Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-24 / 47. szám

404. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. a tudat tényeknek megfelelő elvek és törvények felvétele el-nem-kerülbetö. Összefoglalva röviden az előző fejtegetések eredményét: a természettudomány ma nem képes egységes, az összes természeti jelensé­gekre kiterjedő magyarázatot adni. Az azon­ban, amit a tudomány mai álláspontján való­színűnek tekinthetünk, a maga egészében a természetmagyarázatnak olyan kiegészítésére utal, amely a vallásos világfelfogással nemcsak hogy ellenmondásban nincs, hanem annak lényeges elemét képezi. Arról sem szabad meg­feledkeznünk, hogy az elméleti világfelfogás magában nem elégítheti ki az érző és akaró ember igényeit s hogy a vallásnak, első sorban a keresztyénségnek legnagyobb jelentősége ab­ban van, hogy egyaránt figyelembe veszi az ész és a kedély szükségleteit s hogy benne a természeti és erkölcsi világrend a legbensöbb egységbe olvadnak össze. Ebből a szempont­ból még indokolatlanabbnak tűnnek fel a vallás­­ellenes mozgalmak; de romboló hatásuknál fogva veszedelmesebbeknek is, amelyek ellen ezért teljes erővel küzdeni szent kötelességünk. S ebben a küzdelemben, amint láttuk, a leg­erősebb és legmegbízhatóbb szövetségeseink a természettudományok, úgy hogy a keresztyén­­ség és különösen a protestáns egyház leg­­eminensebb érdekei ellen vétenénk, ba e szö­vetségest meg nem becsülnénk, ha a természet­­tudományok által nyújtott hatalmas fegyvert az igaz felvilágosodás ellenségeinek, a népámító álprófétáknak a kezeibe engednénk. A filozófia, mely a természettudományok­nak egyideig elhanyagolása, azok módszereinek, eredményeinek lekicsinylése, ignorálása miatt a közel múltban csaknem teljesen hitelét vesz­tette : már érzi az újra előtérben álló természet­­ismeretnek üdítő, életet és lelket adó hatását. Ugyanezt várhatjuk és remélhetjük, különösen az intelligens egyháztagok és a lelkészek hit­életére nézve, ha teljes erővel és elfogulatlanul mélyedünk mindannyian, de mélyednek külö­nösen a nép vezetésére és irányítására s a hitetlenség és közönyösség kiirtására hivatott lelkipásztorok a szentirás mellett az isteni ki­jelentés másik hatalmas könyvének, a termé­szetnek a tanúlmányozásába. Amidőn ezt önöknek különösen is figyel­mébe ajánlom s biztos reményemet fejezem ki egyéb tanúlmányaik mellett ez irányú ered­ményes munkálkodásuk iránt is : Istennek ál­dását és segítségét kérvén a tanári testület és a tisztelendő papnövendék urak együttes műkö­désére: az 1912—13. tanévet ezennel megnyitom. — Vége. — Jézusf az örök reformátor* Irta és a pápai ref. nőnevelö-intézet reformációi ünnepélyén felolvasta Pongrácz József. — Folytatás. — A mai ünnep igazi hőse Jézus. A reformáció nem 1517 október 31-én kezdődött. Hiába mondja Agricola, Luther egyik kortársa: „1517 az evangélium hajnalhasadásának esztendeje“. Ezt csak mi mondjuk így, mi látjuk így. A reformáció akkor kezdődött, mikor Jézus először érintette meg Luther szívét; mi kor valahol a cella szűk falai közt, vagy a természet tágas templomában, vagy a vártemplom hallgatag padjában beengedte Márton a titkos látogatót, hogy soha többé el ne bocsássa Öt. Minden többi már csak következmény volt. A mag csírázni kezdett. Az új ember fejlődött és egymás után lepte meg a vilá­got bátorságával, hitének erejével. Jézus, a nagy reformátor, aki a legnagyobb forradalmakat támasztja. Mert nem azok az igazi forradalmak, ahol a vér patakokban ömlik és barikádok emelkednek, hanem mikor lelkűnkbe nézünk és meg­látjuk magunkat, hogy kik vagyunk. Amikor úgy érez­zük, hogy eddig semmit sem láttunk a világból és most vakító világosság gyúl időn és örökkévalóságon. Amikor érezzük, hogy szembe merünk szállni az egész világgal, mert ő velünk van. Egy modern keresztyén, Drummond Henrik mon­dotta : „A legnagyobb forradalom, mikor tudatára ju­tunk, hogy Isten szeret bennünket a Jézus Krisztus­ban11 . Képzeljük el Luthert és Kálvint, ha ez a forra­dalom végbe nem megy az ő életükben, az ő lelkűk-Megjelent a Czeglédy S: „Kálvin János művei“ befejező kötete dr. Kováts J. István: KÁLVIN és SERVET. (160 o.)Ára 2 kor. .. Kapható KIS TIVADAR könyvkereskedésében, PÁPA, Fő-utca 21-ik sz. alatt. --------

Next

/
Thumbnails
Contents