Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-15 / 37. szám
37. szám DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. nete, az V-ik század elejéig; a skót keresztyénség kezdetei. Újszövetség, heti 5 órán ; a paulinizmus tanulmányozásának folytatása; Pál egy későbbi levelének tárgyalása; a zsidókhoz irt levélből és a jánosi irodalomból részletek fordítása megfelelő előadásokkal. Szónoklattan, heti 1 órán. A negyed év tárgyai: -praktika theológia, heti 5 órán, ebből keresztyén erkölcstanra esik 3 óra, kúra pasztorális, bomiletika,' liturgikára együtt 2 óra. Egyháztörténet, heti 5 órán. Az egyetemes egyháztörténet újkora. A skót egyházak újabb története. Az egyházi törvények megkövetelik, hogy minden diák dolgozatokat készítsen, amelyeket a tanár legtöbbször előzetesen átvizsgál, azután pedig az osztályban az illető felolvas és az osztállyal együtt megvitat, vagy pedig csak a tanár bírál meg és osztályoz. Az első éven az apologetika tanárának kell beadni homiliát, a másod év hallgatói a szisztematika tanárnak irbak dolgozatot bibliai témáról, a zsidóból pedig exegetikai fejtegetést készítenek. A harmad évesek görög exegézist kötelesek beadni, a negyed évesek pedig közönséges egyházi beszédet, amelyet valamely templomban kötelesek elprédikálni és ezt valamelyik tanárnak is kötelessége meghallgatni. Szigorú szabály intézkedik arról is, hogy ezek a dolgozatok pontosan beérkezzenek. A kéziratnak a felolvasásra kitűzött határidő előtt legalább egy héttel ott kell lennie a tanár kezében. Örömmel láttam, hogy ilyenben is pontosnak lehet lenni. A vizsgálatok a tanfolyam alatt részben a szaktanárok előtt folynak, részben pedig a Kollégiumi Bizottság előtt. Említésre méltó, hogy úgy a tanárok, mint a Kollégiumi Bizottság csak irásbelileg vizsgáztatnak. A diákok rendszerint nyomtatásban kapják meg a tételeiket, melyekre 2—1i/2 óra alatt kell Írásban feleletet adniok. A Kollégiumi Bizottság vizsgáztatása nemcsupán a tanárok által előadott részletekre terjed ki, hanem a vizsgázók mindig kapnak fel új anyagot is. Mivel a Kollégiumi Bizottság szeptember közepében szokta a vizsgáit tartani, van is idejük elkészülni, lévén náluk a nagy szünidő 5 hónapos. Megjegyzésre méltó, hogy a Kollégiumi Bizottság a szentirási ismereteket az angol Biblia alapján bírálja meg — a 4 év alatt átveszik az egész Bibliát — arra fektetve a fősúlyt, hogy tisztában van-e az illető a felvett könyvek tar323. oldal. talmával, de emellett természetesen külön tárgyként szerepel az ó- és újszövetség eredeti nyelven olvasása és magyarázása is, sőt görögből a Kollégimi Bizottság az egyházi atyák irataiból is szokott kitűzni vizsgaanyagot, pl. 1911—12-ben kitűzte Ignatius leveleit és Clemens első levelét fordításra. A tanfolyam bevégzése után az előtt az egyházmegye előtt is kell külön vizsgát tenni, amelynek területén akar az illető állást nyerni. — Folytatása következik. — Pongrácz József. Prot* lelkészek fízetésügye* A nagy pompával és minden nagyúri kényelemmel berendezett ref. központi iroda megalkotója, néhai báró Bánfly Dezső utolsó éveiben tartott egyházkerületi gyűlési megnyitó beszédeit mindég a költő ezen szavaival kezdte: „Megnehezült az idők viharos járása felettünk“. Neki is igaza lehetett, mint volt miniszterelnöknek, de mi prot. lelkészek is felsóhajtbatunk a költővel minden összejövetelünk alkalmával, sőt közvetlenül tapasztalván, hogy nagy általánosságban reánk, faluról taníttató családos lelkészekre már nem vonatkozhatik a régi mondás: „urak a papok“, folytathatjuk a sóhajtást ezzel: „Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak“. Hét év eltelt azóta, hogy zsinati törvénykönyvünkben az I. t.-c. 114. §. a) pontjában a legkisebb lelkögzi javadalom 2400 koronában és 6 Ízben 200 - 200 kor. ötödéves korpótlékban lett megállapítva. Már készülődnek nagyjaink új zsinathoz, de bizony a törvénynek reánk vonatkozó része ma is csak írott malaszt. Kérünk, panaszkodunk, felolvasásokat tartunk, deputációkat küldünk, indítványokat terjesztünk a felső hatóságokhoz, de a válasz, az eredmény osak huza vona, elutasítás, legjobb esetben ígéret. Bizony az ilyen eredmények nyomában csak félrehuzódás, elkedvetlenedés, bizalmatlanság, végül fásult elkeseredés járnak. Nem biztatom magamat hiú ábránddal, hogy jelen munkálatomnak valami kézzelfogható eredménye lenne, osak az együttérzés kötelessége serkent, hogy segítsek felszínen tartani országos panaszunkat Reménytelenségemet a következő jegyzőkönyvi adatokkal bizonyítom : A komáromi ref. egyházmegyei közgyűlés 1911. BENEDEK OSZKÁR, i,a« Mindenféle optikai cikkek! — Szemüvegek orvosi rendelésre is! — Ékszerek és órák nagy választékban! — Teljes 6 és 12 személynek való valódi ezüst evőkészletek gyári áron! — Nagy raktár divatos valódi ezüst és china-ezüst tárgyakban. — Javítások saját műhelyemben (a Griff-szálló mellett) készülnek!