Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-28 / 17. szám
146. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1912. dr. Kenessey Béla, Fejes István, dr. Baltazár Dezső püspök, dr. Darányi Ignác, Tisza István. Dókus Ernő, Zeyk Dániel egyházkerületi főgondnok, Metzner Béla, György Endre, dr. Kováco S. Endre, Benedek Sándor egyházmegyei gondnok, dr. Boér Elek, Petri Elek és még sokan az egyház előkelőségei közül. Ünnepi csendben és hangulatban állott fel dr. Antal Gábor püspök, egyházi elnök s először a bevezető imájában, majd utána megtartott hatalmas és feszült érdeklődéssel hallgatott emlékbeszédében, gyönyörű gondolatokkal telt szavakkal és kegyelettel emlékezett meg a magyarországi ref. egyház nagy gyászáról, mely vezérének, báró Bánffy Dezsőnek halálával érte. (Beszédét lapunk vezető helyén közöljük). Üdvözölte ezután az elnök gróf Degenfeld Józsefet, a tiszántúli egyházkerület főgondnokáit, aki Bánffy betegsége alatt mint helyettes működött, később pedig mint a konvent világi elnöke teljesen átveite az ügyek vezetését. Felkérte, foglalja el az elnöki széket mellette, hogy a tárgyalások a törvények értelmében a kettős elnökség alatt folyhassanak. Kérte gróf Degenfeldet, aki eddig is sokat tett az egyház-egyetemért, hogy az egyház érdekeit minél előbbre vinni segítse. Meleg szavakkal parentálta el Antal Gábor Vécsey Tamást, akinek emlékét és érdemeit jegyzőkönyvben kérte megörökíteni, s hogy erről a család is értesíttessék. Gróf Degenfeld József elfoglalva az elnöki széket, aggodalmának adott kifejezést, hogy talán n-m fog tudni feladatának teljesen megfelelni, mert elődeiként az elnöki székben mindenkor oly kiváló férfiak ültek, akik nemcsak az egyházi, de egyszersmind a hazai közélet terén is elsőrendű és intéző szerepet vittek. Báró Vay Miklós, Tisza Kálmán és báró Bánffy Dezső örökét foglalja most el és természetes, hogy aggodalom tölti el lelkét, amidőn ily nagy elődök helyét kell elfoglalnia. Uj tisztségéhez nem hoz egyebet, mint az egyházához való törhetetlen ragaszkodást és hűséget, valamint teljes igyekezetei, hogy az egyház ügyeit mennél előbbre vigye. Eredményt azonban csak úgy érhet el, ha elnöktársa és a konvent tagjai nem vonják meg tőle hathatós támogatásukat. A maga részéről Ígéri, hogy igyekezni fog a reá háruló nehéz és súlyos kötelezettségének eleget tenni. Fejes István püspök, mint a konvent legrégibb tagja, aki a Vay Miklós, a Tisza Kálmán és a Bánffy Dezső által vezetett zsinatokon résztvett, üdvözölte a konvent új világi elnökét, akinek eddigi munkásságát ismeri és becsüli. A konvent ezután a báró Bánffy Dezső halála felett érzett mély megilletődését és fájdalomteljes rész - vétét jegyzőkönyvbe iktatni rendelte és az ezzel kapcsolatos részvétiratok tudomásulvétele után jegyzőkönyvben fejezte ki részvétét Vécsey Tamás elvesztése felett is. Báró Kemény Árpádnak, az erdélyi egyházkerület új főgondnokának, üdvözlése után a konvent rátért a tárgysorozatra. A tárgyalás során az elhunyt dr. Erőss Lajos püspök, Vécsey Tamás, valamint gr. Degenfeld József helyére a rendkívüli konventi bíróságba dr. Baltazár Dezsőt, dr. Baksa Lajost és Puky Gyulát, a gróf Degenfeld József lemondásával megüresedett rendes bírósági helyre pedig dr. Baltazár Dezsőt