Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-07-20 / 29. szám

29. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Chernél Antalnak egy vésett művű szivarka tárcát, Éhen Gyulának pedig egy Írókészletet; mindkét emlék­tárgyba az emléknap megfelelő szavak kíséretében van bevésve. Az ünnepeltek könnyekig meghatva a várat­lan és igazán meleg, bensőségteljes üdvözléstől, kö­szönték meg a figyelmet és kijelentették, hogy ezután is örömmel és fáradhatatlanul munkálják egyházuk érdekeit. A gyűlés főbb tárgyai ezután a következők vol­tak : dr. Szász Ferenc újonnan választott egyházmegyei ügyész a hivatali esküt letette, amely alkalomból szív­ből jövő szavakkal ajánlta magát az egyházmegye szolgálatára ; lelkes éljenzés volt a válasz. A kisrákosi tanítóválasztás megerősíttetett. Az egyházasszecsődi, őriszentpéteri építések és pótadó kivetések helybenhagyattak. A számvevőszék megalakulását, amely szerint az összes számadások jóváhagyólag terjesztetnek fel, meg­erősíti a közgyűlés. — Úgyszintén elfogadták az egyházak háztartására és vagyonkezelésére vonatkozó szabályrendeletet is. Az egyházmegyei tanügyi bizottság újra alakult, még pedig: elnök Vikár János tanácsbiró; tagjai: Csukás Endre, Fejes Gábor, Somogyi Gyula iskola­­látogató lelkészek, dr. Szász Ferenc, Mező Gyula, Ferenczy József világi tagok, Kalmár Péter, Sós Gyula, Kánya Lajos iskolalátogató tanítók. A nyugdíj, közalapvégrehajtó és adócsökkentési bizottság tagjai megválasztattak. Az időszaki tanács is újra választatott. Államsegélyre ajánltatott: Kustánszeg és Velemér. Baldáchy-alapra Egyházasszecsőd. Közalapi tőkekamat segélyre ajánljtatik elsőfokon Nagyrákos és Kercza. Közalapi segélyre: Csonkahegyhát. Rendkívüli állam­segélyre : Nagyrákos. 4 A Dienes-alap kamatait ösztöndíjul kapják: Fülöp László, Vikár Ödön főiskolai hallgatók, a Páti-alap kamatait pedig: Csukás Kálmán és Kovács Elek fő­­gimn. tanulók. A szombathelyi hívekre vonatkozólag igen fontos határozat hozatott ezen a gyűlésen. Ugyanis a refor­­mátusságnak 18 legelőkelőbb tagja kérvényt intézett a közgyűléshez Szombathelyen rendszeres hitoktatói állás szervezése iránt. A kérvény szerint a múlt iskolai évben 68 ref. növendék járt a szombathelyi iskolába, akiknek rendszeres vallásoktatásáról állandóan gondos­kodni kell. Az egyházmegyei közgyűlés a kérvényt a szükséges statisztikai adatokkal felszerelve, a legmele­gebb pártolással terjeszti fel az illetékes főhatósághoz és a kérvény kedvező elintézése kétségtelen. Rövid idő kérdése, hogy Szombathely református missziói köz­pont legyen, ahonnan gondoztatnának a Sopronban, Kőszegen, Sárváron élő ref. hivek és a nevezett váro­sok iskoláiban tanuló növendékek. így tehát Szombat­helyen ref. lelkész is lesz, amit indokolttá tesz azon körülmény, hogy magában Szombathelyen 568 ref. lélek van és a nevezett helyek kapcsolásával a lélek-241. oldal. szám ezren felül lesz. Azonban az egyházasrádóczi református lelkésznek Szombathelyen végzett lelkészi szolgálata érintetlen marad, az önálló lelkészség szer­vezése még igen sok időbe telik. Fülöp József tanácsbiró referálja a liturgiális ja­vaslatot és a pesti ref. egyházmegyének átiratát a lel­készi korpótlékok tárgyában, amelyet a közgyűlés egy­hangúlag magáévá tesz. Hodossy Lajos egyházmegyei jegyző előadásában több kerületi jegyzőkönyvi pontra hozattak határozatok. Csukás Endre tanácsbiró a stóla­rendezési javaslatot referálja, amely szintén elfogad­tatott. A zsinati tárgyakra vonatkozó javaslatok pedig egy bizottságnak adattak ki. A közigazgatási bíróság előtt négy kisebb jelen­tőségű ügy szerepelt, amelyek közül kettőben ítélet, egyben végzés hozatott, egy ügyben pedig vizsgáló bizottság megy ki a helyszínére. Az ügyek kellő, rendszeres előkészítését és az előző napi értekezlet eredményét a sima, gyors le­folyású tárgyalás bizonyítja és az, hogy minden ha­tározat egyhangúlag lett elfogadva. Az ülés délben ért véget. Csukás Endre. tarozat egynanguiag lett elfogadva. Az ülés délben ért véget. Csukás Endre. IDr. MATHEWS I 1828-1913. Olvasóink közül bizonyára sokan emlékezni fog­nak még arra a magas, szikár öreg úrra, aki a két évvel ezelőtt Budapesten tartott presbiteri világszövet­ség gyűlése alkalmából az angol nyelvű vendégeink vezére volt. Emlékezni fognak arra is, hogy nagy életkora dacára mily fiatalos hévvel és nagy munka­bírással buzgólkodott a Szövetség ügyei körül s mily szerető érdeklődéssel viseltetett egyházunk és nemze­tünk iránt. S most bizonyára részvéttel fognak olva­sóink értesülni e meleg szívű barátunk elhunytáról. Az aberdeeni gyűlésen még résztvett, bár kissé gyen­gélkedett. A látszat szerint szokott erejében és egész­ségében tért haza julius 2-án. De a gyülésezés mégis kimerítette erejét, julius 6-án, szombaton este hirtelen és váratlanul meghalt. Dr. Mathews (Metyúsz) György Kilkennyben, Irland­­ban született 1828-ban. Alsóbb iskoláit Dublinban vé­gezte. Ott hallgatta a jogot is, majd ezt félbenhagyva, az Egyesült Presbiterian (United Pr.) egyház edinburghi theológiai iskolájába iratkozott be. 1853-ban Stranraer­­ben lett lelkész. 1868-ban pedig New-Yorkba hívták meg, ahol állását a következő évben foglalta el s lelkészi teendői mellett egy lapnak (The Christian Worker) szerkesztését is elvállalta. Sikeres működés után a kanadai Quebeckbe hívták meg lelkészül, ahol a Morrin College vezetésével is megbízták, amelyben ő maga is tanított, előbb a rendszeres theológiát, utóbb a morál filozófiát adván elő.

Next

/
Thumbnails
Contents