Dunántúli Protestáns Lap, 1913 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-06 / 14. szám

110. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1913. ki az egyezség tarthatatlanságát s kéri annak felbontását s a névszerinti szavazás megejtését. Mellette felszólalt Magyari Miklós és Baltik Frigyes. Szentiványi Árpád viszont a testvéri viszonynak s ezzel az egyezségnek megerősí­tését hangsúlyozza . . . Báró Prónay felügyelő nem tartja ildomosnak, hogy egy két fél által kötött szerződést egyoldalulag bontsunk fel. Fájdalommal látja, hogy az ő életének nagy ideálja, a két testvéregyház közötti szoros együtthaladás és együttérzés fokozása így el­homályosul s kéri a közgyűlést, hogy ne dönt­sünk ez ügyben, hanem küldessék le ez ügy újból a kerületekhez és kerestessék meg a református konvent is ez ügyben az intézke­dések megtételére. Mivel ebben dr. Kéler is megnyugodott, a közgyűlés így határozott.“ Az Evangélikus Lap pedig így tudósít: „. . . előlépett Kéler Zoltán és egy izga­tott és izgató beszédben a „református test­véreket“ támadván és bűneiket ostorozván, azt indítványozta, mondja ki az egyetemes gyűlés, hogy a nagygerezsdi egyezséget f. évi november 1-től kezdődő hatállyal felbontja . . . Miután még egynéhányan, kizárólag lelkészek, az indítványozók közül felszólaltak és a „refor­mátus testvérek“ elleni keserű panaszaiknak kifejezést adtak ... az egyetemes felügyelő szólalt fel, akit Kéler indítványa és különösen annak alakja mélyen megrendített. . . szemei könnybe borultak, fájdalmasan kiáltott fel: „hát nékem, aki ifjú korom óta mindig a két protestáns egyház közötti szövetségnek nem ugyan a hitelvi, de az adminisztratív uniónak hive voltam, jutott 40. éves egyházi pályám végén a szomorú szerep, hogy én az ilyen indítványokra a határozatot kimondjam!...“ Az egyetemes felügyelőnek az egész gyűlést megrendítő szavainak hatása alatt Kéler Zoltán indítványát visszavonta és a gyűlés a nagy­gerezsdi egyezség revíziója tárgyában a követ­kező határozatot hozta: „a közgyűlés a nagy­gerezsdi egyezség revíziójának szükségét ki­mondja, erről a református konventet értesíti, egyúttal az egyezségnek bizonyos módosítások­kal való fenntartása vagy megszüntetése kér­désében a kerületeket nyilatkozattételre felhívja.“ Ez egyetemes gyűlés óta aztán a szeg egészen ki is bujt a zsákból. Olvastuk a til­takozást, mellyel a református egyháztól a „protestáns“ szó használatánák jogát elvitatni óhajtják, kétségkívül a „testvériesség“ szent nevében, mert erre ugyan nincs más jogcím, mint teljes elszántság az összes összekötő kap­csok szétzúzására. Ezek a címünkhöz fűződő újabb események. Most gondolkozzunk. Amiről mi, dunántúli reformátusok, jobb meggyőződésünk ellenére talán, tisztán az em­beriség örök mécsé, áz eszmény iránti tisztele­tünkből kifolyólag, nehogy a Krisztustól él­­szakadtaknak bélyegeztessünk, még vitába bo­csátkozni is mimagunkhoz nem illőnek tartot­tunk : az a másik, nálunknál érdekeltebb félnél a vád és keserűség szavait adja az ajkakra. Az Evangélikus Őrálló — mint ki bölcsen és eredménnyel végezte dolgát — a kunktátor finomságával fedezi tudós/í&ában önmagát. Az Evangélikus Lap becsületesen .megírja: „a re­formátus testvéreket támadván és bűneiket os­torozván.“ Könnyen érthető és végtelen kokat mondó szavak. Kell, hogy megértsük; KVe^> hogy megértsék azok is, kikre a mi szemeink, mint református egyházunk vezéregyeniségeire néznek. Ismét mondjuk, szét kell tépni azt a levelet, melyet egyezkedő társunk csak akkor respektál, mikor hasznát látja; de menten sátáni műnek kiált, mihelyt rá terhet ró. Az életből vett tapasztalati igazságokkal igazoltam volt ezt, kimutatva, hogy ha mi a másik szerződő fél szerint ördögök vagyunk, ők sem ölthetik magukra az angyali szeretet palástját. Bár garmadával állnak rendelkezésemre az adatok, nem untatom velők a figyelmet most. Most I 7 ^ © jr © ^ © Káté. Irta Kis József. IV. kiadás. Ára 32 f. ■/ O D'Ú á\ ]É EmléklaP finom papíron. Darabja 5 f. lm iililSi Ili ám 1 I fi 11 aÍandékolí: képes újtestámentum, vallá­­a j^JL JL JL £11141 w sos iratok. Koszorú-füzetek. Zsoltárok. Imakönyvek. Szentirások nagy választékban. MEGRENDELHETŐK KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN, PÁPÁN, FŐ-UTCA 21.

Next

/
Thumbnails
Contents