Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-11 / 41. szám
338. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. száraz ismeretnél, a megállapításnál, a tények egykedvű elfogadásánál tovább mentünk volna. Legyünk őszinték! Erkölcsi táblázat, az erkölcsi kötelességérzet konstatálása még nem tesznek vallásosakká, még nem adnak vallásos ismeretet. Tovább kell mennünk. Viszonyban kell érezni magunkat az erkölcsi kötelességérzet szerzőjével, kezdeményeznünk kell az akarat által a vele való viszony intenzívebbé tételét, hozzá kell kapcsolnunk magunkat ehhez az irányító s a tapasztalat szerint a jóra irányító hatalomhoz. Ha közelebb lépünk ehhez az irányításhoz, akkor meglátjuk, hogy egy parancsoló hatalom nélkül, egy abszolút értelem nélkül, egy egyetemes, mindenre kiterjeszkedő erő nélkül s az abszolút jónak ható ereje nélkül nem képzelhető el. Következtetésünk tehát nem lehet más, mint hogy az erkölcsi rendnek, az erkölcsi öntudatnak alapja, az erkölcsi kötelességérzet szerzője Isten. A mágnestű mindig egy irányba mutat, az erkölcsi kötelességérzet is mindig a jó felé irányul, oda vezeti választási szabadságunkat. S amint a mágnestű viselkedését csak a földi mágnesség elfogadásával magyarázhatjuk meg, épen úgy ez az erő is a legfőbb jónak, a minden jók forrásának, Istennek felvételével válik lehetővé. Ha levonjuk ebből a következményeket, ha nemcsak elfogadjuk a kötelességérzet befolyását, hanem igyekezünk hozzá, annak szerzőjéhez, ragaszkodni a szeretet, az imádás érzetével, ha vele egyesülésre törekedünk, hogy mindig jobban és jobban megismerjük, megszeressük őt, ha ezt tesszük tudatosan, szabad elhatározással, akkor vallásos életet élünk, akkor Isten gyermekeivé igyekszünk lenni. Ezt cselekedte Jézus is, ki egy volt az Atyával, kinek akaratát az Atya akarata táplálta, ki megüresítette önmagát, hogy beléphessen öntudatába az Isten. Istennel való közössége s e közösségnek formája a fiúi viszony volt életének egyetlen mozgatója, személyiségének titka. Ezen az úton jutott el a tökéletes szentségre, az Atya óhajtása szerint való életre. Erre hívott el minket is. Ebben legyünk követői. Amiket ő tanított, azt a saját tapasztalatából merítette s ezeket mi is saját tapasztalataink alapján szerezhetjük- meg. Láthatjuk ezekből, hogy a vallás az egész emberi életet átkarolja, az akaratra s ennélfogva a cselekvésre bír döntő befolyással. Istennek élő közlekedése emberi öntudatunkkal képessé tesz bennünket arra, hogy a külső világ ismerete, a tudomány, a művészet, az egyéni testi szervezet, a nemzeti és egyéb aspirációk hatása alatt álló öntudatunkban a cselekvés, a tulajdonképeni élet szempontjából választást tegyünk a jó irányában s kövessük Istennek akaratát, cselekedjük azt, ami a mi sajátos életünk ezer meg ezer féle változatban Istennek, a mi Atyánknak kedves. Ez a törvény alól való felszabadulás, ez az igazi szabadság. Egyedül ez a mi célunk. S hogy ezt megvalósíthassuk, meg kell ragadnunk Istenhez méltó eszközökkel, miket egyszóval vallásnak nevezünk, meg kell ragadnunk minden alkalmat, hogy hozzá közelebb jussunk, vele az imádság által egybeforrjunk, közösségre, akaratközösségre lépjünk. Nekünk kell kezdeményeznünk ezt a viszonyt s folytatnunk úgy, ahogy Jézus Krisztus cselekedte, aki megmutatta az útat az Atyával való teljes egyesülésre. Ez a vallás és nem más. S mi büszkék lehetünk, hogy Isten oly közel van hozzánk, hogy hívogat bennünkat, erőket ad, eligazít és vezet az élet szövevényes útain, büszkék lehetünk arra, hogy egy alkalommal már diadalt arathatott egy emberi lélekben s hogy ez az ember ma is él közöttünk, ez az ember a mi eszményképünk, a mi Megváltónk, a mi hitünk fejedelme. E tény miatt nevezhetjük abszolút vallásnak a mi vallásunkat. S minthogy a vallás cselekvés, azaz élet, vallásos ismeretié is csak úgy tehetünk szert, ha beléhelyezzük magunkat a vallásos élet áramába s Jézussal együtt átéljük azokat az állapotokat, melyek a vallásos életet alkotják. így megfigyelhetjük azt belülről, önmagában. Hiába beszélünk róla, meg kell azt ízlelni. Kívülről nem ismerhetjük meg, nem mondhatunk róla ítéletet. „Amiképen a föld a nap körül forog s annak pályája érthetetlen a vonzási körön kívül, épen úgy mozog az emberi lény az abszolút körül. Ennek a forgásnak jelenségeiről csak úgy adhatunk számot, ha belépünk a vonzási körbe“ (Frommel). Aki nem tapasztalta meg, nem hiheti. Közvetlen személyes tapasztalattal kell az érzékfölöttivel egyesülni. Ez a tapasztalat azonban nem törvényekhez vezet, mint a tudományos, hanem meggyőződésekhez. Nem kell félnünk a szubjektivizmus és a féktelen önkényesség vádjától. Tapasztalatainkban nemcsak a mi akaratunk működik, nem is vagyunk csupán passzív szereplői annak, tehetetlenül, öntudatlanul, hanem a mi akaratunk és az abszolút akarata együtt működik, meggyőződésünk, cselekedetünk e kettőnek eredője. S ez a tapasztalat is, mint a tudományos, lehetséges mindenki előtt: Isten mindnyájunk lelkében működik, mi mindnyájan megtapasztaljuk az ő erejét, ha akarjuk. Szerzett meggyőződéseinket rendszerezzük, kifejtjük, vallásos ismeretünk van. A theológia nem lehet más, fPj RÉONER PÁL dFszfestö Él PÁPA. 131 TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! — TÖBB KIÁLLÍTÁSON IYÄ KITÜNTETVE! — TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! — EL- [/ VÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! — ALAPÍTTATOTT 1871-BEN. [ííf/Q rji _ CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITEL! — SZOLID ÁRAK!
