Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-01 / 35. szám
Huszonharmadik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1912 szeptember 1. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A mai nappal élénkség költözik az iskolákba; a nyugalmat, mely két hónappal ezelőtt elfoglalta a Múzsák hajlékát, élet s elevenség váltja föl. Megkezdődik az iskolai munka, hogy tíz hosszú hónapon át oktassa, nevelje a haza leendő polgárait: az ifjúságot. A mai nap azonban nemcsak a munka kezdete, hanem a kritika napja is. Sokat mernénk rátenni, hogy a legtöbb lap vezércikke arról zeng keserves jeremiádokat, hogy az iskola manapság csak egyik részét tölti he föladatának : tanít, de nem nevel. Megtörni a gondjaira hízott ifjúság fejét ismeretekkel szinte a csömörlésig : de jellemét nem képezi, a szívéi üresen hagyja. A legtöbb, hogy annál nagyobbat rúgjon az iskolán s annak emberein: a tanárokon és tanítókon, nagyképűséggel még azt is hozzáteszi: „ Másként volt ez a régi jó világban!“ Hogy az erkölcsi nevelés ügye csehül áll, azt minden elfogúlatlanul gondolkodó, minden tisztán látó embernek el kell ismernie. Az azonban, hogy ennek az állapotnak az iskola volna oka, nem egyéb igazságtalan vádaskodásnál. Lehetetlen elképzelni iskolát, mely nem arra törekednék minden erővel, hogy az ifjúságot becsületességre, jellemességre nevelje. Ott a hiba, hogy amit az iskola nehéz, sokszor igen fáradságos munkával épít, lerontja a család s a társadalom. Csak nézzük meg, milyen ma nálunk a családi élet, ha ugyan egyáltalán lehet arról beszélni a szó nemes értelmében. A legtöbbször már alapjában korhadt, mert hiszen nem a szeretet, hanem anyagi érdek, mondjuk ki nyiltan: a hozomány volt létrehozója. — Férj és feleség külön keresnek és találnak szórakozást; a gyermekek otthon HOL A HIBA? barátságtalan, mogorva arcokat látnak és civakodást hallanak. S a társadalom ? Az még nagyobb rombolást visz véghez a gyermek lelkületében. Az irodalom régen a legjobb nevelő eszköz volt az iskola kezében. Ma valósággal megmételyezi az ifjúságot. Nem a nevelés, a gyönyörködtetés a célja, hanem a szenzáció hajhászás s hogy minél több haszna legyen Írónak, kiadónak. Lehet-e ma újságot orcapirulás nélkül olvasni? Csak tessék a törvényszéki rovatokra s az újdonságok címeire: „Állat az emberben. . stb. gondolni. A színházba régen azért jártunk, hogy okuljunk vagy gyönyörködjünk. Ma, ha elvetődik a színházba, tisztességas ember legtöbbször csak bosszankodni tud. Nem az igazi művészet többé a fő sem a tartalomban magában, sem az előadásban, hanem a hatásvadászat, amit legjobban a pikáns mozdúlatokkal lehet elérni. Mit mondjunk a gombamódra elszaporodott „mozik“-ról s azok ocsmány plakátjairól, melyeket Pápán is éppen az iskolák előtt mutogat a lelkiismeretlen élelmesség? Menjünk ki az utcára. Nem olyan jelenségekkel találkozunk-e ott is, amelyek káros hatással vannak az ifjúságra? Ki van adva az iskoláknak, hogy küzdjenek ezen bajok ellen. Szegény iskolák ! Mindent tőletek várnak, minden baj kútforrásai gyanánt titeket tekintenek, pedig a hiba nem bennetek van, hanem magában az életben: a családban s a társadalomban. Ezeknek kell reformálódni, hogy az iskola munkája a nevelés terén is sikeres legyen.
