Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-12 / 2. szám

Huszonnegyedik évfolyam.

2. szám.

Pápa, 1913 január 12.

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. =

Megjelenik minden vasárnap.

Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők.

A tekintély.

Az a sokszor lelkiismeretlen és mind jobban elharapódzó szokás, ami mostanában szinte járványszerű erkölcsi betegséggé lett és amitől a különböző érdekcsoportokba, vagy pártkeretekbe tartozó emberek szinte nem tudnak megmenekülni : a tekintélynek, az erkölcsi értéknek becsmérlése, lekicsinylése, letörése, arra indította egyik igen elterjedt napilapunkat, hogy felszólaljon ellene; hogy hallassa óvó, intő szavát.

Nagyon helyén van ennek a felette sajnálatos jelenségnek szóvá tétele. Mert im már oda jutottunk, hogy nincs is igazi tekintélyünk, nincs is igazi érintetlen, intakt emberünk se egyházi, se világi téren. Nincs vir integer. Ez pedig nem azt jelenti, hogy csak a kimagasló egyének között, a vezérek között nincs, hanem hogy egyáltalán nincs ; se fönt, se lent. Általános romlottságot jelent ez. Mert igaza van a Budapesti Hírlap cikkirójának, hogy „Csak ahol és akire nézve emberi érték nincs, csak ott és az előtt sűlyedhet le minden ember oda, ahol bántatlanúl lehet taposni és gázolni a más életében, erkölcsi védelmet adó tekintélyében“.

De hát mi az oka ennek a rettenetes állapotnak? Hogyan fogjunk a gyógyításához?

A közgondolkozásnak e szertelen megromlásához kétségkívül igen hozzájárulnak azok az esetek, amikor egyesek — de sokan! — igazi erkölcsi érték nélkül föltolakodtak magasba oly utakon, amik a szerény és finom érzésű férfiakra nézve, ha még oly jó erők is — járhatatlanok ; és az ezekről való véleményt általánosítják. Ez mindenesetre a színvonalnak, a becsülésnek, a tekintélynek sülyedésével jár.

Egy másik ok kétségkívül az a helytelen gondolkozás, ami most már közéleti elvvé lett, hogy kimagasló állásban levő embereknek hallatlanná kell tenni, semmi figyelemre se kell méltatni az esetleges elitélő kritikát. így aztán egyrészről szabadon jártathatja a száját mindenki, anélkül, hogy elvenné méltó büntetését; másrészről a komoly, lelkiismeretes embereknek meg elmegy a kedvük attól, hogy mikor igazán helyén volna, hogy a köz érdekét megvédjék és az egyéni érdeket leintsék — felszólaljanak. Lelkiismeretes férfiak már kellő eredmény nélkül se szeretnek felszólalni; hát még ha csak arra számíthatnak, hogy lemosolyogják, de komolyan számba se veszik őket.

Valósággal érthetetlen, teljességgel képtelen az az igen elterjedt gondolkozás, hogy ha valaki bármi kis értékben is anyagi kárt okoz nekem, mondjuk lopással, azt nem szabad, a köz érdekében se szabad elnéznem, hogy el ne szaporodjanak a tolvajok s erre szomszédaim és barátaim is ügyelnek; — de azt már egészen nyugodtan, sőt mosolyogva nézhetem, ha az erkölcsi értékemet, a tisztességemet, a tekintélyemet rontja, lopja valaki nyilván, vagy alattomban! És ezt nyugodtan nézhetik a szomszédaim, a barátaim is. És ma ez a képtelenség egészen természetes a nagy többség előtt. Ezért szaporodtak el az erkölcsi tolvajok, a tekintélyek molyai.

Hogyan fogjunk e baj gyógyításához? Erre a kérdésre csak akkor tudunk igazán meg-