Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-26 / 30. szám
250. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. Múlt évi közgyűlésünk érdemekben gazdag esperesünk arcképének megfestését határozta el 50 éves Ielkészi és 26 éves esperesi évfordulójának alkalmából. A határozathoz híven az arckép elkészült. Szabó György egyházmegyei gondnok emelkedett szólásra és mondotta el az alábbi megörökítésre méltó beszédet. (Szórólszóra leírni nem tudtam, miért általános közkívánatra egyházmegyei gondnok úr nagy kérés után hozzám juttatta. A gyűlés jegyzőkönyvében is egész terjedelmében felvétetni határozta el a közgyűlés.) Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! 1913. évi julius hó 15-én tartott közgyűlésünk 9. pont alatt elhatározta Nagyságos és Nagytiszteletü Czike Lajos kir. tanácsos, esperes úrnak 50 éves lelkészi és 26 éves esperesi szolgálatának évfordulója alkalmából arcképének egyházmegyénk tanácsterme számára leendő megfetését, mely határozat végrehajtásával nagytiszteletü Dózsa József lelkész, egyházmegyei pénztárnok bízatott meg. Nagytiszteletü Dózsa József lelkész űr e megbízatásban eljárván, ime itt van az arckép, hogy azt rendelkezésének átadjuk. Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Talán nem kell mondanom, hiszen mindnyájunk előtt, ismeretes, hogy a mi egyházunk, bármely tagozatában tekintjük is azt, szegény arra, hogy földi jutalmakat osztogasson azoknak, akik erre magukat munkájuk által érdemessé tették. Azt mondottam, hogy szegény. Nem, mi nem vagyunk szegények! Mi mindig gazdagok voltunk benső szeretetben, őszinte tiszteletben és mélységes megbecsülésben a mi vezéreink iránt. És van-e szebb jutalom, mint a szeretet, tisztelet és megbecsülés? Ez a szeretet, tisztelet és megbecsülés hozta létre ezt az arcképet is, megörökítésére annak érdemeinek, aki vállain az évek hosszú sorának terhével is pihenés nélkül, soha nem fáradó munkássággal, egyháza iránt érzett olthatatlan szeretettől égve, fiatalos frisseséggel vezet bennünket az egyház építő munkájában. Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Azt hiszem, nem szükséges Nagyságos és Nagytiszteletü Czike Lajos esperes úr érdemeit felsorolnom. Arra az én ajakam nem elég beszédes. De nem szükséges azért sem, mert hisz a múlt évben a kerületi nőnevelőintézet felavatásával kapcsolatosan az egyházkerület által rendezett jubileumi ünnepségeken arra hivatott szónokok oly markánsan jellemezték egyéniségét, hogy annak elszintelenítését én magamnak meg nem engedhetem. De nem kell különösen mi előttünk, mert hiszen itt élt közöttünk, élete nyitott könyv előttünk, naponként láttuk cselekedeteit. Mi közvetlen tanúi voltunk a közülünk való kiemelkedésének, hogy egyik vezérlő egyénisége legyen egyházkerületünknek, majd az egyetemes konventnek is. Én csak két momentumot vagyok bátor felemlíteni. Az egyik már régebben történt. Máltóztatnak tudni, hogy a zsinati törvények létesítésekor két irányzat került szembe egymással. Az egyik irányzat az egyetemes konventet rendelkező hatalommal akarta felruházni: ez a consistorialis irány. A másik a mi egyházunk történelmi fejlődésének talaján állva, az egyetemes konventnek csupán végrehajtó hatalmat akart juttatni: ez a presbiteri irány. Ennek a két irányító gondolatnak az összeütközése alkalmával a mi esperesünk a nálunk századokon át kifejlődött presbiteri irányzat alapján állva, a vele együtt érzőkkel oly meggyőzőleg érvelt, hogy egyházunk alkotmányainak alapjául a presbiteriális rendszer fogadtatott el. Ez a küzdelem egyúttal annyira megalapította hírét, nevét, hogy — bár az egyetemes konvent nagyon számos bizottságra oszlik — talán nincsen bizottság, melyben az ő okos, mindig az egyetemes egyház érdekeit szolgáló tanácsát igénybe ne vették volna. A másik esemény csak mostanában folyt le, mely az én csekély lelki erőm mértéke szerint még jobban kidomborítja egyéniségét. Méltóztatnak tudni, hogy boldogult Antal Gábor püspök úr elhalálozásával a püspöki szék megüresedett. Ezen megüresedés után annak erős egyéniségétől vonzatva, akit Czike Lajosnak neveznek, minden illetékes szem feléje irányult, mert őt tartották legalkalmasabbnak az elárvult szék elfogadására. De ezt a szemekben megnyilatkozott várakozást elhárította magától. Majd — mint a csendes nyugvó tó sima tükrén a reá simuló lágy szellő apró fodrozásokat idéz elő, megindult a jó barátok, jóakarók, ismerősök egyenként való kérése, rábeszélése, de kitért; azután a Komáromban március 3-án tartott rendkivüli közgyűlés, mint egy egységes hullám próbálta azt a sziklaszirálddá vált elhatározást helyéből elmozdítani és mikor ez sem használt, akkor jött a mi nagy emberünk, szeretett főgondnokunk a maga szokatlanúl hatalmas suggestiv erejével, hogy a püspöki szék hatalmának, a főrendiség fölemelő érzetének megcsillogtatásával és az önként kínálkozó magas állásnak még az utódokra is kiáradó előnyeivel igyekezzék rábirni a püspöki szék elfogadására. De a hatalom, a fény, a hiúság nem ragadta el. Hát én előttem ekkor domborodott ki igazi mivoltában az alakja az egyszerű, de igaz kálvinista Ifj. Stern Lipót Pápa, Kossuth-Lajos-utca 25. sz Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidárú-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését — Lelkiismeretes kiszolgálás!
