Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-13 / 50. szám
50. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 409. oldal. Itt lett sajátjává az élet boldogságának a másik biztosítéka is: Megelégedni kevéssel s örülni tudni minden kicsiségnek, amit a sors azon a kévésén felül juttat számunkra. Azok az egyszerű, falusi tanítói lakások már sok boldogságnak voltak szülőhelyei. Fiai megismerik a nélkülözés nélkül való, tisztes szegénységet s lelkűknek ezt a védő paizsát az élet minden viszonyai közé magukkal viszik. Amit a szülői háznál, a nagy családdal megáldott és sok gonddal küzdő szülők körében látott, azt tapasztalta a sepsiszentgyörgyi székely Mikó-kollégiumban is, ahol középiskolai tanulmányait végezte. Az intézet, mint a többi erdélyi középiskola is, a magyar nemzeti eszme, a hazafiság szolgálatában áll. Az ő leikébe is beleoltotta az emberszeretetet s a lelkiismereti szabadságot. Nyolc esztendő alatt mindennap az Apáczai lelkes magyarsággal párosult tudományszeretetének s a Körösi Csorna akadályt nem ismerő kitartásának a szelleme szólt hozzá. Ott lebegett körülte az intézet nagy jóltevőjének: gróf Mikónak a szelleme is. Ezek mindig arra ösztönözték, hogy tanuljon, iparkodjék s legyen méltó az alma mater nagy hagyományaihoz. Ő csakugyan méltó is volt, mert egész gimnáziumi tanulmányai alatt első tanuló volt s az érettségi vizsgát is jeles eredménnyel tette le. Egészséges gondolkozásmódjára vall, hogy amikor a pályaválasztás nagy kérdése állott előtte, nem tett úgy, mint a legtöbb ifjú szokott tenni, aki azt mondja: „Akármi leszek, csak az nem, ami az apám“. Az édes apja példáján bizonyára látta a tanítói pálya nehézségeit; de meg tudta érezni annak jó oldalait is. A tanári pályára lépett. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte. Szorgalmasan tanult itt is, az elsők között járt itt is. Doktori értekezésének tárgya Dobó a magyar költészetben volt. Igazán különös, hogy ő, az egyébként igen békés ember, ha írt, mindig harcias tárgyakról irt. Jó hírét igazolja az a körülmény is, hogy amikor tanulmányait bevégezte s a tanári oklevelet megszerezte, a kolozsvári ref. főgimnáziumnál kapott alkalmazást. Azonban állását csak egy tanéven át tarthatta meg, mert a következő tanévben be kellett vonulnia katonai szolgálatra. Önkéntesi évét Kolozsváron és Brassóban szolgálta, mely utóbbi helyre a német nyelv elsajátítása céljából ment. Itt is megállotta helyét: zászlós, utóbb hadnagy lett. Intézetünkhöz a katonaságtól 1910 október elején jött. Öt pályázó közül alkalmazta főhatóságunk, bár előzőleg senki sem ismerte közülünk; de addig végzett tanulmányai s okiratai a legjobbat Ígérték. Föltevésünkben csakugyan nem is csalódtunk, benne azt kapta intézetünk, amit vártunk: tudományosan képzett, lelkiismeretes, jó tanárt, akinek mindene az iskola volt. Nemcsak tanári kötelességét teljesítette a legnagyobb buzgósággal, hanem a maga továbbképzésére is igen nagy gondot fordított. Egyik nagy szünidőt Berlinben töltötte, hogy német nyelvi ismereteit gyarapítsa. Nagy érdeklődéssel foglalkozóit Petőfi pápai szereplésével. Utolsó dolgozata is erről szólt. Szinte predesztinálva volt a családi életre, melynek csendes boldogságát a szülői háznál volt alkalma látni és tapasztalni. Ez év junius 29-én megnősült. Elvette azt, akit igazán szeretett s akiről tudta, hogy őt is szereti. Az esküvő után elvitte feleségét oda, ahová az élet útjára kiindult: szülőihez. Itt töltötték napjaikat igazi boldogságban. De boldogságuknak nem örülhettek sokáig. Alig egy hónapra az esküvő után, a részleges mozgósításkor be kellett vonulnia ezredéhez, a székesfehérvári 17-ik honvéd gyalogezredhez. Egy darabig Székesfehérváron volt, majd az északi harctérre került. Tíz csatában vett részt, inig szeptember 24-én a harctéren szerzett súlyos betegség következtében a galicziai Komancán meghalt. Ott temették el bajtársai egy magas fa tövében, melynek levelei az ősszel már az ő frissen hantolt sírjára hullottak. Róla is elmondhatjuk: „A szív, mely oly hőn dobogott honáért, idegen földben porlad el; a fű, mely sírja fölött nő, idegen külsejű“. Halálának híre mindjárt eljutott hozzánk; de nem adtunk annak hitelt, mig november elején bajtársainak gyászjelentése megerősítette a szomorú hirt. A hir megbizonyosodása mindnyájunkat gyászbaborított, akik összeköttetésben voltunk vele; a legnagyobb gyász mégis azoké, akik legközelebb álltak szivéhez: szülőié, testvéreié s korán özvegységre jutott feleségéé. Kimondhatatlan fájdalmuk enyhítésére a Perikies hires halotti beszédének szavait intézem hozzájuk: „Mély gyászotok mellett tartsátok szerencsének, hogy neki a legszebb halál, nektek pedig a legtiszteletreméltóbb gyász jutott osztályrészül. Tudom, hogy nehéz titeket erről meggyőzni, kiket a mások boldogsága ismét és ismét emlékeztetni fog arra, aminek egykor ÚJ KÖNYVEK ! MOST JELENT MEG ! SZEPESSY: VIRÁGOS VONATTÓL A VÖRÖS KERESZTESIG (HARCI DALOK) P- K. DR. MADAY: A HÁBORÚ ÉS A BÉKE SZOCIOLÓGIÁJA —60 f. HERMANN JASEN : A CSATATÉR ÁRNYAI (DÁN REGÉNY) ! ......* — 80 f. ' ORION: IÓSLATOK A VILÁGHÁBORÚRÓL ÉS ANNAK KIMENETELÉRŐL —70 f. AZ EURÓPAI HÁBORÚK SZÍNTEREI (TÉRKÉPEKKEL) P50 K. DIPLOMATA: NAGY DOLOG A HÁBORÚ ... 5 - K. VILÁGHÁBORÚ KÉPES KRÓNIKÁJA, HETENKÉNT EGY FÜZET JELEN1KK MEG — 24 f. KAPHATÓK KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN PÁPA, POSTAFIÓK 12. \ '
