Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-26 / 9. szám
78. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. Dávid B. János neve alatt omnium nimirum E. V. A.-t olvastam, „s.“ minimus-t olvas és Ecclesiae Varadiensis Antistes-t. De a minimusnak nem igen lehet kiegészítője az antistes, mert ez alatt nem anvnyira elöljárót, mint inkább főpapot értünk, mig a nimirum mellett az antistes is inkább megfelelő. Mert azt akarta velünk tudatni, hogy mindenek között kétségen kívül a V-i egyház antistes-e is aláírta. Ez a V. azután Váradon kívül Vessele, Vezekény is lehet, de más közelkoru adat nélkül határozottan egyik egyház részére sem foglalható le. Sapienti sat. Dr. Thury Etele. Vegyes közlemények. Dr. Kovács István beiktatása. A szatmári nagymultu ref. egyház egyik lelkészi állomását folyó hó 12-én foglalta el az új lelkész: dr. Kovács István Luk. ev. 9. r. 57—62. versei alapján felépített valóban remek szónoklatával. Közvetlenséggel, nemes hévvel, ritka szónoki készséggel szólt fényes nagy közönség előtt a Kr. követéséről. Rég volt részünk hasonló szellemi élvezetben. Méltán hozta elő a beiktató beszédben Biki K. esperes úr, hogy a kálvinista papok régi szép címével, a „tiszteletes, tudós“ jelzővel ékeskedik. Különösen megkapó, megható volt, mikor finom tapintattal előhozta, hogy ősei reformátusok voltak, de egy későbbi őse pápistává lett, de ő szakítva addigi múltjával, noha abban nincsen — mondá — semmi szégyenleni valója, követte Krisztust s jött minden kisértést leküzdve azok közé a szegény, egyszerű, e világtól kellőkép soha nem méltányolt ref. prédikátorok közé, akikben Kálvin jelszavával: „Soli Deo gloria!“ Isten lelke küzd a világ lelke ellen. Szinte tapsolni szerettünk volna neki jelenlevő egyházi és világi egyének. Igen szép, találó, időszerű volt a beiktató esperesi beszéd is; vajha sokan szivökre vették volna! Volt jelen valami 18 vidéki lelkész, köztük Biki Ferenc máramaros-ugocsai esperes, s a nagymesszeségből a lelkes Kájel Endre balatonendrédi lelkész. Istenitisztelet végeztével presbiteriális diszgyülés, majd társasebéd, este táncvigalom volt az új lelkész helyfoglalásának örömére. A presbiteri gyűlésen nagy lelkesedés közben olvastattak fel dr. Erőss Lajos és dr. Antal Gábor püspökök üdvözlő-levelei, akik az új lelkész működéséhez szerencsekivánataikat küldték. Még nagyon sokan küldtek üdvözletét mások is. Értesítés. Folyó hó 26-ikára kitűzött ünnepély e-gyházkerületi főgondnok urunk akadályoztatása folytán ugyanazon programmal március 12-ikére halasztatott. Nyitra, 1911. évi február hó 23-án. Az egyházi elöljáróság. Orgonaszentelés. Folyó hó 19-én avatta fel s adta át rendeltetésének Patay Károly barsi esperes a nagyölvedi református gyülekezetnek közadakozás utján épített új orgonáját. A felszentelő imát Patai Gyula farnadi lelkész mondotta, ki az orgona fenséges hangjai által áhítatba ringatott lelkeket a földről az égbe emelte. A felavató beszédet Patay Károly esperes tartotta Pál apostolnak a kolossébeliekhez Írott levele 3. részének 16. verse alapján. A klasszikus beszédben az ész és szív, a tudomány és vallás harmóniájának valóságos apológiáját adta. Dicsérettel emelte ki a híveknek közismert buzgóságát és áldozatkészségét, melynek az orgonára tett adományaikkal is beszélő bizonyságát adták. A minden kívánalomnak megfelelő szép és jó orgonát Rieger Ottó budapesti orgonagyáros készítette, aki müvével a szakértők teljes elismerését és dicséretét érdemelte ki. Kedves Lelkésztársak! Szíveskedjetek e lap szerkesztőjéhez, Kis József esperes lelkésztársunkhoz Pápára mpgirni, hogy falutok vagy várostok postamestere vagy kezelője, különösen ha távírdája is volna, elfogadna-e bizonyos időre maga mellé gyakornoknak egy jellemes s tiszta erkölcsű intelligens árva leányt, kinek polgári és kereskedelmi jó bizonyítványai vannak ! ? S most a posta- és távirdai tanfolyamot szeretné elvégezni. Esetleg a postán lakás- és kosztpénzt is szívesen fizet. A szives híradásra, melyet Kis József úr kezein keresztül várok, hálás köszönettel — azonnal jelentkezni fogok ! Egy ref. lelkész. Az egyetemes konvent elnöksége pályázatot hirdet két 2000—2000 K-ás angolországi ösztöndíjra. Akik a ref. theol. akad. legalább III. évfolyamát elvégezték, pályázati kérvényüket bármely hazai ref. theol. akadémia igazgatóságánál április 15-ig nyújtsák be. Ugyanott mindenről fölvilágosítást nyerhetnek. Hangversenyek. Az adorjánházai ref. énekkar 1911 február 26-án Adorjánházán, az iskolahelyiségben saját alapja javára tánccal egybekötött hangversenyt rendez. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Erdőcsokonya és vidéke ifjúsága 1911 február 21-én Erdöcsokonyán, a Kaszinó termében hangversennyel egybekötött jótékonycélu táncmulatságot rendezett. A tiszta jövödelem a református lelkészi árvaház (Kálvineum) alapja javára fordíttatik. — Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. Ha valaki 1911. évben még postakocsival kivánna néhány száz mértföldnyi utat tenni, holott gyorsabban, olcsóbban és kényelmesen gyorsvonaton utazhat, az ily egyéneket bolondoknak nyilvánítanák. Dacára ennek, még mindig akad sok gazda, ki kékkövei permetez, holott sokkal hatásosabban, kényelmesebben küzdhetjük le nemcsak a PERONOSPORÁT, hanem LISZTHARMAT, FUSICLADIUM és kártékony rovarokat is.