Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-11 / 2. szám
Huszonötödik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1914 január 11. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. AZ ÚJ ESZTENDŐBEN. IRTA KIS JÓZSEF. II. Mekkora gondot fordít a világ újabb meg újabb, jobb meg jobb harci eszközök előteremtésére; de a munkaeszközök előteremtésére is ! Mily tömérdek költséget nyelnek el a szakadatlan'kísérletek, a jobbnak vélt eszközök ! És ezt mind a nyereség, a diadal reményében teszik. Útmutatás ez nekünk, hogy mi is törekedjünk új útat törni, jobb módszert alkalmazni, hogy keressük az érvényesülés, az evangélium ereje érvényesülésének útját-módját, eszközeit. Fedezzük föl és használjuk a diadal eszközeit. Egyről azonban soha és semmiképpen se felejtkezzünk meg. Arról, hogy míg más téren a megfelelő, célszerű eszközöket kiváló sikerrel alkalmazhatja a szakszerűen képzett munkás még akkor is, ha az ő egyéni, erkölcsi élete tele van fogyatkozással, kirívó gyarlóságokkal, — addig a mi munkamezőnkön bármilyen megfelelő eszközzel, bármekkora szakértelemmel se lehet teljes sikert elérni, ha a munkás egyéni élete tele van feltűnő hibákkal; ha életénnk tisztátalansága miatt szidalmaztatik a szolgálata (II. Kor. VI: 3.). Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy e felfogás erősbbödik és az élet-folytatást mindjobban hozzáveszik a hivatalos működéshez és attól elválasztani nem engedik. A közfelfogás mindegyre jobban követeli az apostollal: „mutasd meg nekem a te hitedet a te cselekedeteidből.“ Ezért aztán ma már alig találkoznék olyan lelkész, aki tartózkodás nélkül merné mondani, hogy „csak addig vagyok pap, míg a szószéken vagyok, vagy amig más lelkészi teendőt végzek.“ Az ilyen érzület és gondolkodás ma már kiveszőben van. És amily mértékben eltávolodunk ettől az állásponttól, oly mértékben közeledünk — legalább igen jól esik ezt hinni — a belső hivatásnak, az interna vocationak már-már feledésbe ment elvéhez. Ezt az elvet irányadónak vallották magukra nézve tanítóink és tanáraink is régebben. Az újabb időben azonban mind sűrűbben merülnek fel panaszok az iránt, hogy csak tanítanak, de nem nevelnek; tehát csak fél munkát végeznek és pedig munkájuk kisebbik, könnyebb felét: a tanítást. Bár megszűnnének a panaszok! Belső hivatás! Igen, ez az, ami nélkül ezen a pályán eredményes munkát végezni nem lehet. Ez az, ami lefegyverez minden ellenséget; ami előtt tisztelettel meghajlik még a hitetlen is. Meghajlik, mert az igaz meggyőződés tisztelreméltó ereje ellenállhatatlanúl hat rá. Ahol pedig ez nincs meg, ott — mint az ellenséges hadsereg katonái a tátongó résen — a lélek és az élet ürességén, sivárságán át betódul a vallás szentélyébe a gyilkos gúny és csúfot űz a szent dolgokból s a példákat a közszemlének leginkább kitett ilyen lelkészek, tanítók és tanárok, általában szólva: az ilyen nevelők életéből veszi s ezekkel bizonyítja szemmel láthatólag, hogy „ime a vallás
