Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-01 / 48. szám
48. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 413. oldal. a mostani körülményekhez képest szükségesnek vélem, hogy az októberi belmissziói kurzus valamelyik résztvevője előadja benyomásait még ezen az értekezleten mindnyájunk okulására. Eddigi javaslataim arra vonatkoznak, hogy miként nyerhetünk tehetséges ifjakat az Isten igéjének szolgálatára és miként állíthatjuk ezeket, valamint önmagunkat is Krisztus amaz erőtlen szolgái közé, akiknek erőtlenségében Isten végezi el a maga erejét. Most még néhány szót a munka módjairól. Először is azt mondom el, amit nem kell tenni. Művelődési, gazdasági elöhaladási, házi ipar terjesztése, stb. szempontjából alakíthatunk és bizonyára szükséges is alakítanunk különféle egyesületeket; de legtöbbször keserű csalódások sivár mezejére ér az, aki azt hiszi, hogy ezek segedelmével a hitéletet, a Krisztusért lángoló áldozatos szeretetet, a bűnöktől irtózást, stb. fölvirágoztathatja. Sajnos, a mi népünk közszelleme az utóbbi évtizedekben annyira elhanyatlott, az örökéletnek, mint a vigasztaló hit fundamentumának (tehát a Krisztus föltámadásának 1) tagadása, ezzel kapcsolatban az önön bűneinkkel szemben való elnézés, felebaráti kötelességeinkről s a Krisztusról, mint eszményképről való megfeledkezés annyira elharapódzott, hogy ezekben az egyesületekben a főcél mihamar elhomályosul s kártyázásnak, ivásnak, tisztségekért való versengésnek, mérges vitatkozásoknak ad helyet, vagy ami még elszomorítóbb, gyakorivá lesz az a mélyen elkedvetlenítő eset, hogy családjától azzal az ürüggyel távozván, hogy az egyesületbe megy, rossz helyeket látogat a tag. Ám a jószándékú tag is útközben, az estéli árnyak homályában számtalan kisértésnek van kitéve. Jönnek aztán egyszer csak a szülök, vagy a házastársak s kérik a lelkészt, hogy szüntesse be azt a munkát, melytől ö annyi áldást várt. A lelki állapotot, melyet az ilyen kérés a lelkész szívében teremt, úgy hívják, hogy — keserű csalódás. Nagyon sok gyülekezetünkben lenne már nekünk virágzó munkánk, ha ilyen csalódások nem lettek volna. Igaz-e ez, lelkésztársaim ? Ám a tapasztalat azért van, hogy okuljunk belőle. Hogy a fenti egyesüléseket megteremthessük, előbb más munkát kell végeznünk. Ez a munka, ha önön házunk táját az evangéliummal kisepertettük, nem nagy. 1. Látogassuk a híveket. E munkában ne majmoljuk a külföldet, mert ismét csalódni fogunk. Figyelembe kell vennünk, hogy a mi népünk mezei munkás, vendégszerető és ez idő szerint nem bibliás. Sokat tesz egy-két jó szó, melyet különösen a bűnben élőkhöz intézünk, ha mindjárt utjártunkban tesszük is. Útmutatásért legnagyobb haszonnal azokhoz a régi, öreg lelkészekhez fordulhatunk, akik ezt minálunk gyakorolni szokták. Betegség, vagy halál esetében azonban minden útmutatás nélkül is feltétlenül látogatnunk kell. A vigasztalás a hitnek fő dolga. 2. Kezdjünk evangéliumi munkát a gyermekek között. Itt azután a biblia legyen a kenyér. Itt nemesítsük a lelkeket a Krisztus leikével fáradhatatlanúl. Azután, mint a gabonánál, várjuk a növekedést Istentől. Az ilyen gyermekekből lesznek hü tagjai a konfirmáltak egyesületének, ifjúsági, továbbá a felnőttek bibliai, gazdasági, vagy művelődési egyesületeinek. Ezek körében nem kell félni attól, hogy a mély hitélet visszariasztó képmutatásnak, szenteskedésnek tűnik föl. A munkában a főszempont a Krisztus tanításának és életének főszempontja: az áldozatos emberszeretet legyen. A munka módjait a a gyermekekből kiindúló munkában az ú. n. evangéliumi mozgalmaktól vegyük. Nem szabad ezektől elfordúlnunk azért, mert a világuk idegennek tetszik minékünk, hanem csodálnunk és szeretnünk kell őket eredményeikért. Az ő világukat hassuk át a mi világunkkal s elérik TEMPLOMI PRÉDIKÁCIÓK KÖZÖNSÉGES VASÁRNAPI ALKALMAKRA. IRTA CSÁKI ISTVÁN REF. LELKÉSZ. GYÁSZ- ÉS SIRBESZÉDEK. í>ttd □□□□□□□□□□□□ IRTA CSÁKI ISTVÁN REF. LELKÉSZ. I. KÖTET. 20 BESZÉD. 124 OLDAL. ÁRA 3 KOR. II. KÖTET. 27 BESZÉD. 104 OLDAL. ÁRA 2 KOR. KAPHATÓ KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN, PÁPA, FÖ-UTCA 21.-IK SZÁM.
