Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-01 / 48. szám
416. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. buzdító beszédet az ifjúsághoz az Idvezítő mellett való kitartásra. 10 én Werner genévei ügyvéd lélekemelő előadást tartott „A jogos vallásokról“ ; este missziói gyűlés volt, melyen Gadier afrikai misszionárius beszélt. 11-én Clerc glarissegi tanár a „Keresztyén tanítás súlypontjáról“ értekezett; Breitenstein genévei theol. tanár ismertette „Jézus keresztjét“, melyet — szavai szerint — „a huszadik század ifjúságának diadalra kell juttatni“. 12 én Eugene de Faye párisi theol. tanár „Pál apostol miszticizmusa“ címmel olvasott fel. Ezek voltak a konferencia kiemelkedő pontjai, melyek mindegyikét külön-külön megbeszélés tárgyává tették. A zárógyűlés 12-én délután 3 órakor volt úrvacsoraosztással egybekötve. Két délután szabad volt, 10. és 11-én; 10-én kirándúlásra indúltunk — elég nagy ködben — Chasseronra. A mindenki ajkáról felhangzó sóhajok azt a gyermeteg kis versi két juttatták eszembe, melyet az elemi iskola első osztályában tanúltam: Jöjj fel nap, jöjj fel nap, Isten napocskája!“ Meghallgatta a kis sereg kérését s mire Ghasseron magaslatára (1600 m.) jutottunk, leűzte a ködöt a völgyekbe s gyönyörködhettünk a ködtengerben (mer de brouillard), melyből mint valami hatalmas szigetek emelkedtek ki a távolban Montblank, a közelben Jungfrau hóval borított csúcsai. Egy óra hosszáig időztünk itt ; közben elénekelték a „Lóin des vains bruits de la plaine“ kezdetű nemzeti éneket, mely éppen alkalomszerű volt, minthogy szószerint. fordítva ez : távol a síkság haszontalan zajától, itt, közel az Istenhez, boldogabbnak érzi magát a szív. * * Diákgyűlés volt. De nemcsak ifjú tanúlók — fiúk és lányok — jelentek meg, hanem üdvözölhettünk körünkben olyan egyéneket is, kiken teljes fényben ragyogott az aggkor koronája, kik Nesztorokként szerepeltek közöttünk. A konferencia lefolyását im rövidem leírtam, eredményét pedig — azt hiszem — eléggé jellemzi, helyesebben kifejezi e néhány szó: olyan hatással volt ez a résztvevők lelkére, mint a „Hermion harmatja“, mely nem engedte, megakadályozta, hogy teljes kopárság bitorolja Isten mezejét. Génévé, 1912. évi október hó 14. napján. Győry Elemér papnöv. Zsurnalisztika* Az Újság jubileuma. Ez év karácsony havában jut el Az Újság fennállásának tizedik évfordúlójához. A modern zsurnalisztikában páratlan lendülettel és bámulatos gyorsasággal jutott a vezető és mértékadó napilapok legeslegelső sorába és immár évek óta országos hírnév, megbecsülés és közkedveltség az osztályrésze. S miközben az egyre nagyszerűbben kibontakozó magyar zsurnalisztikában kiküzdötte magas és vezető pozícióját, maga is nagyban hozzájárni a modern magyar zsurnalisztika valódi típusának kialakúlásához. Jogos büszkeséggel, a végzett munka és a kivívott sikerekkel megokolt önérzettel tekint vissza Az Újság a befutott első tiz esztendőre, a szárnybontás, a meggyőződés és a pozicióhódítás első etapjára. Maga köré csoportosította az ország nagy intelligenciájának zömét; írói és hírlapírói gárdájával, a zsurnalisztika elit csapatával, otthonássá lett a legszélesebb rétegekben, hangjának komolyságával és előzékenységével, irodalmi szintjével, irányító, szórakoztató és mindig a felvilágosodást és haladást szolgáló tendenciájával a legmagasabb és legkényesebb igényeket igyekezett sikerrel kielégíteni és politikai, társadalmi, kultúrális és gazdasági életünkben figyelemre méltatott tényezőjévé lett a közvéleménynek. Olvasóinak óriási tömege * és sokfélesége legjobban bizonyítja, hogy mindenkor és mindenkinek a legjobbat, a legszebbet és legértékesebbet nyújtotta hosszú tiz esztendőnek munkájában nap-nap után ... Ezt a jelentős, Az Újságra, a magyar zsurnalisztikára és bizonyos tekintetben a magyar közéletre is nevezetes évl'ordúlót nem ünnepelheti meg méltóbb módon Az Újság, mint ha karácsony napján jubiláris számot ád ki, mely tartalmánál és terjedelménél fogva felülmúl minden eddig még a külföldön is megjelent ünnepi számot, érték dolgában pedig nem vetekedhetik vele semmiféle naptár és albumajándék. Ezt a jubileumi számot megkapja minden új előfizető is, aki Az Újságnak január hó elsejével előfizetői közé lép. SZABOTT ÁRAK! CSAK ELSŐRENDŰ ÁRUK! SZABOTT ÁRAK! HALÁSZ-TESTVÉREK férfi-, gyermeköltöny- és úri divat áruháza, Pápa, Kossuth-u. 32. (A postával szemben.) A nagyérdemű közönség becses figyelmébe ajánljuk saját készítményű úri fehérnemű- és kelengyeraktárunkat, hygienikus Jäger alsóruházati raktárunkat. Mindenkit érdekel! Az előrehaladt idény miatt, nagy választékban felhalmazott férfi-, gyermeköltöny, téli- és átmeneti kabát raktárunkat mesés olcsó árban kiárusítjuk. .............. A. legjobb minőségű, gallérok és kézelők (a lánc védjeggyel) egyedüli elárúsitása. == NYAKKENDŐ- ÉS BÖRÁRÚ-KÜLÖNLEGESSÉGEK ! BORSALINO- ÉS P1CHLER-KALAPOK !