Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-21 / 51. szám
51. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 427. oldal. Csodálatos az a hatalmas ébredés, aminek gyümölcseit látjuk világszerte. Mintha a népek szellemi vezetői mindenütt megmozdulnának: az eddigi Irány halálba vitt bennünket! Krisztust a rothadó társadalmaknak! S ha a népeknek erre a nagy megmozdúlására gondolok s összevetem a mi szomorú magyar viszonyainkkal, valami kínos szorongás fogja el a szívemet: lehet-e még nekünk egyáltalán várnunk valamit a jövőtől ? Ki tudná itt nekünk kifejteni, hogy mi alapon vár még jövőt a mi számunkra ? — Embereket láthatunk benne mozogni és hatni a társadalmunkban, akik a filozófiájuk megtestesüléseképen valóságos hullát hurcolnak magukkal. Ha őket vesszük eszményképeinkül — sajnálhatjuk, akik ezt meg tudják tenni! — Magyarország az elkövetkező 100 esztendőn belül testileg is kihalt. Hogy is mondja csak Krisztus: „ . . . nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.“ Nem hiszem, hogy volna közöttünk akárki, aki meg ne volna győződve róla, hogy az élő Krisztusnak, mint erőnek beállítása társadalmunk életébe hatalmasan fakadozó életet támasztana. Ezt magyarázni itt fölösleges. Aki nem legendaszerű képekben akarja társadalmunk sebeit nézni, nézze meg becsületes lélekkel a valóságban s képzelje a valóság mellé mindig, hogy mit tenne Krisztus ott a mi helyünkben. Hanem a nagy tömeget mi tartja vissza ettől, hogy beengedje Krisztust agya sejtjei közé ? Honnan van az, hogy hazugsággá vált az ádventünk, mert ezek a nagy tömegek hallani se akarnak az igazi Orvosról ? Én tökéletesen megértem, ha valaki egyáltalán bezárja Krisztus előtt az ajtait. Nem fogja érezni az emberi életnek azt a véghetetlen semmiségét és ürességét, ami végig fog rajta marcangolni, ha volt Krisztussal együtt. Egyszerűen ne eressze be élete végéig egy pillanatra se Krisztust, tiltakozzék még az ellen a törekvés ellen is, hogy valaki Krisztusra hivja föl a figyelmét! Ne várjon semmi rendkivülit és nagyot! Mert ha egyszer odalép Krisztus elé: szánalmas kis ponttá zsugorodik előtte minden a közönséges emberi élethez tartozó boldogság-fogalom s örökkévaló értékek előtt lesz kénytelen megnyugodni a lelke. Ez az időpont pedig irtózatos minden ember életében. S ha ehhez a küzdelemhez gyönge a lelke, igazán sokkal kényelmesebb egyszerűen megmaradni előbbi törpe „én“-je mellett. Egészen érthető álláspont, ha valaki hallani se akar Krisztusról. És mégis hirdetni fogjuk örökké, mert abszolút igazság, hogy az örökkévaló több a múlószerünél s hogy ennek az igazságnak első sorban a jellemére minden ember vonja le következményeit ! „Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!“ Miért nem próbáljuk meg hát legalább a legelső lépést, ha „férfiakénak nevezzük magunkat ? Mert gyávák vagyunk. A mi benső életünk szegénysége, sokszor sivársága már megtette a maga lépését. Magyar életünk kiáltó nyomorúságai és hazúgságai is becsülettel megtették a maguk lépéseit. Az élő Istennek férfiakra van szüksége, akik itt közöttünk is megállják a helyüket és fordítsanak szomorú állapotainkon. Isten azért ad nehéz helyzeteket, hogy nagy eredmények után törhessenek az emberek. Micsoda királyi kiváltság ez Istentől! A XX. század legendájának is meg lesznek a maga hősei csak azért, mert Isten nem akarja, hogy éppen mi roppanjunk össze a népek hatalmas versenyfutásában. Isten az egyetlen, aki még hatalmassá tehet bennünket s ki hiszi, hogy van más nagyság, mint amelynek alapelveit Krisztus rakta le és élte ? S ki ne tudná, hogy a XX. század hőseinek is éppen úgy az önfeláldozás lesz a jellemző vonásuk, mint minden század hőseinek ? S ha döbbenetesen hatalmas tények elé állítja őket az igazság, döbbenetesen hatalmas erők is állanak rendelkezésükre : magának az örökkévaló Istennek erői. Vájjon, van-e közöttünk, aki meg merne állni minden körülmények között a krisztusi igazság útján ? * Néhány vázlatos képet akartam csak rajzolni társadalmunk életéből. Mindenki kiegészítheti a maga esetleges tapasztalataival. Képet akartam rajzolni arról is: mik a belső rugói annak, hogy félünk oda menni minden nemzet és minden társadalom legnagyobb orvosához, Krisztushoz. S igyekeztem fölmutatni, hogy minden vonakodásunk ellenére mégis csak nagyarányú bajainkhoz mért emberekre van szükségünk. A visszahúzódás egyértelmű volna a halállal. Most még egészen röviden csak egy kérdésre akarok megfelelni: Ha nagyarányú emberekre, ha hősökre van szükség, hogyan lehetnék én az én gyönge tehetségemmel s talán még gyöngébb akaraterőmmel ilyen munka végezője ? Hiszen én előre lemondhatok minden munkáról ! Néhány dologgal jöjjünk tisztába: 1. Hogy társadalmunk megreformálását mégis nekünk kell elvégeznünk. A magunk munkarészét nem tolhatjuk át sem az előttünk lévő, sem az utánunk jövő nemzedékre. Gondoljuk meg, hogy alig néhány esz-Alapíitatott 1864-ben. vidék legrégibb és legnagyobb oipőüzlete Alapíttatotfc 1804-ben. Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopüd-munka) kiváló gondot fordít. Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit és csizmáit. í^zletemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át»
