Dunántúli Protestáns Lap, 1912 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-14 / 2. szám

Huszonharmadik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1912 január 14. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K),hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. A kerületi segélyek felosztása. Az indítványok között, melyek egyházkerü­leti közgyűlésünk határozatát provokálták, sem többször ismétlődő, sem több gondolkozásra felhivó nincs, mint a segélyek kiosztásának ügye. Sokan nincsenek, nem vagyunk meg­nyugodva abban, hogy kerületünk a rendel­kezésre álló segélyeket az egyházmegyék között lélekszám arányában osztja fel, kétségkivül azon alapon, hogy az egyházkormányzati járulékok lélekszám után fizettetnek ; és mert a konvent így osztja fel a kerületek között az államsegélyt. Kijelentjük, hogy ezen segélyosztási kul­csot méltánytalannak, sőt igazságtalannak tart­juk az egyházak érdekéből, melyre a segélyek eredetileg rendelvék. A segély, akár az államtól nyert egyházkerületi segély, akár a Baldácsi­­alap segélye legyen, az egyházakat van hivatva segíteni nagy szükségeikben. A nagy szükségek pedig nem a nagy lélekszámú egyházakban vannak, hanem az ugyanazon intézmények fentartási terheit viselő csekély népességű egy­házakban. A múltról, mint egy rósz álomról emlékezünk. Üdv érte azoknak, kiket illet! Ez a múlt azt mutatja, hogy az állami adó tíz­szeresét is felülhaladó egyházi rendes adók nem a nagy népességű egyházakban voltak. Azt mondhatjuk, hogy az egyéni egyházi adó és a lélekszám, fordított arányban állottak. Minél nagyobb ez, annál kisebb az. Minél kisebb ez, annál nagyobb az. Éppen ez az óriási arány­talanság a teherviselésben volt egyik alapoka a feljajdulásnak s nagyjaink ama tevékenysé­gének, melynek eredményeként az egyetemes adóalap megszülemlett s lehetővé lett a rendes egyházi terhek egyenlősítése. Ez egyenlő teher­viselés mellett könnyebb szívvel nézzük, ha kerü­letünk a rendes államsegély jelentékeny részét elvonja eredeti rendeltetésétől, a szegény egy­házak és lelkészek segélyezésétől. A fennmaradó rész felosztási módját azonban meg kell változ­tatni. A mindennapi szükségletekről az egyetemes adóalap gondoskodván, midőn a segély kiosz­tását szóvá tesszük, a rendkívüli szükségletekre irányul tekintetünk. Iskolát kell építeni egy nagy és egy kis egyháznak. A nagy egyházban meg­épül az állami adó egyszereséből ; a kis egy - egyházban tízszereséből sem kerül ki. Melyiknek van joga segélyre ? Erre a kérdésre nem kell felelnünk. Állítjuk azonban, hogy a jelen fel­osztási mód mellett a segélyre jogosult egyház nem kaphatja meg a neki szánt segélyösszeget. Kis lélekszám után kis percent jut. Pedig a kis egyház épen olyan egyed, mint a nagy. Megtartása, virágzása eminens érdeke a köz­­egyháznak. Ez azonban csak úgy érhető el, ha törekvéseiben kellő támogatást nyer. Ennek a felfogásnak helyességét, jogossá­gát egyházkerületi gyűlésünk el is ismerte már, (A zsinat is ezen elven létesítette a közalapot: az erősebb segítse a gyengébbet. Szerk.) 1906* évi szeptember 18-án tartott gyűlése jegyző­könyvének 14. pontja alatt (a 24. lapon) ,,a pápai egyházmegye indítványozza, hogy keres­tessék meg az egyetemes konvent, hogy az államsegély felosztásának eddigi módját változ­tassa meg akként, hogy az államsegély ezentúl ne lélekszám arányában, hanem a gyülekezetek számaránya szerint osztassék fel az egyház­­kerületek között“. És ,,a kerületi közgyűlés ez indítvány nyomán megkeresi az egyetemes konventet, hogy az államsegély eddigi felosztá­sának módját megváltoztatni és kimondani méltóztassék, hogy az államsegély ezentúl a kerületek között, ne a népesség arányában, hanem a gyülekezetek száma arányában osz­tassék fel. Ily irányú felterjesztés tétele végett megkeresi egyházkerületünk a többi testvér­­egyházkerületeket“. Igaz, hogy a konvent az indítvány felett napirendre tért; de kétségtelen, hogy egyházkerületi közgyűlésünk itt közölt vég~ zésével az egyházközségek számaránya szerinti

Next

/
Thumbnails
Contents