Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
8. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 63. oldal. mosok vannak. Igv hát a vidéki lakosság igen különféle rétegeivel van érintkezésem. Tervem az volt, hogy meglátogatom a falu azon családjait, ahol fiatal leányok vannak és meghívom őket magamhoz vasárnap délutánra, azt adva okul, hogy töltsük el ezentúl együtt a vasárnap délutánokat. Az „egylet* tervét meg se említettem előttük, hisz magam is alig vagyok idősebb, mint ők és tapasztalataim sincsenek még e téren. A téli estéket körülbelül így gondoltam eltölteni: Társasjáték, ének, felolvasás és természetesen bibliaolvasás. Gondolatomat tett követte. Elkezdtem a látogatásokat és a meghivásokat személyesen végeztem. Mindenütt hálával és a bámulás egy bizonyos nemével fogadták. Egész érthető volt mindez előttem. Izgatottan vártam a vasárnapot. Hideg, barátságtalan novemberi nap volt. Ugyan hányán jönnek ? kérdeztem szorongva magamtól. Félelmem csakhamar alaptalannak bizonyult, mert 4 óra előtt, mind a 7 meghívott leányka eljött. Örömmel és bensőmben a hála egy nemével fogadtam őket. Miután az elfogódottságot az üdvözlések után némileg legyőztük, a zongorához ültem és egy ismert egyházi éneket kezdtem játszani, azzal, hogy énekeljük ezt el. „Ezt mi nem tudjuk“ hangzott a válasz. Másikat próbáltam, a válasz rá ugyanaz volt. Végre is abban állapodtunk meg, hogy egy közismert zsoltárt énekelünk el. Magamban pedig elgondoltam : íme itt az alkalom, hogy vendégeidnek valamit nyújthass, gyakorolj be velük egy új éneket. Hozzá is fogtunk rögtön, s mondhatom, nem kis fáradságomba került, míg a dallamot elsajátították; de buzgóságuk kitartásra ösztönzött. Buzgóságuk oly nagy volt, hogy készek voltak a szöveget is megtanulni könyv nélkül a következő vasárnapra. A közös törekvés jóval közelebb hozott bennünket egymáshoz. Ezután a Koszorú füzeteiből olvastam fel egyet. Mikor az elolvasott dologhoz egy kis eszmecserét akartam fűzni, a nyelvek nagyon, de nagyon nehezen akartak oldódni, úgy, hogy jobbnak láttam játékhoz kezdeni. Itt már felmelegedtek s nemsokára egész természetességükben, fesztelenségükben mutatkoztak be. Előttem igen érdekes volt, a különféle jellemek ily módon való tanulmányozása. Később is mindig azt tapasztaltam, hogy a megfigyelésre a játék nyújt legtöbb alkalmat. Közbe az idő rohamosan haladt. Egy dicséret eléneklése után befejeztük az első délutánt. Ahhoz, hogy a bibliát is elővegyük, nem volt bátorságom. A leányok kellemes érzéssel, megelégedve távoztak. A jeget megtörtem. A következő vasárnapig a nyers benyomásokat igyekeztem feldolgozni. Bizonyos tekintetben elégedetlenséget éreztem önmagámmal szemben, hogy a legjobbat nem nyújtottam nekik. Elhatároztam, a jövőben bibliaolvasás nélkül nem fog elmúlni) a vasárnapunk, s hogy annál hathatósabb legyen a belőle nyert benyomás, az utolsó pontnak hagytam. Ezen bibliai olvasások mindig érdekesebbek és élénkebbek lettek idővel. A félénk természetüeket is bevonni a társalgásba nehezen ment, de a hozzájuk intézett kérdésre, mégis válaszoltak. Minden összejövetelre könyv nélkül megtanulták az ének szövegét. Ezt néhányszor elénekeltük és ismét másikat kezdtünk tanulni. Ily módon egész ének kincstárnak jutott birtokába emlékezetük. Hogy másként is jó hatással lehessek reájuk, minden összejövetel után bátyám könyvtárából egy-egy jó könyvet adtam nekik olvasás végett. A látogatók száma apránként emelkedett, még a szomszéd faluból is jönnek most már, úgy, hogy elérkezettnek láttam az időt a leányegylet megalakítására. A fiatal lánykák örömmel egyeztek bele s jelenlegi számunk 30. Az egyesületi tisztségeket mindenki megtiszteltetésnek veszi és lelkismeretesen igyekszik a reá bízottakat teljesíteni. így a pénztárnoknő hűségesen szedi havonta a 10 fillér tagsági díjakat, amely elég sűrűn, önkénytesen 20 fillérre emelkedik. Egy másik ügyesen vezeti a jegyzőkönyvet. Egy harmadik igyekszik kikutatni, hol van beteg a faluban. Hisz egyesületünknek egyik célja, hogy szolgáljon egymásnak. Ezt az egymásiránti szolgálatot hol gyakorolhatná jobban, mint a gyülekezetben. Azért arra törekszem, hogy a leánykákat arra a tudatra ébresszem, hogy nekik dolgozni is kell egyházukért. Mily bőséges alkalom kínálkozik itt a keresztyén szeretet gyakorlására. Nagy feladatot helyez a vezetőnő vállaira a lelkiismeret kifinomítása, mely meglássa mindazon alkalmakat, ahol a segítségre szükség van. Ilyen pl. a betegágyas nők és a betegek meglátogatása, egyedülálló nők, valamint öregek felkeresése, a hanyagul járó tagok meglátogatása és az elmaradás okának felderítése. Mindeme feladatok természetes, hogy nem nyugodhatnak teljesen a tagok vállain, nekem is részt kell abban vennem. Elengedhetlen szükségességnek tartom az állandó összeköttetést a szülei házzal és a tagokkal. Nagyon sokszor szükség van arra, hogy az érdeklődést az egyesület iránt felkeltsük, máskor meg, hogy a támadt félreértéseket eloszlassuk. Felolvasásom tárgyát rendesen úgy választom ki, hogy azzal a belmissiói sokoldalú tevékenység iránti XT’ p f % r • Káté, irta: Kis József. IV. új tantervszerinti kiadás. Ára: 32 fill. 1/ ATI ||T)TV1 Q/II AI Emléklap, finom papíron, Ízléses kivitelben. Ára: 5 fillér. IV IIIIIII 111 IIII Ajándékok : Vallásos iratok, Bibliai fali iratok, Zsoltárok, Imakönyvek, Szentirások, Koszorú füzetek, „Házi Kincstár“ '— kötetei, Képes új-testamentum, stb. nagy választékban kapható: ■ -• Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fő-utca 21-ik szám. =
