Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-25 / 4. szám
Huszonötödik évfolyam. 4. szám. Pápa, 1914 január 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS I LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. • A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János fömunkatárs címére küldendők. MEGNYITÓ. A pápai Kálvín-Szövetség jan. íí-én tartott estélyén elmondta Németh István egyházkerület! főjegyző. Üdvözölve az estélyünkön megjelent tisztelt barátainkat és kedves tagtársainkat, legyen szabad ezen első találkozást arra használnom fel, hogy érinthessem röviden, lehető egyszerű alakban azt, hogy mi indított minket a Kálvin- Szövetség tervének felkarolására. Mikor szövetségünk alakuló gyűlését tartotta városunkban, hivatott egyének szóltak nagy szakavatottsággal arról a kérdésről, hogy mi teszi szükségessé azt a munkát, melyre a Kálvin-Szövetség vállalkozott. De minthogy azóta közel két esztendő telett már el s a legnagyobb feledtető mester, az idő, letörölte emlékezetünk táblájáról az akkor elhangzott mély igazságokat, amelyeknek meggyőző ereje bennünket komoly elhatározásra bírt: úgy gondolom, nem lesz fölösleges ezen az első összejövetelen felfrissíteni emlékezetünkben szövetségünk megalakulásának okát, annyival kevésbbé, mert ez egyúttal kijelölése is lesz annak az útnak, amelyen munkánk végzése közben haladni óhajtunk s annak a célnak, mely felé törekedni fogunk. Annak a társadalmi rétegnek, melyet értelmiségnek szoktunk közönségesen mondani, hivatása már ebben a névben benne van. Az is tisztázott kérdés, hogy ez a társadalmi réteg feladatát csak úgy oldhatja meg, ha mint rész, mindig szem előtt tartja annak a nagy egésznek, amelyhez tartozik, életszükségletét, jogosult vágyait és tisztes törekvéseit; ha tehát minden erejét annak az irányzatnak állítja szolgálatába, amely boldogulást az egyes alkotó elemeknek az egésznek jólétében és boldogulásában kíván biztosítani, vagyis az egyes társadalmi osztályokat nem egymás ellen állítja harcba, hanem egymás mellé sorakoztatja közös munkára. Ez teremti meg azt a harmonikus életműködést, amely csodás eredményeket tud biztosítani az egyeseknek is, meg a nagy egésznek is. Sajnálattal kell bevallanunk, hogy a magyar értelmiség ennek a kötelességnek teljesítését elmulasztotta. A nyugati kultúrnépek életmozgalmaiból, állami életszervezetéből csak azokat méltatta figyelemre, amelyek érdekeivel valami vonatkozásban állottak ; arra, hogy ezen mozgalmaknak hozzánk jutásához végezzük az előkészítésnek reánk váró munkáját, nem is gondoltunk. Pedig nekünk kellett volna elsősorban látnunk, hogy amint a közlekedési eszközök és érintkezésmódok fejlődése megszünteti az országok és világrészek közötti távolságviszonyokat, ennek következtében tehát az értékképződések terén óriási eltolódások köszöntének be, mi sem maradhatunk meg tovább kezdetlegesebb életviszonyokhoz mért s azok szerint kialakult berendezettségünk mellett az országok és világrészek békének csúfolt élethalál harcában. Ennek a kötelesség-mulasztásnak végzetes következményei lettek. Azt a szerepet, melynek betöltése ad nekünk létjogot, átvette a demagóg szájaskodás, sivár gondolkodás és léha erkölcsi felfogás, mely a megértetés nehéz, de tisztes munkájának végzése helyett, mindenkor nem is tudatosan, a rombolás démonának munkásává szegődött akkor,
