Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-14 / 2. szám
14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. sutt. De ennek rajtunk s tanítókon kívül álló körülményekben is vannak okai. Amint megalkották az 1907. évi XXYT. és XXVII. törvénycikket, melynek értelmében az állami tanító, a netalán kántori funkció különdíjazása mellett, tisztán tanítói fizetésben, melyért még vallástant se köteles tanítani, végeredményében évente 400 koronával nagyobb fizetést ért el, mint a felekezeti tanító, amellett hogy ennek még különdíjazás nélkül kántorkod ni, vallást tanítani, lelkészt helyettesíteni is kötelessége, már akkor mondottam, hogy ez a különbség, ez a mindenképpen méltánytalan rendelkezés, a felekezeti népoktatás rovására megy, annak hanyatlását fogja előidézni, mert a legjobb tanerőket elviszi, magához vonza az állam, nekünk, felekezeteknek jut ami marad, tisztelet a kivételeknek, a legtöbbször az a rész, mely nem hivatásból, hanem tisztán kenyérért lépett a tanítói pályára. Bünül rójják fel némelyek, a tanítónál jelentkező önérzetet is. Azt hiszik, hogy a tanító úgy jó, ha akaratnélkül való báb, akinek minden úgy jó, ahogy van. Hanem a közérdek ezt nem kívánja. Jaj annak a nemzedéknek, jaj annak a református egyháznak, melynek tagjait ilyen akaratnélküli bábok tanítják ! Annak nyomán már nem lesz „protestáns“ egyház, mégkevésbbé vastagnyaku kálvinista magyar. Férfiak kellenek ma már minden helyre, minden gátra. Férfiakat pedig csak igazi férfiak, önérzetes tanítók nevelhetnek. Az iskola egész embert kíván, egész ember pedig önérzet nélkül eisern képzelhető. Hiba, nem-respektálása az egyházi törvénynek, mondjuk, hogy a tanító ügyes-bajos dolgában a világi hatóságoknál keres orvoslást. Ha kényszerhelyzet szülte szükségből, mondjuk, fizetésének behajtását azon a törvényes utón kéri, amelynek révén hamarább jut megszolgált fizetéséhez, lévén az egyházi ut, sajnos, hosszadalmas, akkor nem tiszteli az egyházi törvényt. Pedig mindkét úthoz feltétlenül joga van. Ha az 1907 . évi XXVII. t.-c. fizetésrendezés dolgában kötelező az egyházra, aminthogy az, mit veszít az egyház, ha a tanító annak keretében hajthatja be fizetését ? mikor végeredményébén az egyházi hatóság is annak a hatóságnak közbejöttével kénytelen intézkedni. Mindezeknél azonban fontosabb az a két körülmény, melyet említettem t. n. a tanítóképzőkben, különösen az államiakban s a más felekzetbeii képzőkben nem nevelik, mondjuk nem nevelhetik tanítójelöltjeinket egyházunk szellemeiben. A hittant tanító lelkész nem mindig teheti úgy, ahogy szeretné s nem is mindig hivatott. Innét van azután, hogy a kikerült tanítók nem mindnyájan buzgók az Isten háza építésében. Ha még a nyomorúság is meglepi, tapasztalja, hogy az egyház mostohább az államnál, s nincs módja a sanyarú helyzeten javítani, elveszi energiáját, nem törődik semmivel s a közönyösség lesz ur az egész világ felett. A másik körülmény az, hogy az állam a maga kevesebb óraszáma és jobb javadalmazásával magához vonja a hivatottabb s képzettebb egyéneket, ami felett igazán nincs ok megütközni. Hátra volna még egy kérdésnek megvitatása, ami talán, mindennél fontosabb, hogy kellene a bajt orvosolni ? hogy lehetne a tanítókat úgy az egyházhoz kapcsolni, hogy örömmel vennének részt az egyház építés munkájában ? Szerény nézetem szerint így : 1. Ha az egyház minden eszközt megragad arra nézve, hogy az állami- és felekezeti tanító között javadalmazás tekintetében fennálló különbség kikiiszöböltessék. Addig is mig ez az 1907. évi XXVIt. t.-c. megfelelő módosításával elérhető lesz, enyhít a tanító helyzetén tekintettel az egyházi törvény (VI. t.-c. 34. §.) rendelkezéseire legalább rendkívüli személyi pótlék címen. 2. Ha a képzőintézetekben nagyobb súlyt helyez az ifjúság vallásos nevelésére s hitbeli megerősítésére, gondoskodván kellően dotált hitoktatókról, akik igazi egyházias buzgósággal járnának el tisztükben. Nem akar ez vád lenni a mostani hitoktatókra, ez távolvan tőlem, de tényleg nem mindenkinek van módjában olyan vallásos nevelést adni, amilyent szeretne, amilyen kívánatos volna. 3. Ha nem terheli túl a tanítókat. Mert nincs olyan hivatal, mely heti 42—43 órára kötné le emberét. A ref. kántortanítósággal is foglalkozó tanítók tényleg 42—43 heti órára vannak lekötve, és ezen felül van még a temetési kántorkodás, esetleg búcsúztatóval. 4. Ha azon munkáját, mely nem kizárólag tanítói munka, tekintettel szerény, a megélhetést éppen nem biztosító dotációjára, külön díjazza. (Nem számítható ide a helyettesítés, ha a lelkész beteg, vagy hivatalosan távol van egyházától, mert ezzel lelkész és tanító, tartoznak egymásnak.) 5. Ha a lelkész — hála Istennek túlnyomó rész már az egyházi törvények szellemében jár el — tiszttársának tekinti a tanítót s szeretettel odahat, hogy az felemelkedhessék illő helyére, benne a köz tiszviselőt (1907. évi XYVIL, S. e 1. §.) hivataltárst te ki nti, jóakaratulag tanácsolja, támogatja, s érintkezéseiben a műveltség feltételei szerint bánik vele. 6. Végül ha több teret ad az egyház a tanítóságnak az alkotmány sáncai között mint eddig s munkáját igénybe is veszi minden vonalon. Mindezeket elmondottam, a nem kellemeseket is, mert szerény nézetem szerint ezzel az őszinteséggel tarozom az egyházkerületnek s az általa kiküldött bizottságnak. De tartozom az egyháznak is, mely éppen az egyházias nevelés és tanítás érdekében tartji fenn iskoláit, nagy, szinte erejét meghaladó áldozatkészséggel. Hiszem, hogy őszinteségemet rósz néven senki sem veszi, mert jót, igazat akarok, akarom egyházamnak javát, boldogulását a jövőben is. Ezekkel szembe volna néhány szavam a tanítókhoz is. Sem több, sem kevesebb a következőknél : 1. A kötelesség teljesítése a legnagyobb erőssége minden tisztviselőnek s így a tanítónak is. Ha még kedvvel, szeretettel, elmélyedve is végzik nehéz munkájukat, amellett, hogy az eredményben nagy erkölcsi AJapíttatott 1804-ben. .A vidék; legrégibb es legnagyobb cipőüzlete Aiapíttatott 1834-ben. Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. íz.;::__ Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit. :_z Üzletemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült Házba helyeztem átj
