Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-27 / 52. szám
52. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 427. oldal. elismerésre méltó buzgósággal végezi már évek óta a bécsi magyar istenitiszteletek tartását, felkeresve évente többször a katonákat kötelességszerüen gondozó protestáns tábori lelkészt is. Amint értesültem arról, hogy nagy számú sebesült magyar katona van a bécsi s egyéb osztrák kórházakban, azonnal felhívtam Balogh Elemér pozsonyi lelkész urat, hogy küldjön kimerítő jelentést eddigi működéséről. Felhívásomra november 12-én kaptam meg a választ, melyben azt írja a pozsonyi lelkész úr, hogy több kórházban meglátogatta a katonákat; de mikor látta, hogy a sok kórházban elhelyezett nagy számú sebesült katona lelki gondozásának munkáját egymaga elvégezni nem tudja, elment a Kriegsministeriumba s kérte, hogy mivel a bécsi református tábori lelkész hadba vonult s igy a sebesüt református katonák lelki gondozás nélkül vannak, Bécsbe református helyettes tábori lelkész neveztessék ki. A hadügyminisztériumban az előadó azzal nyugtatta meg, hogy 18 ref. tábori lelkészi állás szerveztetek a háború idejére; ezek közül egy Bécsbe. Erre a tábori lelkészi állásra nyert kinevezést Csikesz Sándor lelkész atyánkfia. Minthogy jelentésében azt is jelezte a pozsonyi lelkész úr, hogy a rendelkezésére bocsátott 400 korona úti átalány már elfogyott, ennek folytán folyó évi november 13-án értesítettem, hogy újabb rendelkezésig további 200 korona útiköltség áll rendelkezésére s egyúttal véleményt kértem tőle arra nézve, hogy nem lenne-e célszerű időnként kiküldenem Bécsbe s az osztrák kórházakba Czeglédy Sándor, Pongrácz József tanár urakat és Vass Vince titkáromat. Kértem végül arra, hogy küldjön tájékoztató jelentést a különböző osztrák kórházakban ápolt sebesültekről. Úti költségeit fedezni fogom, mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy kerületünk földrajzi fekvésénél fogva nekem kell módot keresni arra, hogy nehéz megpróbáltatások elé állított hitsorsosaink a lelkiekben szükséget ne szenvedjenek. Semmi kétségem az iránt, hogy a pozsonyi lelkész úr nemes ügyszeretete már a napokban abba a kellemes helyzetbe juttat, hogy olvashatom ide vonatkozó részletes jelentését. Világosan mutatják ezek a felsorolt tények, hogy a dunántúli református egyházkerület s annak elnöksége a kellő időben megtette a maga kötelességét. Azért, hogy fáradozását nem kisérte minden tekintetben óhajtott siker, gáncs nem érheti. Talán nem fog senki szerénytelenség vádjával illetni, ha kiegészítésül az eddig mondottakhoz még azt is felemlítem, hogy kerületünk már évekkel előbb felhívta az egyetemes konvent figyelmét arra a mostoha elbánásra, amelyben református híveink a lelki gondozás terén a tábori lelkészek csekély száma miatt részesülnek ; mi sürgettük ennek a visszás állapotnak megszüntetése érdekében a konvent közbelépését. Hogy eredmény máig sincs, arról igazán nem tehetünk, Ugyan ez a cél vezetett akkor is, midőn még aug. hó 23-ára Komáromba rendeltem a pápai theológusokat a betegápolás teendőinek elsajátítására. A katonai rendszabályok itt is utunkba álltak. A nagytiszteletü Szerkesztő úr s a kedves olvasó közönség szives elnézését kérem, hogy ezzel a lehető legszűkebb határok közé szorított tájékoztatással becses türelmüket és idejüket bátorkodtam igénybe venni; de úgy érzem, hogy ennek közzétételével kerületünk iránt tartozó kötelességemnek róttam le egy kis parányi részét. Komárom, 1914 december hó 21. NÉMETH ISTVÁN püspök Megdönthetien igazság van kifejezve, a Zsoltáriró szavaiban : „Kicsoda az élők közül, a ki meg nem halna ? Kicsoda szabadíthatja meg magát a koporsótól ?“ (89. Zsolt. 49. v.) A halál martaléka lesz a király s a koldus egyaránt, közös jutaléka egy pár lépés föld a szegénynek, a gazdagnak. Nincs személyválogatás! Az isteni Ítélet ellen nincs apelláta: „Ember por vagy és porrá kell lenned !“ De megrendítő is a halál gondolata, a meghalás. — Elválni szeretteinktől; itt hagyni mindazt, ami lelkűnkhöz, szivünkhöz nőtt; itt hagyni örökre, a visszatérhetés godolata nélkül: bizony ez a gondolat, ez a tudat megrendítő. „De hát minden dolognak rendelt ideje van, ideje van az ég alatt minden akaratnak, ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak, ideje van az ültetésnek, ideje a kiszaggatásnak.“ (Préd. 3. r. 1—2 v.) Ez a tudat aztán megnyugtatja háborgó lelkünket. Közös sorsunkba belenyugszunk. A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete. Mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nem Alapíttatott lS64-ben. ANHEIM ÁRMIN ezsiöti Altslädier J cipőraktára yy PÁPA, Kossuth Lajos utca 32. sz. V csak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. Beteg és szenvedő lábakra (orthopad-munka) kiváló gondot fordít. Raktáron tartok mindennemű saját készitményü úri-, női- és gyermek-cipőt. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász-cipőit és csizmáit.
