Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-25 / 34. szám
Huszonharmadik évfolyam. 34. szám. Pápa, 1912 augusztus 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Főiskoláink különös hivatása Minden iskolának közös hivatása, hogy a műveltséget terjessze s a civilizáció ügyét elöbbrevigye. Olyan mértékben érdemes valamely iskola a támogatásra s a közönség rokonszenvére, amily mértékben ezt a nagy célt szolgálja. Pápai s valamennyi egyházkerületi főiskolánknak azonban ezen közös rendeltetés mellett egy más, nem kevésbbé fontos hivatása is van, az t. i., hogy a szegény, de tehetséges fiúk részére minden módon megkönnyítse a tanítást. Nemcsak szellemi táplálásukról kell gondoskodni a növendékeknek, hanem anyagi ellátásukról is gondot kell viselni. Csak így érdemlik meg igazán az alma mater nevet s így lesznek méltók a szegények iskolája elnevezésre is. Bizonyára ez a gondolat lebegett pápai főgimnáziumunk igazgatója : Faragó János előtt is, midőn a nagy szünidőkben ismételten fölhivta a lelkész urakat, hogy ha van gyülekezetükben olyan tehetséges fiú, aki tanulni szeretne, de a fiúk szülei nem akarják magukat elszánni a taníttatásra, minden módon hassanak oda, hogy a gyermekek vágya megvalósúljon. Ha pedig van a községben olyan kiváló tehetségű fiú, aki szegénysége miatt nem tanúihat, hozzák el Pápára, a főiskola minden módon támogatni fogja őket. Aki ismeri a falusi viszonyokat, nagyon jól tudja, hogy népünk, bár számos példából világosan látja a tanúlás nyomában járó előnyöket, — legtöbb esetben igen nehezen szánja rá magát fia taníttatására. Meghányja-veti a dolgot minden oldalról, tanácsot kér mindenkitől s a sok töprenkedés vége gyakran mégis az, hogy a fiút otthon marasztja a rosszúl értelmezett anyai szeretet. Hány igazi tehetség megy így veszendőbe s kallódik el a nemzeti közművelődés nagy kárára? Arra megint csak azok adhatnak feleletet, akik a falusi viszonyokat ismerik! Bármennyire hanyatlott is a vallásosság ; bármennyit veszített is régi erejéből a tekintély, normális viszonyok között a lelkész ma is az első ember a faluban. Hozzá s mellette a tanítóhoz minden ügyes-bajos dolgában legszivesebben fordúl tanácsért a nép. Rendesen az ő szavuk dönt abban a kérdésben, is : taníttassák-e a szülök gyermeküket, vagy nem ? A kérdésre adandó válasznál mindig az legyen a döntő szempont: van-e tehetsége a fiúnak a tanúlásra ? Ha van, mindenesetre tandíjon ! Ha szegény, fogja föl ügyét a főiskola, mert csakugyan igaz, hogy múltunk minden dicsősége ahhoz fűződik, hogy az okos fiúkat még a porból is fölszedtük. Ettől függ jövendőnk minden reménysége is! Nem a felekezeti elfogúltság mondatja velünk, hiszen a tudománynak nincs felekezete s a valódi műveltség nem zárkózik a felekezetiesség szűk korlátái közé ; de őszintén sajnáljuk, midőn olvassuk, hogy a ref. vallású hallgatók száma az egyetemeken és főiskolákon évröl-évre fogy. Ne veszítsük el a teret lábaink alól, inkább hódítsunk naprólnapra s ebből a szempontból szükséges, hogy a szellemi arisztokráciát onnan frissítsük föl, ahonnan lehet: a nép fiai közül. Ezeknek a fölkarolása elsőrangú kötelessége minden egyházkerületi főiskolának, közelebbről a pápainak is ..,
