Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-13 / 37. szám
37. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 309. oldal. Esperesi értekezlet. Tőkekamat-segélyért oly sok kérvényt adtak be a gyülekezetek és akkora öszszegre rúgó segélyért, hogy ha minden kérvényt teljes összegben terjesztenénk fel a konventre, a kiosztásra kerülő összes segélyt mi dunántúliak vinnénk el; föltéve, hogy oda is adná a konvent. Tehát, hogy megközelítőleg csak annyi segélyt kérjünk, amennyire arányosan igényt tarthatunk, ezért püspök úr a kérvények elbírálása és sorozása céljából értekezletet hívott össze e hó 8-ra Pápára. Ez értekezleten a drégelypalánki esperes kivételével minden esperes résztvett. Elsősorban kielégítendő segélyre közel 31.000, másodsorban kielégítendőre úgy 7000 korona értékben vétettek fel a kérvények. A most készített javaslat, mint megállapodás, megy a kerületi közgyűlés elé. Ez alkalommal püspök úr ebédet adott az esperesi kar tiszteletére, amelyen természetesen meleghangú felköszöntők hangzottak el. Javító érettségi vizsgálat volt pápai főgimnáziumunkban e hó 7-én. A vizsgálaton az egyházkerület nevében Németh István püspök elnökölt, a közoktatásügyi kormányt pedig dr. Horváth József theol. akad. tanár képviselte. A vizsgára 7 ifjú jelentkezett s valamennyit érettnek nyilvánította a bizottság. Beiratás. Pápai főgimnáziumunkban a vidéki tanulók javító vizsgálatai e hó 11-én voltak; az 1914—15. tanévre szóló beiratások pedig szeptember 12—14. napjain. A tanév megnyitása 15-én lesz, a tanítás 16-án veszi kezdetét. A tanári kar már teljesen berendezkedett s remélhető, hogy a tanítás rendes menetét semmi körülmény sem fogja megzavarni. A főiskolai igazgató-tanács szokásos őszi gyűlését e hó 19-én tartja Pápán, a főiskolai díszteremben. A gyűlés főbb tárgyai: igazgatói jelentések az egyes intézeti ágakról; tandíjmentességek, köztartási segélyek kiosztása; javaslat a theol. akadémián megüresedett ószövetségi Írásmagyarázati tanszék s a nőnevelő-intézeti vallástanári állás betöltésére vonatkozólag. Másnap, 20-án veszi kezdetét az egyházker. közgyűlés. Az Igehirdető szeptemberi száma a következő tartalommal jelent meg: Gönczy Sándor tyukodi ref. lelkész: Fegyverek az Ínség ellen (úrvacsoraosztáskor, szűk aratás után). Takács Sándor mándi ref. lelkész: A békesség útjai (vasárnapi). Kund Sámuel répczelaki ev. esperes-lelkész: Az Úrnak oktatásai (háború idején). Lukácsy Imre dunavecsei ref. lelkész: Öltözzétek föl az Úrnak minden fegyverét (háború idején). Görög Ernő tési ev. lelkész: Ne aggodalmaskodjatok! (vasárnapi). Illyés Endre balmazújvárosi ref. lelkész: Jézus példája (iskolai évet megnyitó gyermekistentiszteletre). Görög Ernő tési ev. lelkész: Ne sírjatok (vasárnapi). Csernák Béla furtai ref. lelkész: Hazugság és igazság (vasárnapi). — Kiadják Révész János ev. lelkész és Soltész Elemér ref. lelkész szerkesztők. Kiadóhivatala: Nagybánya, Hid-utca 19. Előfizetési ára egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. A világháború most megjelent európai térképét 1 m. átméretű, 12 színű gyönyörű nyomással 1 K 20 f beküldése ellenében rögtön küldi a Nemzeti Állam kiadóhivatala, Budapest, Ferenc-tér 4. A Vasárnapi Újság szeptember 6-iki száma a német hadsereg diadalmas királyi vezéreivel foglalkozik elsősorban, közli II. Vilmos császár pompás kivitelű képét, a császár családja körében, a német és a bajor trónörököst, stb. A császárról Schöpflin Aladár írt lendületes cikket. Új szenzációja e számnak a „Vasárnapi Újság“ a harctérre küldött fényképész munkatársának, Jelfy Gyulának fölvételei a harctérről, az első sorozatok a sajtóhadiszállás életét mutatja be. A többi képek, valamint cikkek többnyire a háborúra vonatkoznak. Előfizetési ára negyedévre 5 korona. Kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utca 4. sz. alatt van. Az összes belső bajok, úgymint; gyomorbajok, étvágytalanság, emésztési bajok, székrekedés, aranyér, bélhurutok, hasmenés, görcsök, tüdőbajok, asztma, nyálkásodás, váltóláz, vizkórok tünetei, vesebajok, érelmeszesedés, görvély, süly, nyavalyatörés, giliszta, csúz, köszvény stb. ellen leghatásosabbak a magyar kormány által is approbált gyógynövényi levelek, virágok, gyümölcsök, magvak, gyökerek, héjaknak a bajok szerint változó keverékei. Beszerezhetők csomagonkint 3 koronáért az „Aster“ kiadóhivatalában Budapesten, III., Nád-u. 1. sz. a. Igen kérjük a nt. lelkész urakat, szíveskedjenek ezt a népnek tudomására hozni, különösen olyan helyeken, ahol orvos nincsen. Elsőrendű haranggyár, szerel a kitűnő Pozdech-féle rendszer szerint, mely annak idején ő felsége a király által két aranykereszttel lett kitüntetve. Mesekőnnyü indítás, nem rezegted az állványt, még kevésbbé a tornyot. Csupán előnye van, hátránya nincsen. Mérsékelt árak, szolid kiállítás. Kedvező fizetési feltételek. Felülmúl minden eddigi szerelést. Jurisics Márton harangfelszerelő gyár Budapest, Rózsa-utca 51—53-ik szám alatt. Alapítva 1868-ban. — ■■■ .. Telefon 77—51. sz. Kiváltai minden e szakmába vágó munkát, úgymint: elsőrendű harangok szállítását, régi harangok átöntését, régi harangok átszerelését Pozdech-féle forgatható öntöttvas-koronára, esetleg forgatható kovácsoltvas-koronára, kikopott csapok kicserélését, stb. Készít fekvő és álló harangvas-áUványokat jutányos áron. Költségvetéssel szívesen szolgál. Jutányos árak, pontos és tisztességes kiszolgálás! Kívánatra saját költségemen utazom a hely színére.