Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
Huszonharmadik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1912 február 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős === szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Máté IV.: 1—11. A test szerint való böjthöz nekünk semmi közünk. Hogy Krisztus Urunk negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala: ennek sokkal magasabb és mélyebb jelentését ismerjük az evangéliumból, mintsem a testi böjtöt magyarázhatnánk ki belőle. Nem az a néhány szó itt a fő, hanem az egész elbeszélés, annak lelke, mely a világ elé készülő igazság küzdelmeit, az igaz világosság evangéliumával föllépni akaró Jézus megkisértetését foglalja magában. Ne törődjünk tehát a testi böjttel: tartsunk inkább egy kis lelki böjtöt. A szegénység, testi szükség az, ami bennünket is fenyeget. A kisértő lelkűnkbe kaczagja gúnyos szavait: — Ha Isten fiai, keresztyének vagytok, változzanak kenyérré a kövek! Szegények vagytok, élvezzetek a tehetetlenség pusztáiban ! . . . Van-e erőnk megmutatni, hogy nemcsak kenyérrel él az ember; megmutatni, hogy nálunk az Ő igéjének teljes ereje, mely — külső segítségek után kapkodás nélkül — a köveket is kenyerekké változtatni képes ?! Vagy ha már a földieknek, mint Isten országa terjesztési eszközeinek kivívásáról van szó: leborulunk-e az ördög előtt, hogy alázattal kikönyörögjük az alamizsnát, vagy diadalra vezető, bátor önérzettel rá mutatunk: „meg van irva!u Vigyázzunk, hogy a haladó élet feltünedező, evangélumszerü igazságai közöttünk ne vergődjenek az elhagyatottság miatt. Szolgáljunk időben ezeknek, mert megszégyenítenek bennünket az égnek angyalai, kik minden bizonnyal szolgálni fognak nékiek. Hiába vetik oda gúnyosan: ha éhezel és élni akarsz, változtasd kenyérré a köveket: a csoda megtörténik, s elhal a gúnyolódás, az ördög továbbállhat. Hiú számítás, hogy az igaz eszméket, ha azok kellemetlenek, kibőjtöltetni lehessen. Még hiúbb számítás, hogy ezeket meg lehetne semmisíteni, hogy miként Jézust fölvitte a kisértő a templom magas tetejére, remélvén, hogy onnan sehova sem mehet, talán eredményes volna — bármi utón — a lét és nem lét meredek magaslataira szorítani a nem tetsző igazságokat: Innen sehova sem mehetsz, hacsak neki nem ugrasz a mélységnek, de akkor összetöröd magadat. Nem; az Urat — Istent —kisérti, aki ezt megcselekedni próbálja. No, de van még egy harmadik mód : a kisértő fölviszi Jézust egy magas hegyre, megmutatván a világ minden birodalmát és dicsőségét: — Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem. Tehát az éhezés, majd a bukásnak kitétel után következik: a lekenyerezés, a megvásárlás. Mert az ördög — a világ — így gondolkodik: — Mi vagy te, rongyos igazság ? Még te mered fejedet emelgetni ? Nem tanít meg a böjtölés, elhagyatottság kietlen pusztasága ? No jó! Majd alázuhansz a meredekről. Ettől sem félsz? Kifizetlek, megveszlek. Kerül, amibe kerül! Csakhogy az ördög nem ismerte jól az igazságot, nem számolt annak lélektanával. Mert az ördögnek fátuma, átka, hogy nem számol az Istennek angyalaival, kik segítségül jönnek az Isten fiának. „Ateg van írva“ — ez amaz ördögűző varázsige, mely más szóval: Isten törvénye. Minden attól függ: milyen igazságokkal dolgozunk ? Nem volt az soha igazság, amit az éhezés, elhagyatottság, megfélemlítés, csengő és mosolygó kegy eltörölhet. Nekünk is kell részt követelnünk abból a lelki böjtből, melyből a megkísértett Krisztus diadallal kikerült. Vannak-e megkísértett és diadallal meggyőzött igazságaink ? Nem kis kérdés ránk nézve: milyen viszonyban vagyunk a megkísértett Krisztussal ? N. A mi böjtünk.
