Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-08 / 6. szám

46. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. Megnyitó beszéd. Ä. Komároirjban tartott rerjci kívül i £yy ülésünkön elmondotta gróf Tisza István főo'onclaok-Főtisztiszteletü Egyházkerületi Köz­gyűlés ! Ne méltóztassanak tőlem várni, hogy méltóképen adjak kifejezést annak a gyász­nak, amely mindnyájunkat ért, hiszen sokkal közelebbi még a csapás, sokkal közvetlenebbül érezzük az elköltözött hiányát, sokkal sajgóbb a seb, semhogy tárgyához méltó kifejezést tudnánk érzel­meinknek találni. Itt ezen a helyen olyan élénken áll előttem az a másik alkalom, amidőn ezen közgyűlési teremben az ő oldalánál az elnöki székben őt ünnepeltük. Akkor negyven éves lelkészi jubileumát ülte meg, ha az évek számát tekintve nem is fiatalon, de lelkének, szellemének, szívének, tetterejének egész teljében. Az­zal a büszke Örömmel esett reá tekinte­tünk, hogy erős oszlopunk lesz és marad és még hosszú időn keresztül szolgálhatja egyházát, egyházkerületét azokkal a nagy képességekkel, azzal az odaadással, azzal a szeretettel, amelyik az ő egész munkál­kodását áthatotta s valóban áldásthozó építő munkássággá tette. S íme alig egy­­pár évvel reá a gondos, a szerető baráti szem fel kellett hogy fedezze a hanyatlás első jeleit. Hanyatlott testi ereje, aggódva kerestük, mi lehet a lappangó kór, ame­lyik ilyen váratlanul támadta meg. 0 maga tudta-e, szenvedett-e, ki tudná azt megmondani, mert hiszen mindenki gon­dolt az ő egészségével, csak ő nem árulta el effölött a legkisebb aggodalmat, a leg­kisebb megdöbbenést sem. Szolgált to­vább, dolgozott tovább, működött tovább, bele vive munkájába nemcsak azt a szellemi erőt, mely sohasem lankadod nála, de bele vive szívének azt a mele­gét, üdeségót is, amelyik egy fiatalember bájával ruházta fel őt. És ha néha-néha olyan csodálatos, megható gyöngédséggel esett is az emberre tekintete, hogy az ember mégilletődve kérdezte magában, vájjon nem a búcsúzó barát búcsúzó tekintete-e az, egyébből, mint ennek a gyöngédségnek a rendesnél nagyobb meg­nyilatkozása mérvéből nem lehetett arra következtetni az ő eljárásából soha, hogy egy szenvedő beteg, megtört emberrel állunk szemben. Soha erősebben nem mutatkozott lelke nagysága, mint éle­tének ez utolsó hanyatló korszakában, amidőn munkaképességét, tetterejét, a reá bízott közügyek iránti nagy szeretetét sem a testi gyengülés, sem a testi szen­vedés megingatni, elhalványítani nem tudták, és ezért ha azok, akik körülvet­tük őt, egy idő óta már aggódva gon­doltunk is a búcsú közeledtére, mégis azzal a metsző fájdalommal kisértük őt sírjába, amelyikkel élte delén, fiatalon elragadott kedveseinket szoktuk meg­siratni. Legyen az ő emléke áldott! Foly­tassa emlékezetében a feléje forduló hálás kegyelet megtermékenyítő hatásával azt az üdvös és magasztos missziót, amelyik­nek egész életében szentelte magát. Igye­kezzünk méltók lenni ő hozzá! Üljük meg emlékezetét azzal, hogy egyházunk oda­adó, buzgó szeretettől áthatott szolgálatá­ban hívek maradjunk ő hozzá. Most pedig adjunk kifejezést részvé­tünknek, örökítsük meg emlékét jegyző­könyvünkben és fejezzük ki részvétünket a gyászoló özvegy iránt is. Ezzel közgyűlésünket megnyitóttnak nyilvánítom. A főgondnok úr beszéde után Németh István főjegyző úr nyomban előterjesztette a közgyűlés által el is fogadott következő javaslatát: □------------------------------------­Dr. KÉR JÁNOS 24 EGYHÁZI BESZÉDE 284 lapon. □ Ára 4 kor. Dr. Kér beszédének ereje a gondolatok igazsá­gában és mélységében áll. Prédikációit főleg az eszmegazdagság, nagy tudás, éles megfigyelés és mindenek felett a keresztyéni érzület jellemzik. A külföldi jeles igehirdető nagy művét igazán cd magyarosan fordította: cd CSIZMADIA LAJOS theol. tanár. a______________________________ VASS VINCE : JÉZUS BŰNNÉLKÜLISÉGE. A pápai református főiskolában a Deáky-díjjal jutalmazott pályamunka, 132 lap. cd Ára 2-50 K. Q Bármelyik könyv megrendelhető KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében PÁPA, Fő-utca 21-ik szám alatt, a Minden megrendelés azonnal elintéztetik. cd □ VÁSÁRHELYI LŐRINC: „ERŐS VÁRUNK“ templomban <és házainkban használható buzgó imádságok. 60 elő- és utóima 190 lapon. Ára 2 K. □ NAGY GIZELLA: MI IS HÁT AZ A FEMINIZMUS? Szerző felolvasta a pápai református leányegye­­cn sületben. Ára 60 fillér. cd ______________________________c

Next

/
Thumbnails
Contents