választották meg. A konvent Sass Béla előterjesztései alapján elhatározta, hogy a skót államegyháznak és a skót egyesült szabad egyháznak május végén tartandó közgyűlésén, valamint a presbiteri világszövetségnek 1913 junius 17 én Aberdeenben tartandó tizedik konferenciáján képviselteti magát. Dókus Ernő a káplántartási kongrua-bizottság jelen • lését és javaslatait terjesztette elő. A konvent ezek során elhatározta, hogy a jövőben a bizottság jegyzőkönyvét egész terjedelmében kinyomatja. A jelentést köszönettel és elismeréssel tudomásul vette és szükségesnek tartja, hogy a jövőben a lelkészek káplántartási jogosultságának megállapításánál nagyobb szigorúsággal járjon el, mert a miniszter a megállapított kápláotartási kongruán felül újabb segélyt kiutalni nem hajlandó. Dr. Antal Gábor egyházi elnök ismételten is a konvent legnagyobb elismerését fejezte ki Dókus Ernőnek a káplántartási kongrua-bizottság élén eddig kifejtett kiváló működéséért. Dr. Baksa Lajos előadó a konventi elnökség nevében bemutatta az 1911. évi államsegély elszámolásáról szóló jelentést és az 1912. évi államsegély felemelése és a felemelt államsegély hovafordítása tárgyában való jelentést. Ugyancsak dr. Baksa Lajos előadó terjesztette elő a közalapi végrehajtó bizottság jelentését is. A konvent az egyszersmindenkori nagyobb segélyeket a következő egyházközségek között osztotta ki : Uj8zőny 1200 kor. Balutonarács 1000 kor., Alsószőllős 600 kor., Kustánszeg 500 kor. Az 1912. évi költségvetés szerint a konvent tőkésítésre fordít 70.730 kor. 64 fillért, missziói célra 47.397 kor. 42 fillért, országos lelkészi nyugdíjintézetre 56 797 korona 98 fillért, egyszersmindenkori segélyekre 23.085 kor. 44 fillért, tőkesegélyekre 164.099 kor. 01 fillért. A második napi ülésen dr. Antal Gábor egyházi elnök jelentette, hogy dr. Baksay Sándor püspök előrehaladott korára és gyengélkedésére való tekintettel a közigazgatási, liturgiái és parochiális könyvtári bizottságban viselt elnöki tisztségeiről lemond. A konvent a lemondást sajnálattal tudomásul vette és a parochiális könyvtári bizottságban dr. Kenessey Bélát, a lithurgiai bizottságban dr. Baltazár Dezsőt választotta meg elnöknek, Dr. Baksa Lajos bejelentette Dókus Ernő főgondnoknak az egyetemes konventi kongrua bizottság elnöki tisztéről való visszavonhatlan lemondását. Az egyetemes konvent méltánylásával és hálás elismeréssel emlékezik meg Dókus Ernőnek az egyetemes egyházi élet terén közel két évtized óta végzett nagyértékü munkálkodásáról és külön is elismerve azt az alapvető nagy munkát, amelyet az 1909: XVIII. t.-c. végrehajtása körül végzett, köszönetét jegyzőkönyvébe iktatja. Dr. Baksa Lajos adott elő ezután több jelentést. A lelkész-özvegyek évjáradékának felemelésére rendelkezésre álló, körülbelül 79.000 korona felosztása iránt a konvent még a mostani ülésein intézkedik. AJLapíttatott 1864r-ben. A vidék legrégibb és legnagyobb eipőüzlete AJapíttatott lS04r-ben Manheim Ármin, ezelőtt Altstädter J. cipőraktára Pápa, Kossuth L. utca, hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (orthopäd-munka) kiváló gondot fordít. =zz=z Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit. zzzzzz Ülzetemet ugyanezen utcában, a postapalotával szemben épült házba helyeztem át.