Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-04 / 5. szám
Huszonharmadik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1912 február 4. DDMNTÓLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Munkánk sikerének titka. Mélyen Tisztelt Gyülekezet ! Kedves Testvéreim ! Tavaly, ugyancsak ilyen megtisztelő és kedves alkalommal lehetttem oly szerencsés, hogy néhány szóval fejtegessem az evangéliumi nőegyesületnek célját, működésüknek utját-módját. Az idén hadd szóljak kissé behatóan ugyan, de azért rövidesen arról, hogy mitől függ tulajdonképen a mi munkánknak a sikere. Biztos siker! ez nagy szó ? Hiszen ennek reményében dolgozik minden ember, talán még a gonosztevő is és ha csak sikertelenség követné minden munkánkat : én azt hiszem, senkisem dolgoznék. Avagy ki volna az, aki nap-nap után kimenne az állomásra vendéget fogadni, mikor biztosan tudja, hogy nem jön vendég. Ennek a szónak „siker“ tehát nagy hordereje van, hatalmas, tettre és kitartásra buzdító befolyása, úgy, hogy érdemes vele foglalkozni, bármily szerény téren is; de leginkább olyan nagyfontosságu, olyan világra szóló, az emberiség boldogulását célzó munkálatoknál, amilyenek az evangéliumi munkálatok és ahová a mi, az evang. nőegyesületek szükebb körben mozgó, szerény működése is tartozik. Nem fogok az összes részletekbe bocsátkozni; mindössze csak a két legfontosabb tényezőt akarom kiemelni, mert azt tartom, ha ez a kettő megvan, a többi kellék mind előáll magától is, mint a gyümölcs az egészséges fán. Minden sikeres munkálatnak egyik főkelléke maga a munkás. Jó munkához jó munkás is kell; evang. munkához pedig evangéliumi ember kell. De hol kezdődik az az evang. ember? Melyik az első lépés azon az utón, amelyen elindul világot hódítani, embereket és nemzeteket boldogítani ? Azt olvassuk a galáciabeliekhez irt levélnek 5. részében : „Lélek szerint járjatok, ős a testnek kívánságait meg ne tegyétek; mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen!“ Van tehát egy küzdelem, amely addig tart, mig a testünk, mondhatnám tehát bölcsőtől a sírig, t. i. a testnek a lélekkel való küzdelme. Ennek szintere a saját belsőnk, befolyása alatt állunk mindnyájan kivétel nélkül, még pedig oly nagy mértékben, hogy annak kimenetele nem annyira akaratunktól, mint inkább attól függ, hogy a kettő közül melyik, a test-e, vagy a lélek-e szokott rá a hatalomra. Vegyünk pl. egy olyan embert, kinél a test rászokott az uralomra. Nem szükséges itt főbenjáró bűnökre, halálos vétkekre gondolni, nem; test alatt a Szentirás gondolatot, szavakat, érzelmeket, érdekeket is ért, nem csupán csak brutális tetteket. Vegyünk például egy úgynevezett mérges embert, vagy hiú embert. Mit tapasztalunk ezeknél ? Azt, hogy minden egyes alkalommal, minden egyes esetben előáll a megszokott hibájuk, egész szabályszerűen, mondhatnám a személyvonatoknak menetrendszerű pontosságával jön és megy az úgy, hogy az ilyen emberről már előre lehet mondani: „no most megint mérges lesz ; no ez bántani fogja a hiúságát“. Itt már nagyon rászokott a test a hatalomra ; a lélek legfeljebb mint a lelkiismeretnek halk szava egy-egy csendes pillanatban megszólal: „Miért hagytad megint úgy elragadtatni magad ?* A hivő keresztyénnél kell, hogy beállott legyen a fordulat, vagyis az az időpont, midőn szabad akaratból, öntudatosan elhatároztuk, hogy ezentúl mindig a léleknek a pártjára fogunk állani. Hogy milyen utón, milyen küzdelemnek, testi és lelki szenvedésnek az árán, a bünbánás mily nagyfokú tisztító tüzén át jutott idáig az egyes ember, azt itt tárgyani nem az én gondom; hiszen az annyiféle, ahányan vagyunk emberek. A fődolog csak az, hogy eljutottunk arra az elhatározásra, hogy ezentúl mindig a léleknek a pártján fogunk állani. Beláttuk azt, hogy hová vezet a test és az ő uralma; beláttuk azt is, hogy egyedül a lélek akarja és akarhatja a javunkat, s többé nem kételkedhetünk az iránt, kit kövessünk szivünkkel és akaratunkkal. Nem mondom már most ezzel, hogy a lelkinek, nyert ügye van, oh nem! Minden egyes esetben, minden egyes alkalommal kigyul ez a test és lélek közötti küzdelem és nekünk ismét és ismét a lélek pártjára
