Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-25 / 21. szám
172. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. „Úristen kész az én szívem“ kezdetűvel, mikor ennek szintén gyönyörű dallamát nem tudják a — hívek. (?) Vagy minek kellene felváltani néha az „Óh, mely boldog ember az“ kezdetűvel, melynek dallama egyezik ugyan a „Szent Isten noha néked“ dallamával, de ennek meg az a hibája, hogy „ismeretlen a szöveg“. (!) Hogy ki, vagy kik előtt ismeretlen, azt lehetne találgatni, de hogy a hívek előtt valóban ismeretlenné kell válnia, ha sohesem éneklik a templomban, ez az egy bizonyos. Vasárnap délutánra viszont nem írtak az énekírók egyebet annál, hogy „Úr Jézus, mely igen drága“. Három énekszám van ugyan a könyvben, az egyik éppen a 84. zsoltár „könnyű“ dallamára, dehát ez „nem létezik“. Vasárnap délelőtti énekek az ilyen helyen: 42., 77., 84., 86., 135., 146. zsoltárok, 69., 74., 91., 93., 130 dicséretek, melyeket leginkább lehet frissen, elkapkodva, tehát gyorsan végezve énekelni, amellett „könnyen mennek“ s ami fő, közülök a 42. zsoltár, 69., 91., 93. dicséretek egy dallamra mennek, úgyszintén a 84. zsoltár és a 130. dicséret, valamint a 77. és 86. zsoltárok is. Vasárnap délután leginkább ezek : 8., 81., 134. zsoltárok, 108. dicséret és még nehány, lehetőleg olyan, amelyik az eddig elszámlált dallamok közül valamelyikre megy. Főajánló a rövidség, a 134. zsoltár példáúl minden egyéb kívánalmakon kívül azért is a legjobb, mert habár 2 sor, nincs több, mint 3 verse, tehát a 3-ik versre muszáj felállni, habár a templomba igyekvők fele úton van is. Az egészen mellékes, hogy így kezdődik: „Urnák szolgái mindnyájan“, a templomban pedig még alig van más, mint pap, tanító s iskolás gyermekek: ki venne észre ilyen szubtilis szőrszálhasogatást? Vasárnap délután — ne legyen ám panasz — elővétetnek a köznap délutáni énekek is, de nem az ám, amelyik a 23. és 30. zsoltár dallamára megy (ezek micsoda hosszúak!), hanem az „Adjunk hálát az Úrnak“ kezdetű étel utáni, mert ennek egyegy verse 10 szóból áll (ez ám a kedves ének!) meg az „A nap immár elenyészett“ kezdetű, mivel ez megint a 42. zsoltár dallamára megy, mely eleget énekeltetvén, nem feledhetik el — a hívek. E sorok írója, mint hűséges templombajáró, éveken át botránkozott az itt elszámlált énekeknek az arcátlan cinizmussal határos, gyakori és folytonos ismételgetésén. Jöttek a kátémagyarázatok, a hozzájok való imádságokkal. De az énekek? Mintha nem is volnának énekes könyvünkben a katekizmus! énekek, csak hadd jöjjenek a „Mint a szép híves patakra“, „Urnák szolgái mindnyájan“, „A nap immár elenyészett“ és az étel után való ének. Következik a Miatyánk egyes kéréseinek magyarázata. Ha egyébkor nem, kijövőre csak rá lehetne énekelni a 137. dicséretnek az úri imádság minden egyes tételeit oly szépen magában foglaló versei közül a megfelelőt. Dehogy lehet! Mintha a világon sem volna a 137. dicséret. A pap imádságot és magyarázatot tart efelett: „szenteltessék meg a te neved“, vagy „jöjjön el a te országod“ s jön rá az étel utáni ének. Vagy következik a Szentiélekről szóló kátémagyarázat s jön rá az ének: „Ne jöjjön addig szememre álom“. Vagy junius közepén vasárnap délután 2 órakor az istenitiszteleten ez az ének: „A nap immár elenyészett“. (Este 8-kor nyugszik a nap.) Mert megjegyzem, hogy a kimenőre kitett éneknek legjobb mindig az első verse, akármi legyen is a tartalma. Mert hát a második, vagy többi verseknél „ismeretlen a szöveg.“ Ugyancsak a kimenőre keresett éneknél mellékes a tartalom, csak „jó“ dallamra menjen. (42. zsoltár etc.) (Második közlemény a jövő számban.) lelkészek és tanítók használatára, a népoktatás céljaira most jelent meg: JK tüdővész elleni védekezés vezérfonala írta JCuthy 5). és dr. báró jítüller JC. Jíapható JCis Tivadar könyvkereskedésében, Jápán, 3*ő-utea 21.-ik szám alatt.
