Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-10 / 45. szám
392. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. a változott viszonyok közt is életszükségleteiket kielégíthessék és a társadalom újabb igényeinek is megfelelhessenek. Nem hallgathatom el, amidőn egyházunk jövőjéről szólók, hogy én két veszélyt látok fennforogni. Az egyik a hitetlenség, amely különböző alakban jelentkezik s amely azon van, hogy hazánkban is az egyházaknak különbség nélkül hadat üzenjen. Annál veszedelmesebb ez az irány, mert sokszor a szabadelvűség cége alatt jelentkezik és így alkalmas arra, hogy megtévessze a sziveket és elméket. Mi, protestánsok, a szabadság alapelvéhez híven kell, hogy ragaszkodjunk, mert a történet tanúsága szerint az intézményeket azok az erők vannak hivatva fenntartani, amelyek azokat megalkották és mi önönmagunkat soha meg nem tagadhatjuk. De a szabadság és a szabadosság közt, bár a magyarban csak néhány betű választja el őket, egy tenger terül el. A szabadságot, a libertinizmust és a hitetlenséget senki sem ostorozza és üldözte jobban, mint maga Kálvin János Genfben, egyházunk ősi fészkében. Mi a bibliai alapon szorosan kell, hogy megmaradjunk anélkül, hogy az ige hirdetését békóba akarnánk verni. A kor iránya jobbról és balról a túlzásoknak kedvez. Én már tiz év előtt jeleztem, hogy a közép álláspontokat fenntartani mindig nehezebb lesz, már pedig mi azoktól el nem térhetünk. Én úgy látom a viszonyok fejlődését, hogy ha az egyházak egymás közt nem tudnak fegyverszünetet teremteni és a hitetlenséggel és annak támadásaival szemben párhuzamosan küzdeni, akkor ezekkel a folyton erősödő áramlatokkal és támadásokkal szemben megállni alig fognak. Pedig Magyarországnak eddig nagy ereje volt abban, hogy bevallottan, vagy be nem vallva, de senki sem volt bizonyos vallásos érzés nélkül. Valamint a mezőgazdaságban, úgy az egyházi élet terén is határvillongások okoznak legtöbb keserűséget. Ezek kerülendők lennének. Elég tere és mezeje van minden egyháznak a hitélet fejlesztésére és emelésére saját terrénumán. A mai korban minden egyházban ezrek és százezrek vannak, akik csak névleg katholikusok, vagy névleg protestánsok. Ifjainktól és azok lelkes vezetőitől, a tanár uraktól azt remélem és várom, hogy ebben a szellemben fognak működni, hogy egyházunk minden idők közt megállhasson és fennmaradhasson. A legfőbb törvény e falak közt legyen a szeretet törvénye, szeretet egymás között és a szeretet minden honfitársunk iránt, felekezeti különbség nélkül. Isten áldása legyen e flakon és Isten áldása legyen mindazokon, akik e falak közt egyházunk és hazánk emelkedésén fáradoznak. Az éljenzéssel fogadott beszéd után Szilassy Aladár, a közigazgatási bíróság másodelnöke, terjesztette elő az építkezés történetét. Részletezte a theol. első éveit, amikor még bérházban volt elhelyezve, majd az Oroszlán-utcai hajlékban eltöltött félszáz esztendőt, megemlékezett azokról, akiknek érdemeik vannak az építkezés körül. Vegyes közlemények. Gyászhír. Igaz részvéttel vettük a váratlanút jött gyászhirt egyházkerületünk egyik nagyérdemű, áldozatkész tanácsbirájának : Thaly István úrnak elhunytáról. A szeptember végén tartott egyházkerületi közgyűlésen még itt volt közöttünk ; aminthogy meg is jelent ő mindig, amióta tagjává lett közgyűlésünknek. Az esztergomi, a nyitrai gyülekezetek és minden közügy, ami számíthatott az ő áldozatkészségére, valóban jóakaró, áldozatkész barátra találtak benne. Csendben, de állandóan és igen jótékonyan működött. Ezért áldott lesz emléke igen széles körben. Nyugodjék békével ! A temetést dr. Antal Gábor püspök és Haypál Benő végezték. Elhunytáról a család a következő gyászjelentést adta ki : „Ozv. Bathó BáJintné szül. Thaly Eleonóra, özv. Szégner Ervinné szül. Thaly Julia és Thaly József a maguk, úgy az alulírtak, valamint az egész rokonság nevében is, mély fájdalommal jelentik, hogy a szeretett testvér, nagybátya és jó rokon: Thaly István nyug. kir. műszaki tanácsos, a dunántúli ref. egyházkerület tanácsbirája Budapesten 1912. évi november hó 5. napján, életének 67. évében, súlyos szenvedés után elhunyt. A boldogúltnak hült teteme f. évi nov. hó 7-én, csütörtökön délután 3 órakor fog a Vöröskereszt Egylet Erzsébet-kórházának halottasházában (Budapest, I., Győri-út) a református egyház szertartása szerint megáldatni s azután Gsepre szállítva, az ottani református egyház temetőjében folyó évi november hó 8 án, pénteken délután 3 órakor örök nyugalomra helyeztetni. Budapest, 1912 nov. 5. Áldás emlékére! Bathó Aladár, Bathó Béla, Bathó Lajos, Arday J. Barnabásné szül. Bathó Mariska, ifj. Parragh Antal, Parragh József, Parragh Mariska unokaöccsei, illetve unokahugai“. Mielőtt rnhaszükségletét beszerzi, saját érdekében nézze meg Altmann Bernát az „Angol Divatához (Kossuth L. utca 9.) Pápa első és legnagyobb férfi=, fiú= és gyermekruha óriási készletét és mostani versenyárait.
