Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-29 / 26. szám
26. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 215. oldal. dik héten naponként látták a reformátor sápadt, sovány alakját a szószéken. Watier Albert közel 2000 beszédét sorolja fel s így irodalmi alkotásainak egyik legtekintélyesebb részét a prédikációzás képezi. Nem a mai értelemben vett, inkább Írásmagyarázati modorban készült találó példákkal illusztrált, mindig az írás tanítását, vigasztalását és erejét híven visszatükröző beszédei nagyon alkalmasak és üdvösek volnának arra ma is — miként a szerző is megjegyzi —, hogy a theológiai szakképzés körében behatóbb tanulmányozásban részesülnének. Nem kevésbbé tanulságosak óriási számú levelei, melyekben tanáccsal, vigasztalással, figyelmeztetéssel fordul a társadalom minden rétegében élő egyénekhez. Nincs oly nagy esemény, melyre nézve tájékoztatással, oly kicsiny, mindennapi és közönséges dolog, melyben gondoskodó figyelemmel és körültekintéssel segíteni kész jóakarattal ne szolgálna. Bámulatos, hogy bír meg annyi munkát az állandóan betegeskedő ember, kinek „fáklyájától — mint egy jezsuita panaszosan említi — Európában semmi sem biztos.“ Ám őneki volt ideje mindenre; ha a napból nem, „majd kitelik az idő a hosszú éjszakából.“ Mikor pedig a zürichi és wittembergi reformáció közt kiélesedik az urvacsorai tan miatt az ellentét, lázas igyekezettel fog munkához, hogy — ha már az evangélium hívei közt az elfogultság a békesség útját elzárta — a helvét reformáció különböző árnyalatait összetartsa. Szándéka, fáradozása a Consensus Tigurinus alakjában ér célt. Közben nem szün meg Róma ellen harcolni. A Sorbonne 25 ponjára frappáns cáfolatot ír. Az „ereklyékről“ szóló értekezésében összeállítja Krisztus, Mária, az angyalok és szentek relikviáit, de úgy, hogy már maga ez az összeállítás a legeklatánsabb bizonyítéka azok hamis voltának. Ugyanide számíthatók a „III. Pál atyai intelmei V. Károlyhoz Kálvin János megjegyzéseivel“ és az „Acta Synodi Tridentinae cum antidoto per Joannem Calvinum“ című munkák is. A harmadik rész a Servet-ügy beható, részletes ismertetésével foglalkozik. A reformátor ellenségei e szerencsétlen ember szánalomraméltó sorsát Kálvin elfogultságának, zsarnoki türelmetlenségének tudják be. A szerző nagyon helyesen jár el, midőn a mentegetések hosszú sorozata helyett a történetíró objektív hangján bemutatja előttünk Servet egész pályafutását, kihívó viselkedését, állhatatlanságát, a minden keresztyén felekezettel közös, alapvető dogmák ellen intézett éleshangú, személyeskedő, vérig sértő támadásait, melyekkel úgy a protestáns világ vezető embereinek, mint a katholikus egyháznak izzó gyűlöletét magára vonta. A vienni törvényszék halálos ítélete lebeg már a boldogtalan ember felett, de börtönéből megszökik. Rettenetes végzete Genfben éri útol, hol az ellenzéki pártok rokonszenvére számítva s velők összejátszva felhagy eddigi állhatatlan, ingatag, könnyen megalkuvó s bizonyos előnyök érdekében elveit, tanításait visszaszívni mindig kész magaviseletével, a legkonokabb makacssággal áll szembe Kálvin megjobbítási kísérleteivel, sőt vitatkozásaiban a lakosság egy részének Kálvin ellenes hangulatára aspirálva annyira kíméletlen és személyeskedő, minden szentet és tiszteletreméltót lábbal tapadó, hogy Genfnek jövendő sorsa immár azon fordul meg: ki marad felül, hogy a másikat az útból félretegye? „Kalapácsnak kellett lennie annak, aki üllő lenni nem akart.“ Vizsgáljuk csak a XVI. század embereinek ügyeit a XVI. század szemüvegén, mérlegeljük a kor eszméit s a helyi viszonyokat, hamarosan tisztába jövünk a kérdéssel: mennyi része van Kálvinnak abban a sötét foltban, mely a Champeltéren Servet máglyája után ott maradt letörölhetetlenül. A negyedik rész a reformátor további küzdelmeinek, az akadályok elhárításának ismertetését s az alkotásoknak létrejövetelét közli. A hatalmi féltékenység a városi hatóságok részéről Kálvin és a presbitérium intézkedései iránt állandó súrlódásokban, néhanéha heves harcokban nyilvánúl. A végül győzelemre jutott kálvinista párt ellenségei a várost elhagyva, Bernből intéznek támadást a pap és pártja ellen, kinek helyzete súlyosbításához e kétfelől való védekezéshez még egy harmadik feladat is járult, a Róma elleni küzdelem, mely az ideális lelkületű Borromeo Károly próbálkozásával és a rohamosa’n szaporodó francia hitsorsokra, a hugenottákra s magára Genfre törő, hol nyílt, hol alattomos támadásokkal szemben ugyancsak elég gondot és dolgot adott a fáradhatatlan férfiúnak. Ám a nagy munka közben a diadal is mindinkább közeledett. 1559 junius 5-én a nagy Béza Tódor igazgatása alatt megnyílik a főiskola, mely Genfbe, a kálvinizmus gócpontjába, gyűjti Európa tudományszomjas evangéliumi ifjúságának egész seregét. Az 1541-iki egyházi rendszabályok módosításai, a fényűzés elleni rendeletek a többség helyeslésével találkoznak s a hitében, erkölcseiben újjászületett Genf hegyen épített várossá, kálvinista Rómává lesz. Az ötödik rész Kálvin életének utolsó esztendeiről szól. A szünetet soha nem ismerő, lázas munka idő előtt megőrölte a fogyatékos testi erőket, aláásta a gyenge egészséget. Régi keletű gyomorbaja mind súlyosabb mérvben jelentkezvén, gyakran ágyba döntötte s megfosztotta kedvelt sportjától, a lovaglástól. Ám testi gyengélkedése szellemi termékenységére, úgy Ifj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!
