élet egyedül Krisztus követése által valósítható meg. Menjünk el és lássuk meg, hogy az egyetlen normális, egyetlen tökéletes, egyetlen teljes ember képes bennünket is átformálni ma is élő, ma is munkás ereje által. Menjünk el és lássuk meg és tapasztaljuk meg és hirdessük Pál apostollal: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.“ Edinburghi levéL ii. A negyedik dologról csak futólag emlékezem meg, mivel magam nem láttam, de leírok egy-pár jellegzetes dolgot felőle, mert előttem rettenetesen praktikusnak látszik. 4. Adulta’ School (felnőttek iskolája). Angliában — hallottam — elterjedt vagy terjedőben van. (Az egyesület titkárától kaptam értesüléseimet.) Célja : felkelteni az érdeklődést a gyülekezethez nem tartozókban. Nagyobbrészt munkások között dolgozik. Két részből áll. A hetenként tartott összejöveteleken (vasárnap) van egy közérdekű előadás, rövid (pl. suffragettemozgalom etc.) s utána egy biblia-óra. Nem beszéd. Diskusszió ! Egy appellál nagyon sokhoz. Feltárják a nehézségeiket s nagyobbrészt azt mondják, hogy nem szeretnek templomba menni, mivel nincs alkalom a beszélgetésre, a nehézségeik feltárására. A végcél mindig megnyerni őket a keresztyénségnek. Végül, bár. kiviil esik mostani célomon, nem mellőzhetem említés nélkül az Alexander Chapman- Miovion munkáját se; bár másfelől ez a munka — lévén az individuállal való bánásmód a legradikálisabban szociális — így valahogyan idevág. Két amerikai evangélista dolgozik most Edinburghban, Alexander az énekes, Chapman az evangélista. Január közepén jöttek Edinburghba, a nagy skót másik városból : Glasgowból. Állítólag 50 ezer ember csatlakozott a különböző egyházakhoz ott létük alatt. Február eleje óta egy nagy teremben, ú. n. „01ympiá“-ban, mely képes befogadni 5—6 ezer embert, tartják esti összejöveteleiket. Az érdeklődés nagyfokú irántuk. Nemrégiben egy nők számára tartott gyűlésen kb. 7 ezer nő nem kapott helyet a teremben bennlevő 6 ezeren kívül s kénytelen volt hazamenni. Bár sok körben sok az ellenvetés ellenük, tagadhatatlanul jó munkát végeznek. Körülbelül a céljuk az, hogy azokat, akik elégedetlenek magukkal, akik boldogtalanok, döntésre vigyék. Bevallott céljuk segíteni az egyházakat, a gyülekezeteket. A gyűléseiknek fő methodusa az, hogy a beszéd után, amit sok éneklés előzött meg, dr. Chapman felszólít mindenkit (aki küzd, aki még nem döntött, aki még nem fogadta el Jézus Krisztust), hogy döntsön. Felszólítja őket, hogy találkozzanak a személyes munkásokkal az Enquiry-room-ban (kérdező-szoba), ahol mindenkivel személyesen foglalkoznak, imádkoznak vele, próbálják őket, hogy döntsenek. Megkérdik címeiket, látogatják őket azután is, sőt az egyes gyülekezetek lelkészeit is értesítik, hogy ez és ez komolyan érdeklődik. Természetesen a két amerikai csak a lelkei a mozgalomnak, rajtuk kívül a személyes munkások Edinburgh gyülekezeteinek a tagjaiból kerültek ki. S nagy kórusuk van: 1000 hanggal. Van valami varázsszerű benne, résztvenni egy-egy gyűlésen. Az egész Edinburg, ami a gyülekezeteket illeti, egészükben véve szimpatiroznak a misszióval. Dr. Chapman kétségtelenül ügyes ember és tehetséges. Van benne valami abból az amerikai enthuziázmusból, ami itt közmondásos róluk. Erős személyiség. Képes megnyerni ezrek és ezrek akaratát. Ura az illusztrációnak, ura az emberek érzelmeinek. Ez a legjellemzőbb vonása. A saját szavaiból ítélek itt így. Ö maga mondta a theol. diákokhoz intézett szavaiban, — egy-egy pillanatban, amikor mindenki végte□ :-----------------------------;—;-----;—;----------------------------:—------:-------------------;—□ LEGALKALMASABB ES LEGJOBB KONFIRMÁCIÓI AJÁNDÉKOK KIS TIVADARNÁL PÁPÁN, FO-U. 21. KAPHATOK. A dunántúli református egyházkerület összes iskolái Vl-ik osztálya számára kézikönyvül jelölte ki KIS JÓZSEF Konfirmációi Kátéját. V-ik bővített kiadás, a Ara 40 fillér. Ács Károly ref. lelkész Ne felejts Istent. Imakönyv a protestáns nép számára. Szép vászonkötésben 2*40 K, díszes bőrkötésben 4 kor. Konfirmációi emléklap 5 fillér. Képes Uj-testámentum 60 fillér. Koszorú-füzetek drbja 8 fillér. Bibliai fali mondatok, Zsoltárok, Szent bibliák : olcsón kaphatók I : LEGALKALMASABB ÉS LEGJOBB KONFIRMÁCIÓI AJÁNDÉKOK KIS TIVADARNÁL PÁPÁN, FÖ-U. 21. KAPHATÓK. □--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------_□