Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-12 / 15. szám
124. oldal. tőinél. A kereső nép számának növekedése még jobban apasztja a gyermekek számát. Sorra véve Európa országait, szintén mindenütt bebizonyul, hogy a vagyon, a jólét és szellemi műveltség nem hat előnyösen a népesedésre, sőt ennek éppen ellenkezője áll. Leroy Beaulieu szerint a jólét bizonyos fokán a demokratikus gőg, az önzés s a régi erkölcsök elhagyása egyengeti a népesedés megakadályozásának útját. Hubbard és Wolf a szociálizmus eszméinek terjedését okolja. Hazánkban a zsidóság legújabb fejlődése bizonyít ez állítások mellett. A vagyon és a műveltség megszerzése után a zsidóság elveszti, ami sokáig ereje és' büszkesége volt: a prelificitást. Dr. Huppin szerint Bulgária és Románia kivételével a más hiten levőkre több születés esik, mint a zsidókra. Kovács Alajosnak a közgazdasági Szemlében közölt tanulmánya szerint az izraeliták nagy, természetes szaporodása megvolt a 90-es évek végéig, az emancipáció által teremtett megváltozott viszonyok hatása alatt természetes szaporodása rohamosén csökkent. Ennek két oka a zsidók városba tódulása és a vagyoni kultúrában való emelkedésük. Felolvasó megállapítja, hogy a vagyon és művelődés, melyeket a közfelfogás a haladás legbiztosabb emeltyűinek, sőt magának a haladásnak tart, a népesedés tekintetében ellentétben állanak a nemzetek érdekeivel. Az orvoslást Leroy Beaulieu adminisztrátiv intézkedéseken kívül a régi, egészségesebb erkölcsökhöz való visszatérésben keresi. Wolf a sok-gyermekes családok favorizálását, agglegény-adót, a pornográfiának és prostitúciónak korlátozását, a fényűzés csökkenését ajánlja. Fahlbeck a gyökeres orvoslást az egyén felelősségérzetétől várja, melynek erősítésére azonban az altruizmuson kívül még egy erő kell: a vallás. A probléma az egyén és a közérdekek között kifejlődő ellentét kiegyenlítése. Reá kell bírni az egyént, hogy biztosítsa a fajnak jövőjét, lemondás és áldozatok árán is. A faj érdekei csak így győzedelmeskedhetnek az önérdeken, melynek helyébe a kötelesség lép : vallási szankcióval. A cél az egyén önkéntes feláldozása a legfenköltebb kötelességért: a legfensöbb oltárán. A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre postán való szétküldéssel két korona 20 fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd-utca 4. sz. házban van. 1914. Vegyes közlemények* Olvasóinknak s lapunk m. t. barátainak boldog húsvéti ünnepeket kívánunk. I elkészválasztás. A komáromi lelkészválasztás végre az egyház közönségének teljes megnyugvásával befejeződött. A múltkori meghiúsult meghívás után a kisebbségben maradt párt tagjai között erős zúgolódás és nagyfokú békétlenség keletkezett, melynek lecsillapítása végett Szabó György egyházker. főgondnok és Konkoly Thege Béla egyházker. ügyész érintkezésbe léptek az ellenpárttal és közmegegyezéssel akként határoztak, hogy Komáromban két rendes lelkészt állás fog szerveztetni a lelkészi hatáskör és működés teljes kettéválasztásával. Miután e tervezethez az egyházker. főhatóságok előzetes beleegyezése is megszereztetett, a két párt vezetőférfiai közös akarattal a múlt választási eljárás megsemmisítését kérték az esperestől, aki egy alaki hiba miatt meg is semmisítette a választást s az első lelkészi állás betöltésének napjáúl ápr. 8-át tűzte ki. Az egyházm. küldöttség Udvardy Gyula és Dávidházy János tanácsbirák személyében e napon megjelenvén, a nagy számban összejött választóközönség az első lelkészi állásra egyhangú lelkesedéssel főt. Németh István püspök úr meghívása iránt nyilatkozott, akit a közel jövőben nagyobb számú küldöttség fog felkeresni, hogy biztosítsa az egyház tiszteletéről és szeretetéről. A második lelkészi állás szervezése és betöltése szintén a közel jövőben fog megtörténni. A kultusztárca tárgyalása alkalmával dr. Antal Géza, Pápa város országgyűlési képviselője a középiskolai oktatást érintve, két fontos kérdésben kér a minisztertől tájékoztatást: az egyik a középiskolai reform, a másik a nem állami tanárok nyugdíj-intézetének kérdése. A miniszter válaszában kijelentette, hogy a középiskolai reform előkészítésén a közoktatási tanács egész télen dolgozott. Reméli, hogy a tanács munkálatait legközelebb bevégzi és akkor nem fogja elmulasztani a reformtervezetet a felekezetek hatóságainak megküldeni, sőt óhajtandónak tartja azt is, hogy e tervezethez az összes érdekelt körök hozzászóljanak, hogy a törvényjavaslatot az összes vélemények meghallgatása után és lehetőleg valamennyi érdek figyelembe vételével készíthesse el. A felekezeti tanárok nyugdíjtörvényéről örömmel jelentheti, hogy az erről szóló törvényjavaslatot husvét után a Ház elé terjeszti. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. STELCZER KAROLY **?••••••••••»••••« tnüaszfalos, oltárépítő és templom-berendezési vállalata •*•••*••*•••••«*•• o«MMetN(*na«M Qtjőr, J{ossuth £aJos utca 24-ik szám. □ SsM£üllI§: Szárnss elismerő nuilatkozat e téren készített kiváló munkálatokért. ______________