Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-07 / 49. szám
Huszonnegyedik évfolyam. 49. szám. Pápa, 1913 december 7. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Bár nem váratlanul, de mégis súlyos csapás érte magyar református anyaszentegyházunkat Fejes Istvánnak, a tiszáninneni egyházkerület nagyérdemű püspökének, elhunytával. Hosszantartó betegségében, mely megakadályozta őt az alkotó munkában, melyre egész lénye jelleménél és alkotásánál fogva vágyva-vágyott, rá nézve szinte megkönnyebbülést jelenthetett az Úrnak elhívó szózata e földi munkatérről, de egyházunkra nézve nagy veszteséget, mert egy kiváló tehetségű, munkára termett egyéniséget vesztettünk el benne, aki magas állásában még igen sokat tudott volna tenni a közjóért. Bár szép kort ért meg, egyházunkra nézve mégis igen hirtelen költözött el, mert hisz alig három éve emelkedett abba a felelősségteljes magas állásba, ahol az ő kiváló tehetsége kellően érvényesülhetett volna. A tiszáninneni egyházkerület közbizalma olyan életkorában emelte őt a püspöki székbe, mikor a legtöbb ember már csak nyugodalmas pihenésre vágyik. Tőle azonban mindenki azt remélte, hogy nagy munkakedve és tehetsége az előrehaladott életkorral járó bölcsességgel együtt most termi majd a legértékesebb gyümölcsöket. De máskép akarta az Úr. Elhívta őt, mielőtt a hozzá fűzött végső reményeket betölthette volna. Hosszú élete értékes munkában telt el. S a sok munka közt nem kerülhette el a közös emberi sorsot. Sok csapás és szenvedés érte, de minden csapás csak annál szilárdabbá acélozta jellemét. Erős egyénisége s határozott célokért tántoríthatatlanul küzdő jelleme sokszor kihívta maga ellen a mások nem-tetszését, de ő igazának tudatában szilárdan haladt a helyesnek ítélt úton. Mint tanár kezdte s azután mint lelkész folytatta pályáját. Egyházi közéletünk terén kiváló tehetségénél fogva csakhamar első sorba emelkedett. Zsinatainkon és a konventen az ő szava nagy súllyal esett a mérlegbe. Az egyetemes énekügyi bizottságnak ő volt az elnöke s az ő irányítása mellett énekeskönyvünk megújításához sok becses anyag gyűlt egybe. Erre a munkásságra különösen elhívta őt jeles költői tehetsége. írt több kötetre menő szép költeményt, jutalmat nyert költői müvével a Kisfaludy-Társaságnál s elismerést aratott Shakespeare-fordításaival. Egyházi irodalmunkat is sok becses művel gazdagította. Hosszú időn át gondnoka volt a magyar ref. egyház egyik nagyrabecsült kincsének, a sárospataki főiskolának. Gondnoki tevékenységében vezéreszméje az volt, hogy ennek a nagyhírű és nagyrahivatott főiskolának függetlenségét minden irányban megvédje. A sok munka után megpihenés, a sok küzdelem után édes megnyugovás fogadja most az elköltözöttet. Sírja mellett tiszteletteljes fájdalomérzéssel áll a magyar református egyház. B. I. FEJES ISTVÁN 1838—1913.
