Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-06 / 40. szám

40. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 349. oldal. Elnöki megnyitó* Az ORLE okt. I-í közgyűlésén elmondotta, dr. Baltazár Dezső. Szeretettel üdvözlöm országos egyesületünk Vl-ik közgyűlését. Erőben emelkedve, számban gyarapodva, reménységben erősödve, a szeretetben összébb forrva s megértéssel, elismeréssel gazdagabban láthatjuk egy­mást viszont s adhatunk hálát az Istennek, kitől minden előmenetel származik. A hűnél és reménységnél is nagyobb volt az, ami összehozott, összetartott bennünket: ezért lett az utunk erő, a lépésünk haladás. A szeretet volt az erőnk, a szeretet munkája a haladásunk. Ezért védte ki egyesületünk a viharok járását, amivel az elmúlt év folyamán elvi, akadémikus különbözések megkör­nyékezték belül a falait. A termékeny élet rozsdává teszi a fegyver acélját és színnek, erőnek építi bele a természet templomába. A koronás nap fénylik, mele­gít, táplál és nevel, ha itt-ott dárdákat dobálunk is a sugártengerébe. így történt ez annak a vitának eseté­ben is, ami lefolyt a liberálizmus kérdése körül. így történhetett annyival is inkább, mert nem alapvető, hanem csak fokozati különbségek állottak szemben egymással. Szégyen és jaj is volna nekünk, református egyházunknak s az egész protestántizmusnak, ha szüle­tésünk, fennmaradásunk, haladásunk és majdan teljes győzedelmünk, tudományos, társadalmi, politikai fel­tételét, biztositékát: a liberálizmust gyökerében, lénye­gében érinteni mernénk. Vér- és tűzkeresztségben, ködoszlpok omlásázal, setétséggé lett nap- és vérré változott hold tanusaga mellett tette ezt minékünk szent bizományunkká a világtörténelem. A szeretet, melynek pásztortüzénél, mint egyenlő szolgatársak, barátok, testvérek feltaláltuk egymást, közös érdekelnie, melyek lenyúlnak exisztenciánkig, odáig, ahol gyermekek kenyeréért, ruhájáért, neveltetéséért aggódnak a szülők, közös célunk, hogy minél nagyobb, minél kiképzettebb, minél szervezettebb erővel szol­gáljunk, áldozzunk egyházunknak, hazánknak : elég erősek ahhoz, hogy kibírjanak rázkódtatásokat, sőt elég erősek ahhoz is, hogy biztos zálogai legyenek az ideális jövendőnek, amikor majd nem tud a kartársi szeretet vonzásának és az egyesülés szükségének senki sem ellenállni. Ennek a jövendőnek a távolsága az általunk elért eredményekkel visszás arányban áll. Minél nagyobb eredményekre mutathatunk, a távolság annál rövidebb útra szőrül. Egy fontos eredményt, a fizetés rendezését már majdnem a kezünkkel érjük. Most legyen erős kezünk, most kell karunk rövidségét a határozottság energikus lépésével megtoldanunk, hogy elvégre ne kormányok ígérgetése, hitegetése legyen már az egyedüli bonitás, a lesajnált giro, amit a reánk nehezedő életnek, e kérlelhetetlenül hitelezőnek felmutathatunk. A kor­mány jóakaratáról meg lehetünk győződve. De nem lehetünk biztosak a kitartása felől, hogy birja-e ellen­súlyozni azt a nyomást, amely a mi szegénységünk, ami százados kitagadottságunk miatt olyan erős, amely súlyos volt akkor is, amikor a koalíció idején kormányhatalomhoz jutott, de súlyos most is a pénz­nek, a fénynek, a magas összeköttetéseknek tüntetőén provokativ birtokában. Csak erkölcsi tartalmától irtóz­­tatóan megfosztott egyházpolitikában képzelhető el a lehetősége annak, hogy a fizetésrendezés bizonyos oldalakról csak az állami tulajdonra vágyakozó kath. autonómia chancheainak biztosítására használtatik fel, holott a kath. autonómia kérdésének becsületes ren­dezése az 1848. évi XX. t.-c. egész komplexumának együttes megoldását feltételezi. Fájdalom, hogy az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtására irányúló igényeinek számszerű meghatározása még mindig a részletes számadatok beszerzéséhez szükséges űrlapok feletti tépelődés stádiumában van. Épp ilyen sajnálatos az is, hogy a fizetésrendezés mikéntjére nézve egyházi hatóságának az 1848. XX. t.-c. világos rendelkezése ellenére nem lettek megkérdezve, mintha csak titok­ban kellene honorálni a magyar államnak azt az érté­kelhetetlen szolgálatot, amit ref. egyházunk a nemzeti lét fennmaradása érdekében a történelem nyilvános kiáltó bizonysága szerint teljesített és teljesít. így tör­ténhetik meg, hogy őfelsége, a király által szentesített egyházi törvényünk vonatkozó szakasza holt pont ma­rad. s a korpótlékos rendszer kizárólagos alkalmazása végeredményében 600 K-val károsítja meg a ref. lel - készi kart, nem is említve, hogy a mostani 1600 és az E. T.-ben biztosított 2400 K alapfizetés közötti 800 K különbözethez korpótlék alapján csak 10 évi szolgálat után jutunk. Az előbb említett 600 K külön­­bözetet, ha másként nem lehet, családi pótlék címén kell követelnünk, család- és nemzetfenntartás nemes, de nehéz hivatásunk honorálása képen. Nagyobb eredményre mutathatunk a Kálvineum lelkész-árvaház kérdésénél. Úgy látszik, hogy a ma­gyar társadalom a maga politikai és felekezeti tago­­zottságában is érzékenyebb, méltánylóbb és igazsá­gosabb irántunk, mint az állam, amelynek pedig a priori volna erkölcsi kötelessége eléje sietni a telje­sítés iniciacivájával minden igazi szükségnek és a méltánylás koronájával minden igazi érdemnek. Mi igyekeztünk megtenni mindent, amihez az Isten erőt és időt adott. S igyekeztünk talán felettébb is, mint ahogy gyarló, emberi erőnk kímélésének leg­elemibb követelményei engedték volna. Legyen hála a magyar társadalomnak, legyen magas patrónusunk­­nak, közöttünk első sorban Degenfeld József és Tisza István grófoknak, legyen mindenek felett Istennek, hogy igyekezetünk nem volt hiábavaló. Előttünk remény - teljes jövendő kapuja nyílik. A reménységek valóra is válnak, ha erre az áldásra kötelességünk teljesítésé­vel, buzgóságunk felfokozásával, egymás szeretésével és megbecsülésével, lelkipásztori méltóságunk meg­őrzésével méltóknak bizonyítjuk magunkat. STEINBERGER M : ÓRÁS UTÓDA ; BENEDEK OSZKÁR, PÁPA, FŐ-UTCA 3., a Griff mellett. Mindenféle optikai cikkek! — Szemüvegek orvosi rendelésre is! — Ékszerek és órák nagy választékban! — Teljes 6 és 12 személynek való valódi ezüst evőkészletek gyári áron! — Nagy raktár divatos valódi ezüst és china-ezüst tárgyakban. — Javítások saját műhelyemben (a Griff-szálló mellett) készülnek!

Next

/
Thumbnails
Contents