Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-20 / 16. szám

16. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

127. oldal.

részül a magyar protestáns lelkészek és tanítók férjhez nem ment leánygyermekeinek, akik szülőiktől vagyont a legritkább esetben örökölhettek, azt pedig, hogy szülőik esetleg nevelőnők tartása útján nyújtsanak nekik valamelyes magasabb képzettséget, azok vagyoni helyzete és családi körülményei kizárták, így a biztos nyomornak és nélkülözésnek lettek szülőik halála után martalékai. Ma is ismerek egy elhalt ref. lelkész családjából származó 3 árvát, árváknak kell őket mondanom, bár már 74, 76, 78 évesek, akik a szülők elhalálozása óta eltelt időt, több mint félszázadot napszámos munkában és foglalkozásban töltötték s úgy keresték meg sovány kenyerüket. A róm. kath. egyház papjait a családjuk jövője iránti ilyen gondok és aggodalmak nem aggaszthatták, mégis ezen egyház nálunk sokkal előbb hozzáfogott a magasabb nőnevelés ügyét szolgáló különféle iskolák felállításához, szervezéséhez, nem azért, minta azoknak fontosságát és jelentőségét nálunk előbb és jobban belátta volna, hanem azért, mivel a róm. kath. egyház főpapjai rendelkeztek azokkal az anyagi eszközökkel, amelyeket az ilyen intézetek felállítása igényel és nem vonakodtak meghozni a nagy áldozatokat ezen intézetek felállítására, mivel jól tudták, hogy ezzel nemcsak a nevelés ügyét, hanem még inkább az egyház érdekét szolgálják.

Elismerés illeti ezt az áldozatkészséget, mert hogy ezek az intézetek közszükséget pótoltak, semmi sem bizonyítja inkább, mint az a körülmény, hogy tősgyökeres protestáns családok, református lelkészek és tanítók némi aggodalommal és kedvetlenséggel bár, de kényszerűségből és szükségből nagy számmal ezen intézetekbe adták nevelés és oktatás végett leánygyermekeiket, pedig jól tudták, hoogy az a szellem, aminek hatása alá ott gyermekeik fogékony lelke kerül, sok tekintetben ellenkezik a mi tiszta evangéliumi protestáns egyházunk szellemével, amelynek ezen intézetek növendékeinél való megvédésére még erőteljesebb hitoktatásról való nagyobb gondoskodással sem siethettünk, mivel ezen intézetekbe akkor sem a mi hitoktatóinkat be nem bocsátották, sem a növendékeket a protestáns hitoktatásra ki nem eresztették. Ennek a visszás állapotnak káros következményeit érezték oly élénken ezelőtt két évtizeddel ref. egyházunk vezérférfia, sőt sajnosán érezzük még ma is, mivel jórészben ennek következményének tekinthetjük, hogy a vegyes házasságoknál a gyermekek vallására vonatkozó megegyezés tekintetében protestáns egyházunk állandóan hátrányban van a róm. kath. egyházzal

szemben. Elemi erővel követelte azért a veszély és a mulasztás tudatára ébredt protestáns közszellem magasabb fokú protestáns leánynevelő-intézetek felállítását.

Ám a kivitelt nagyon hátráltatta az anyagi erő hiánya, mivel a tervezők és szervezők nem támaszkodhattak másra, mint a nemes szívű emberbarátok és hittestvérek e célre nyújtandó kegyadományaira, ami a családfenntartás gondjaival küzdő jóakaróktól nagyobb mértékben alig volt remélhető Az intézet szervezetét tehát ezen tényleges helyzethez kellett a mi egyházkerületünkben is a vezetőknek idomítani. Mivel az volt az általános tapasztalat, hogy a protestáns szülők gyermekeiknek magánházaknál és családoknál való elhelyezésétől idegenkednek, inkább adják leánygyermekeiket nevelésbe az apáca zárdákba, ha ott a bentlakásba bejuthatnak, mint állami intézetekbe, ha ott bentlakás nincs, vagy oda gyermekeik fel vem vétetnek : azért a dunántúli ref. egyházkerületünk vezetőinek első terve az volt, hogy létesítsünk a növendékek részére egyelőre csak bentlakást, ahol a növendékek kellő felügyelet mellett, valódi protestáns szellemben neveltessenek, oktatásra pedig, hogy a tanerők fizetését meggazdálkodjuk, járjanak a növendékek a pápai állami polgári leányiskolába. Aminthogy ezen intézetünknek első alapja ilyen formában vettetett meg az 1893-ik évben a pápai ref. egyházmegye által. Azonban hamar beláttuk, hogy intézetünk ilyen alakban nemcsak csonka és félszeg, de nem is képes megfelelni azon fontos feladatnak, amit elébe kitűztünk, mert az internátusbán alkalmazott kevesebb képzettségű s kevesebb számú nevelőnő nem pótolhatja az igazán képzett és hivatott tanerők hiányát a nevelés tekinteteben sem. Azért dunántúli ref. egyházkerületünk, amidőn a pápai ref. egyházmegyétől az intézetet az 1898-ik évben átvette és ezen helyre telepítette, 3 év múlva, az 1901-ik évben meghozta az áldozatot, hogy a bentlakással kapcsolatban felsőbb leányiskolát is állított fel s annak támogatására évi 6000 korona segélyt folyósított. Nagyon hamar be kellett azonban látnunk, hogy a felsőbb leányiskola nem felel meg teljesen a mi igényeinknek, mert azok a szülők, akik gyermekeiket a mi intézeteinkbe küldötték, a magasabb műveltség megszerzésén kívül leányaiknak a tanítónőképezdére való előkészíttetése által gyakorlati életcélt is kívántak elérni, amit pedig a felsőbb leányiskola nem biztosított legalább is pótvizsgák nélkül. Ugyanezért egy év múlva az 1902-ik évben a felsőbb leányiskolát megszüntettük s helyébe a bentlakás mellé négy osztályú

Gallérok, kézelők a lánc jeggyel a legjobbak! Úri fehérneműek Halász jegyzéssel a legjobbak!

fi A T Á Q y TPQT\Í1hD1hI/ férfi-, gyermeköltöny-és úri divat áruháza, 11 1 LLo 1 V Í_LÍ\LLj\ Pápa, Kossuth-u. 32. (A postával szemben.)

A n. é. közönség szíves figyelmébe ajánljuk raktárra érkezett tavaszi újdonságainkat, úri átmeneti kabát, felöltő, öltöny és gyermekruliákban, melyeknek megbízható elsőrendű minőségükért a legmessszebbmenő szavatosságot vállalunk.

Borsalino-, Pichler- és Gyukits-kalapok. Saját késsítményű úri fehérneműek.

Bőr árúk. Bel- és külföldi nyakkendő-különlegességek nagy készletben. Sétabotok.