Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-08 / 45. szám
370. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. A megszentelt vasárnap a Krisztus evangéliomát adja az embereknek. Az evangéliomban rejlő isteni erő legyőzi az emberek közötti „világ“ által támasztott ellentéteket. Testvérekké teszi őket, kiket a Krisztusi szeretet boldogító szálai és nem az érdek durva kötele fűznek egymáshoz. így győz azután az emberben „az isteni, az emberi“, az örökkévaló, a múlandó, a szellem az anyag felett. Ez nagyrészt újra a vasárnap munkája. Az igaz keresztyén egész életének „szakadatlan istenitiszteletnek“ kell lenni. Mindig Istenével kell lennie; az Ő nevében kezdeni és bevégezni munkáját. Azonban a létfenntartás mindig nehéz, fárasztó küzdelmet követelt az embertől. így van ez ma is. A létfenntartás ólomsúllyal nehezedik minden emberre. Hat napot magának követel a test, csak a hetedik, a vasárnap lehet a léleké. A lélek vasárnap dolgozik. A lélek munkája közben pihen a test. Sőt a lélek munkájával erőt gyűjt a test számára is. A lelket ez a munka nem fárasztja, mert erőt merít az élő vizek forrásaiból. A vasárnap alkalmat ad arra, hogy az ember egyedül legyen a mindenható Istennel. Számot ad egy heti sáfárkodásáról. Érzi kicsinységét, az Ő nagyságával szemben. Ez a tudat alázatossá teszi, de meg nem töri, életkedvét el nem veszi. Látja, hogy kegyelmes Atya Ő, ki bűnei gyarlósága mellett is szereti. Ez meglátszik következő heti munkáján, életén. Új erőt nyert a vasárnapi imádkozás folytán az erős Istentől. Az ima szentelte meg s tette hatásossá ránézve a vasárnapot. A vasárnap, mint a lélek napja, az érzéki tóbzódások helyett az evangéliomot, a szentirást adja az ember kezébe. Hatása, munkássága nem szorítkozik csupán a templomra, az istenitiszteletre. Az csak kezdet, alap, melyen tovább lehet és kell építeni a keresztyén embert jellemző életet. A keresztyén ember vasárnapjának programmjában ott kell lenni a szentirás buzgó olvasásának; hozzá tartozik ez megszenteléséhez. A szentirásból ismeri meg azt a csodás, égi szeretetet, azt a fenséges életet, mely nem tud közönyös lenni a szenvedés, a nyomor iránt, hanem felszárítja, ahol csak megjelenik, a fájó könnyeket. Megismeri ama eredménydús életet, mely az emberiség bűneinek váltságmunkájában ott végződik a gyászos Golgotán. Hiú, önző világ, nézd azt a megdicsőült alakot, nézd ama nemesen nyugodt arcot és tekintetet, amint szelíden és alázatosan könyörög Mennyei Atyjánál azokért, kik Ötét ide juttatták a „gyalázat“ fájára, kik átszögezték kezeit, lábait, kik elvették életét, megölték: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekednek“. Tudott-e valaha ember igy szeretni ? Vájjon ebből az életből nem tanulhat-e az ember ? így lesz a lelki élet építésének „nagy“ napja a Vasárnap! Minden vasárnap bizonyságtétel az élő Krisztusról! A minden téren való haladás, a művelődés általános terjedése, a kultúra folyton fejlődő igényei korunk emberére nézve valóságos életszükségletté teszik az irodalmat. Ezt meg kell érteni a mi egyházunknak is, amint a múltban meg is értette. Az az általános túltengés, szélsőségekbe tévedt szabadosság, mely jellemzi korunkat, egészen rányomja sajátszerü bélyegét korunknak irodalmára is. Az örökszép helyét a vad érzékiség, az ideális élet helyét a legdurvább realizmus foglalja el. S gondoljuk meg, hogy ez az irodalom irányítja társadalmunk szellemi életét! A vezetés itt ki is hullott kezünkből. A népnek, egyházunk tagjainak irodalomra szüksége van. Teremtsünk életerős, gazdag keresztyén irodalmat. Az evangélium kitudja elégíteni minden kor szellemi szükségletét, csak dolgozni kell! Ha lesz irodalmunk, olyan valamit adunk az emberek kezébe, mely vasárnapon, a pihenés, a lelki felüdülés napján szórakoztatás mellett értékes szellemi táplálékot nyújt. így építhetünk az irodalom útján, így tehetjük még értékessebbé egyházi életünkre nézve a vasárnapot. A már felemlítetteken kívül sok időt és teret nyújt a vasárnap a hitélet intenzivé tételére. A belmisszió végzésére ez a nap legalkalmasabb, különösen azokra nézve, kik más napokon teljesen le vannak kötve a munka által. A lelkész tehet délután látogatásokat ott, hol érzi annak szükségét. A cura pastorálisnak lehetőleg minden egyháztagra ki kell terjednie s ez csak a vasárnapnak e célra való felhasználásával érhető el. E látogatások csak megrögzítik az igehirdetés által elhintett magvakat. Kétségtelen az, hogy a vasárnap amúgy is kimeríti a lelkészt. De neki fáradtságot nem szabad ismernie, ha Isten országának építéséről van szó. Álljon előtte a szenvedő Jézus alakja ! Vasárnap minden kis időt fel kell használni. Itt újra csak mulasztásról beszélhetünk, mely káros hatását ugyancsak érezteti ám! Ezt a mulasztást a jelennek és jövőnek kell pótolnia 1 Ezzel csak teljesebbé tesszük a vasárnap megszentelését. A vasárnap megszentelésének vallási jelentőségét nem kis mértékben emelik: a vallásos estélyek. Ezek tartására újra ez a legalkalmasabb idő; a hallgatóság fizikuma nincs annyira RÉGNER PÁL dFszfestö Él PÁPA. TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! — TÖBB KIÁLLÍTÁSON KITÜNTETVE 1 — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA 1 — ELVÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉTI — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. — CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITELI — SZOLID ÁRAK!
