Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-01 / 35. szám
306. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 1912. kibocsátott s.-lelkész lép a katedrára, veszi az ő mérő vesszőjét, megméri a templomot, hogy meddig és mi célt szolgáljon, megméri a híveket is az ő leikeik szerint. (Jel. XL 1.). Felesleges is talán mondanom, hogy a mérték minden részében nagyon talált. Végül Cseresnyés János, a gyülekezet lelkipásztora s a kibocsátott lelkész édesatyja emez örökifjú lélek őszinte magyar szív öltöztette fel híveit az igazmondás övével, a békesség evangéliumának mellvasába, a hitnek paizsát kezökbe adva, megerősíté őket az idvesség sisakjával, hogy álljanak és soha el ne essenek. Majd összetéve két kezét, fenséges imában kérte Istentől gyülekezetére az áldást, hálát adva a gyülekezet áldozatkészségéért, könyörögve és buzdítva, hogy a jövőben is meg ne restüljenek. Akinek még volt könnye, csak most sírta, sírhatta ki igazán. Ezzel a fennkölt ünnepély véget ért. — A sárkeszi egyház „egyházfenntartási alap“-ja kamataiból építtette a tornyot és renováltatta a templomot mintegy 4500 kor. költséggel. A hívek áldozatkészsége intenziv. Öt buzgó kér. asszony kegyelettel himez térítőt a szószékre s az Úr asztalára. A romjaiból megépült templomot nemes Ízlés, kálvinista egyszerűség jellemzi. Orgonája nincs, de nt. esperes úr adományával orgona-alapot teremtett s nem ábránd az a remény, hogy e nemes szív nemes eszméjét hamar megvalósúlás követi. A feledhetetlen ünnepet feledhetetlenebb lakoma követte, amelyen a kedves papi család rokonai, ismerősei, akik csak tehették, az ifjú káplán barátai vettek részt. Itt már a háziasszony, Cseresnyés Jánosné villogtatta a magyar konyhaművészet minden fegyverét, bizony a szónak szoros és átvitt értelmében „lefőzték“ a férfiakat, nt. asszony a férjét, a lányok bátyjukat. Számos toaszt hangzott el. Az ebédről is csak azt mondhatom, lehetetlen volt csak szemlélni, volt ott, mi csak „szemszájnak ingere“ s ha a száj már kifáradt, még nem telt be a szem gyönyörrel. Legjobb volt mégis az az igazi bensőségteljes őszinteség, mely édes varázzsal, napsugaras derűvel, ifjúi pajzánsággal melegített át, aranyozott be mindent de mindent . . . szót, beszédet, cselekedetet, férfit, nőt egyaránt. Felszentelve áll már az új torony, mutatva újjával az ég felé, békét sugároz csillaga, hét sárrétmenti kis falu hallgatja esteli harangszavát, hét kis falu egymáshoz átcsendülő szavába olvad a sárkeszi esteli harangszó, hogy együtt vigyék a hívők hálaimáját felfelé, a mi Atyánk trónja zsámolyához. I. A misszió köréből. Nem szándékozom e lap t. olvasói előtt a misszió fontosságát hangsúlyozni, mert meg vagyok róla győződve, hogy mindnyájan ismerjük azon nemzeti és egyházi hivatás horderejót, melyet különösen a horvátslavon református misszió teljesít. És éppen ezért akarok rámutatni egy dologra, mely a missziói egyházak egyházalkotmányi helyzetét károsan befolyásolja és különösen a jövendőre nézve a veszedelem csiráit rejti magában. Nem ecsetelem általánosságban azt a labilis helyzetet, amelyben jelenleg a dunántúli kerület missziói egyházai — alkotmányjogi értelemben — vannak, csupán egy konkrét anomáliára mutatok rá, amely azonban eléggé megvilágosítja azt a tényt, hogy missziói egyházaink az egyetemes egyház életében, egyházi törvényeink határozott rendezése ellenére, semmi részt nem vesznek. A zsinat-presbiteri elv értelmében — amely szerint a magyarországi ref. egyház igazgatja és kormányozza magát (T. t.-c 2. §.) — minden felsőbb egyházi gyűlés és hatóság az egyházközségeken nyugszik, mint alapokon s onnét nyeri a megbízatást. Szóval az egyház feletti hatalom végsőleg az egyháztagok akaratá ban gyökerezik. Az egyházközségek pedig a maguk befolyását a szavazati jog által gyakorolják. Tehát az egyházközségek szavazati jogában nyer kitejeződést az egyetemes egyház alkotmányos jellege s a szavazati jog által lesznek az egyházközségek az egyetemes egyház szerves, élő alkotórészeivé ! S éppen ebből, a szavazati jogból vannak kizárva a mi egyházkerületünk misszió egyházai. Vájjon törvényes alapon? Ellenkezőleg. Aki ismeri legújabb zsinati törvényeinket, az tudja, mily nagy súlyt helyeznek ezek éppen arra, hogy a szavazati jog által minden anya-, társ és missziói egyház aktiv részt vehessen az egyetemes egyház életében. Első tekintetre szembetűnő jelenséggel hangsúlyozzák úgy az egyházmegyei tanácsbirák (T. t.-c. 154. §.), egyházmegyei gondnok (T. 158. §.), esperes (T. 162. §.), valamint a kerületi tanácsbirák (T. 175. §.), főgondnok (T. 177. §.), püspök (T. 181. §), zsinati képviselők (T, 83. §.) stb. választásánál, hogy azokban az „anya-, társ- és missziói egyházak“ presbitériumainak kell részt venniök. Nyilvánvaló ebből, hogy az E. T. a missziói egyházakat — a lelkéezválasztás kivételével — ugyanazon jogokban akarja részesíteni, mint a rendes egyházakat. De expressis verbis is ki van ez mondva a II. t. c. 48. § ban, ilyeténkép : „A missziói egyházközségekre, amennyiben azok központi-, leány-, fiókegyházközségekből és szórványokból, illetőleg ezeknek szélesebb Ifj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidárú-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér himzésekeí és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!
