Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-18 / 7. szám
7. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 57. oldal. vegye magára. Még mindig elegen vannak tanítóink között, akik nem akarják megérteni, hogy a tanítás a a tanító és a tanítványok közös és kölcsönös munkája. Keresik a dolognak a könnyebb végét: leckét adnak és leckéztetnek. A többit aztán vagy a gyermek végzi el, vagy a mogyoró-vessző. Ennek a „tanításinak az eredménye a lelket ölő magoltatás, melynek a kerek világon semmi haszna nincsen. Ezek a jó urak látják, hogy tudományuk a mostani tantervnél véget ér, mert ennek minden porcikája arra irányul, hogy a magoltatásnak vége szakadjon. Csapnak is érte véghetetlen lármát s a jobb érzésüekkel is iparkodnak elhitetni, hogy bizony igazuk van. Van akárhány jó szivü ember, aki megsajnálja őket, beugrik érettük. Pedig talán hasznosabb dolog volna az energiát arra fordítani, hogy az ilyen tanítókat felkeltsük a heverés párnájáról s kötelességük lelkiismeretes teljesítésére és a kor methodikai elveivel való megbarátkozásra kényszerítsük. Tessék a lelkész uraknak első sorban arra ügyelni, hogy a tanító urak óráikat pontosan megtartsák, azokon necsak „lecke-feladás“ és „leckéztetés“ legyen, hanem a mai értelemben vett igazi tanítás is ! És ha az egyházi felettes hatóság azt tapasztalja, hogy a mi Atyánk házába kúfárok tolakodtak be, akkor, ha más segítség nincsen, a nagy Mester példáját kell követni! A lelkész urak pedig legyenek a Pálok mellett Ápol lósok, Oberlin Frigyesek, Tessedik Sámuelek! Most veszem észre, hogy a „vizsgálatiról eddig mit sem szóltam. Nem is szólok. Most is nyilt kérdésnek hagyom, legfeljebb azt tehetem hozzá, hogy a vizsgálat és a felügyelet nem azokért van, akik testestőllelkestől tanítók, hanem azokért, akik fáznak attól, hogy munkájuk, vagy inkább munkátlanságuk gyümölcsét mások is meglátják. Akinek tetszik, ragadjon ezeknek az embereknek érdekében tollat s üsse, ahogyan tudja a tantervet és a rendtartást! — Vége. — Pethes János. Vegyes közlemények. Gyászhír. Mély megilletődéssel közöljük az alábbi gyászjelentést : A mezőtúri ref. egyházközség tanácsa mély gyászba borulva jelenti, hogy fejének koronája, az Isten igéjének tüzlelkü szolgája, nagytiszt. Gergely Antal lelkipásztor úr földi életének 43 ik, mezőtúri lelkipásztorkodásának 12-ik évében folyó hó 11-én este 8 órakor Megváltójához ment. Drága halottunk hűlt tetemeit folyó hó 13-án kedden d. u. 2 órakor a nagytemplomban tartandó gyászistenitisztelet után fogjuk a felsőrészi temetőben nyugalomra helyezni. Akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok, fényiének örökkön örökké. (Dán. 12. 3.) Az egyháztanács. Gergely Antal. Jaj ... mi ez ? Betűnek, újságnak higyjünk-e ? Mi történt? Minő hír nyilallik szivünkbe? — Antal pap halott ! Az erőst, fiatalt, mély, halálos álom Meglepte? . . . Mi lelte? Oh én kitalálom ; — Megölte szive ! Mely annyi szent érzést hordozott és táplált, Bűvölő szavával sok szivekbe plántált: — Meghasadt szive! Kinél boldogságát oly sokszor meglelte, Isten felé szárnyalt most is az ő lelke, S vissza — nem repült?! így bamvadt el önnön lángjaiban égve. így ragadtatott el lánglelke az égbe Illés szekerén ! Névtelen. Néhány adat a „viszonosság s egyenlőség“ elvéhez. E óim alatt az „Evangélikus Lap“ igen érdekes cikket közöl s ebből vesszük át a következő sorokat: „Az ország területének 34-48 %-a kötött birtok. A rk. jellegű birtok a vallás és tanulmányi alap nélkül 1,696 796 kataszteri hold, A vallás és tanulmányi alap 290.663 hold, együtt 1,987.418 kát. hold. A róm. hath, egyházi hirtok értékét hozzávetőleg 1 í/2 milliárd K-ra becsülik. Ez a birtok a legrosszabb kezelés mellett is jövedelmez évi 80 millió K-t. Ez összegből egy egyházi emberre, a szerzeteseket is beleszámítva, átlag 7000 K jut. Egy világi ember pedig, aki akár kezével, akár eszével dolgozik, keres átlag 1000 K t. És mégis ezeknek a szegény keresetű embereknek adójából az állam 100 millió K val támogatja a különben is dúsgazdag egyházat. Ez még nem elég. Ezenkivül még párbér, stóla, stb. cimén szintén milliókat fizet a kiskeresetű nép, gazdag papjainak. Nincs a világon még egy ország, hol a papság csak megközelítőleg is annyi vagyont élvezne a nemzet közös birtokából mint Magyarországon“. S ezzel szemben hogyan gondoskodik az állam a protestáns egyházakról? A következtetést mindenki levonhatja, aki a közügyekben egy kevéssé is jártas. Annyi bizonyos, hogy hozzánk képest még az oláh gör. kath. és gör. kel. egyház is dédelgetett kedvencek. Új missziói lelkész. A daruvári ref. missziói egyház lelkészévé dr. Antal Gábor püspök Eőri Szabó Dezső kazsoki h.-lelkészt nevezte ki. Ifj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, hímzést előnyomda-, rövidárú-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, -valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!