Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-18 / 33. szám
Huszonharmadik évfolyam. 33. szám. Pápa, 1912 augusztus 18. DDNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Keserű Dr. Zsilinszky Mihály, aki a protestáns, közelebbről a testvér ág. hitv. ev. egyházi életben hosszú időn át. vezető szerepet vitt, utóbbi időben, miért ? miért nem ? visszavonult az aktiv tevékenység teréről. Lemondott egyházkerületi felügyelői s más állásáról; de — amint a tények mutatják — munkához szokott lelke nem tud nyugodni. Éppen azóta, hogy a gyűléseken nem hallatja érdekes és mindig érdemes szavát, igen nagy irodalmi tevékenységet fejt ki a protestáns egyház jogainak megvédelmezése terén. Egy jól fölhasznált élet tanúltságával s ifjúi lelkesedéssel száll sikra a protestáns vallás igazságáért, szemben azokkal a támadásokkal, melyek a róm. katholikus klérus érdekeit szolgáló irodalom részéről érnek bennünket. Szinte csodálatos, hogy szavai nagyobb visszhangra nem találnak a mi köreinkben. Legközelébb is „Még egyszer a katholikus autonómiáról és a papi vagyonról“ cim alatt egy igen érdekes munkálatot adott ki, melyben dr. Dudek János egyetemi tanárnak „A kath. autonómia függő kérdései“ cimü müvével polemizál s annyi történeti tudással, olyan fiatalos lelkesedéssel száll sikra a protestántizmus igazai mellett, hogy részünkről csak a legnagyobb elismerés és hála illeti meg. Óhajtandó lenne, hogy ne csak minden protestáns ember, hanem minden magyar emolvassa el. Hu képet nyerhetni belőle sok mindenről, amely lassanként elhomályosúl a köztudatban s amelyet egyes körök saját érdekükben egészen más világításba helyeznek. Különösen két dolgot domborít ki mesteri kézzel: igazság. mire szolgáltak eredetileg a kath. papi javak ? s miért nem lehet a kath. autonómiát a protestáns autonómia mintájára megcsinálni? Nem szándékozunk itt ezzel a két fontos kérdéssel érdemileg foglalkozni. Utalunk magára az igazán becses tanulmányra. Csak befejező soraira hivjuk föl a figyelmet, melyeket Dudekék azon vádjára vonatkozólag ír, hogy a kath. autonómia a protestánsok irigységén törik meg. „Ne a protestánsok között keressék — úgymond az érdemes szerző — a veszedelmes bújtogatókat. A protestánsok csendesen alszanak; azok senkinek sem ártanak már, legfeljebb önmaguknak saját érthetetlen indolenciájukkal. A protestánsok nem tudnak összetartani! Ahány egyházkerületük, egyházmegyéjük és egyházgyülekekezetük van, ezek öntudatlanúl mind annyi felé húznak; cselekvés helyett szónokolnak^ külön más és más egyházpolitikát csinálnak. Ezeknek nincs politikai néppártjuk, mely izgassa a néptömegeket; nincs katonailag szervezett klérusok, mely küzdene a szabadságért s a törvények becsületes végrehajtásáért, amint azt lángbuzgalmú elődeik cselekedték. Ezekre ráillik Kölcsey Zrinyi dala : „Más faj állott a kidőlt helyébe, gyönge fővel, romlott, szívtelen.“ Az a régi, dicső protestáns nép: „Mely tanúit izzadni s izzadás közt hősi bért aratni, névleg él csak; többé nincs jelen!“ . . . Igaza van-e Zsilinszky Mihálynak ? Gondolkozzunk és cselekedjünk ! Legyünk méltók dicső őseinkhez !
