Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-15 / 11. szám
88. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. A magyar protestantizmus problémájához. Irta VASS VINCE. II. A múlt alkalommal tett bevezetésszerü sorok után egész természetesnek látszik, hogy legelső feladatunk az egyetemes protestántizmus általános irányát megfigyelni. A reformáció a tekintély uralmának megdöntését jelenti. Lerombolását azoknak a mohos kőfalaknak, melyeken belül csak tengődés, levegő után kapkodó beteges rángatózás, elsatnyulás, elszíntelenedés, sötétség uralkodhatott. Az egyház érdekéhez hatalmas rozsdás láncokkal voltak oda kötözve a félrecsavart emberi erők. A leszögezett élet pedig nem képes kilendülésre, magasba szárnyalásra, nem képes az élet természetének megfelelő teremtő evolúcióra, önmagának tökéletesítésére, újabb élet alkotására. Az a szem, mellyel addig nézték a világot, homályosnak, kancsalnak bizonyult; az a világnézet, az az életfelfogás, melyet e lencse vetített az emberi öntudatba, torznak, ijesztőnek abnormálisnak, komikusnak, vagy siralmasan durvának mutatkozott. Azok, kik élet után vágyódtak, kik levegő után kapkodtak, már régen felismerték e tünetet, már régen látták, hogy öntudatuk nem sima tükör, mely a dolgokat a maguk valóságában mutatja be. Bacon óta más üveget tettek szemünk elé s más képeket láttak, másnak tűnt fel előttük a világ, az élet. A megfigyelés vezette őket a feleszmélés, a körültekintés, az önmagukba pillantás formája alatt. Megfigyelték a forrást s felmutatva annak ragyogó kristálytisztaságát a zavaros, tisztátalan folyóban megújító, kiválasztó, salakot elűző forrongást idéztek elő. Az ez úton szerzett tapasztalat nyitotta meg szemeiket, ez vezette alkotásokhoz, ébredéshez, mozgalmas élethez, emberi sajátosságuknak kibontakozásához, egyéni értéküknek felismerésékez. A tapasztalati módszer a tudományoknak hihetetlen evolúcióját, az életnek forradalomszerű kilobbanását, az öntudatnak termékenyítő mélyülését és alkotásra képes kiterjeszkedését eredményezte. A reformáció a keresztyénség tényének egyenes megfigyeléséhez tér vissza. Lényegében kísérleti, tapasztalati. Ennek a módszernek öntudatlan, homályos sejtelme rezegtette meg az emberi lelkiismeret húrjait, s a keresztyén lelkiismeret nevében ez a módszer vezette el az élő Krisztus újjászülő ereje által az élő Istenhez, miután szétárasztotta illatát a metafizikai fantazmagóriák élettelen, mohos rideg épületén. Egyre világosabb és súlyosabb formát öltött az a meggyőződés, hogy az evangéliumi egyház hem a tanon alapszik, hanem az életen; az életen, mely Jézus Krisztus személyéből buzog elő. Igaz, be kell ismernünk, hogy ez az irányzat sohasem volt azután öntudatos, kimondottan követett. Amint a katholicizmusnak történeti és logikai alapja az egyház volt, a protestántizmusét pedig a teljes isteni kijelentés abszolút csalhatatlannak hitt kódexe, a biblia képezte. A próféta, a lélek, az élet ismét írástudó, törvényadó, majd holt, tehetetlen, hideg fogalom lett. A forma megölte a lényeget. A külső keret kápráztató magasztosságában elveszett az egyszerű, a köznapi, az emberi élet. A vallási materiálizmus, az orthodox dogmatizmus hátat fordított a keresztyén spirituálizmusnak, a vallásos erkölcsiségnek. Az élő hit helyét a holt elhivés foglalta el. A tudomány, mely hű maradt a megújulást előidéző módszerhez, közben óriási fejlődést ért el. Gúnyos, lekicsinylő mosollyal tekint most a vallásra, mely hűtlensége miatt elvált az általános emberi kultúrától, a civilizációtól s hatalmas segítő társától, a tudománytól, a vallásos gondolat a modern gondolattól. A lényegében csakis a módszer tekintetében való eltérés ellenségekké tette e kettőt: hitet és tudományt. Csak egy, közös módszer hozhatja őket össze. Az a módszer, mely már egyszer életet teremtett. S örömmel láthatjuk, hogy az evangéliumi protestáns egyházak most újólag ebben az irányban haladnak. A misszionárius szellem nagy ereje, a keresztyénség szociális érzékének nagy megnövekedése, a modern theológia evangéliumi tartalma, az általános evangelizálást munkáló számtalan egyesület a keresztyénség és pedig kiváltképen a protestáns keresztyénség természetének tisztább ismeretét, nagyobb öntudatot, érzékenyebb felelősségérzetet, széles látókört és türelmet, a lelkészeknél apostoli lelket, az egyesülés s a vállvetett munka szükségességének érzetét tételezik fel. Az élet jele ez és nem a halálé. Mi a mi kötelességünk ilyen viszonyok között ? Követni az élet irányát és szembe szállni a halállal! Az élet pedig Krisztus, az élő, az örök kortárs, a mindig modern, mindig új, az élő személy és nem a holt fogalom. „Ha valaki máskép tanít és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt, az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, Aiapittatott i864-ben. .A vidék legrégibb és legnagyobb oipőttzlete Alapíthatott i884 bon. Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít.- Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit és csizmáit. - Üzletemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át.
