Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-04 / 1. szám
1. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 9. oldal. kától. De bizalmas barátaim kérésére elálltam e szándékomtól. Ha valaki, úgy én tudom méltányolni azt a sok törődést, apró gondot, nehéz fáradtságot, amivel e lap megindítása járt; tudom méltányolni azt a lelkesedést, amely a munkán fölül még anyagi áldozatot is kész volt hozni. Nagy elismeréssel vagyok hát a kezdeményezők és első sorban Révész Kálmán barátom iránt . . . Anyagi nehézséggel küzdött e lap hét éven át. Az 1896. évi őszi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkönyve 134. p. szerint az egyházkerületi és a főiskolai pénztár (688 forint 94 krajcárt) 1377‘88 koronát fizetett a lap nyomdai tartozásainak törlesztésére. Ettől kezdve pedig évi 200 korona segélyt ad, minek ellenében köteles a lap kiadni a püspöki hivatal hivatalos értesítéseit. Kezdetban a szellemi teher is igen ránehezült a szerkesztőre és néhány munkatársára. 1898-ban még nekem is egymásután úgy 9 számba kellett vezércikkét írnom. Ma már másként vagyunk. Évek óta úgy áll a dolog, hogy én alig juthatok szóhoz. Ha néha-néha kissé kiürül a szerkesztői fiók : egy-pár levél ide-oda és jönnek a cikkek. Hála Isten, vannak írók. Mindamellett is igen nagy gondot ád a szerkesztés és adja hétről-hétre, megszűnés nélkül ... Aztán mennyi neheztelést, sőt haragot is hoz a szerkesztőre ! Egyik azért neheztel, hogy nem adta ki a cikkét, amiben ő olyan szelíden meg akart cibálni valakit. A másik meg, ki a szellőt is viharnak nézi, azért, hogy miért adta ki ezt, vagy azt a cikket. A harmadik, azaz hogy mindegyik azt akarná, hogy az ő írását „a legközelebbi“ számban adja ki, de megszakítás nélkül! A negyedik megharagszik bármilyen szelíd szerkesztői megjegyzésért, vagy a szerkesztői ceruza használásáért ! A szerkesztő pedig esek reménykedik, hogy majd megbékűl mindegyik. És rendszerint meg is békül. így aztán csak élünk és haladunk ! Nagyon köszönöm az eddigi szíves támogatást és a jövendőre is kérve, boldog új-esztendőt kívánok a nyájas olvasónak és kedves munkatársaimnak ! Templomszentelés volt ádvent negyedik vasárnapján Egeralján. Egy évtizeden át húzódott, sok egyenetlenség és békétlenség közt ez az építési ügy. Most aztán igen szerencsés véget ért közmegelégedésre. Az 1784. évben, a falunak egyik olyan végén, amerre felé a falu egyáltalán nem fejlődik, épült templomot lerontották és a falu kellő közepén, az iskolával szemben, szép emelkedett helyen, igen díszes, új templomot építettek, új harangokkal, mintegy 32.000 korona költséggel. Gyönyörű téli idő kedvezett a felszentelésnek, melyre igen sokan sereglettek össze a szomszédos falukból is. A bezárt templom előtt elénekelte a gyülekezet az „Örül a mi szivünk“ első versét. Aztán a gondnok átadta a kulcsot, néhány alkalmi szó kíséretében Kis József esperesnek, ez meg a helybeli lelkésznek: Végh Jánosnak. Ott benn énekelt a közönség is, az egaraljai ifjúság énekkara is. A felszentelő imádságot az esperes mondta. Az ünnepi prédikátor Bállá Endre csetényi lelkész volt. Tartalmas, formás beszéde, főleg pedig az ismeretes zsoltárok és dicséretekből összeállított imádsága nagy figyelmet keltett. A gyülekezetnek és az új templom építésének történetét Végh János lelkész olvasta fel. Topa József mezőörsi h.-lelkész egy kisdedet keresztelt; az úrvacsorái beszédet Bállá Dezső kupi lelkész mondta; az osztásnál Németh József noszlopi lelkész segédkezett. Az építés alkalmával több mint 3000 korona önkéntes adakozás folyt be. A nők szép vörös plüs, arannyal hímzett úrasztali térítőt, . más három nő keresztelő medencét vettek . . . Ezzel a dologgal nagyon nehezen jutott dűlőre a gyülekezet. De hisszük, hogy igen rövid időn nem csak bele nyugszik a történtekbe az a pár egyháztag is, aki még mindig a régi helyen szeretné látni a megújult tamplomot, hanem egyenesen örülni fog, hogy az igen megfelelő új helyen, igen jó ízléssel, pompás új templomuk van. A templom fölépítése a gyülekezet áldozatkészségét dicséri és a helybeli lelkész lankadatlan türelmét. Dr. Kuthy Zoltán. Az „Amerikai Magyar Népszava“ new-yorki napilap 1913 december 17-iki számából örömmel közöljük az alábbi hirt: „Nagy tiszteletadással köszöntjük a new-yorki magyar reformátusoknak immár tizenhat év óta igazán lelkes, fáradhatatlan lelkészét, a magyarországi egyházhoz csatlakozott amerikai reformátusok vezérét: Kathy Zoltánt, abból az alkalomból, hogy az amerikai Oskaloosa egyetemen bölcsészetdoktori vizsgát tett és az egyetem a bölcsészetdoktori diplomával tüntette ki. Angol nyelven írt bölcsészetdoktori tanúlmányának a címe: „Magyarország múltja, jelene és jövője.“ — Ha volt munka nagy, nehéz és diadalmas, úgy a Kuthy Zoltán munkája nagy, nehéz és diadalmas volt. New-Yorkban jóformán a semmiből hatalmas egyházközséget teremtett, úgy hogy ma a magyarok sok százai örvendeznek abban a 7-ik utcai magyar református templomban, amelyet szintén ő építtetett s amelynek a remek Bocskay-harangját csak nemrég, a múlt év nov. 23-án szenteltek fel. Kuthy Zoltán apostola, prófétája annak a diadalmas eszmének, szimbólumnak is, amely az amerikai magyar reformátusokat anyaegyházunkhoz, a magyarországi református egyházhoz kapcsolja s a Kuthy Zoltán neve ma már valóságos fogalom a kitartó, önfeláldozó munkára, a megalkuvást nem ismerő magyar hazaszeretetre, amely mellett azonban szépen megfér Amerikának a szeretete is. Fiatalon, huszonkilenc éves korában lett esperes s e díszes egyházi hivatalt már kilenc év óta tölti be nagy ambícióval, páratlan energiával, szakadatlanúl dolgozva s munkabírásával és lelkes kitartásával még az ellenfeleit is csodálatra ragadja. Mint ékesszóló egyházi szónokot pedig mindenfelé ünnepük. Tehát minden tekintetben érdemes férfiút ért az amerikai egyetemi kitüntetés, amely Kuthy Zoltánt a tudásáért doktori oklevéllel tisztelte meg. Ez a tiszteletadás megtisztelése a magyar névnek is.“ Mi is szíves örömmel üdvözöljük a csurgói főgimnáziumnak egykori növendékét, somogyi földinket.
