Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-02-19 / 8. szám

64. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. szükségre. Egészen különösen pedig öt theol. akadé­miánk nagytiszteletű tanári karának és nemes ifjúsá­gának figyelmét. Hiszen kálvinista egyházunk minden ilyen nagy szellemi létérdekének ezeken a tűzhelyeken kell elsősorban otthont, melengető megértést találnia ; ezek között a falak között, ahol a múltúnk és a jele­nünk. kéz a kézben, neveli a — jövendőnket. Igen, a jövendőnket! Doumergue Emil tudja, hogy a rólunk való Írásai a múltról a jelennek szólva, a jövőre mutatnak. Meleg szimpátiája, szives emlé­kezése mellett ennek a ténynek, ennek az öntudatnak szimbolizálását akarja megadni azzal, hogy könyvét az öt magyar kálvinista theológiai fakultásnak dedikálja. Nem puszta udvariassági tény ez, hanem több : látomás ! Milyen szép is volna, ha mi sem pusztán udvarias­ságból. hanem legnagyobb életérdekeinkre gondolva vennők meg, s olvasnók a könyvét! Montauban, 1911 január hó. Révész Imre. Demokratikus közoktatás. — Folytatás. — c) A gimnázium és a kereskedelmi iskolák. Volt tanítványaimtól, ha találkozom velük, meg­szoktam kérdezni, milyen pályán vannak ? Hogy folyik életük sora? Egy idő óta azt tapasztalom, hogy mind gyakrabban mennek kereskedelmi akadémiákra, Grácba, Bécsbe, Budapestre, még ha gazdasági vagy jogi pályára készülnek is lépni. Van olyan, aki csalódva hagyja abba, ha t. i. nem tud németül, hanem ott kint akarja megtanulni; nem érti meg az előadást s kedveszegetten jön haza. Aki tud németül, tágult látókörrel tér meg s lesz gazda vagy jogász; megismeri egy világváros forgal­mát, a boldogulás útjait; föltárnád érzéke a keres­kedelmi, üzleti kapcsolatok iránt s nincs oka meg­bánni a nagy tandijat (3—400 K); a tanfolyam t. i. csak egy éves, mig a magyarországi keresk. akadémiá­kon 2 év. (Most már Bécsben is 2 évre emelik.) Az életpályák rendkívül speciálizálódásával pár­huzamos másik áramlat ez, az összefoglalás, amit már én is érintettem 2 helyen (a bányászati akadémián intézményes a kapcsolat a jogi szakkal azok részére, akik bányahatósági szolgálatra készülnek; a keleti kereskedelmi akadémián jogi tárgyakat tanítanak azok a jogi doktorok, akik 1 évig paedagógiai tárgyakat hallgattak a bölcsészeti fakultáson). A szakmák összefoglalása vagy kiegészítése a könnyebb boldogulás céljából különösen ott van helyén, ahol egyik vagy másik pálya, vagy mind a kettő is, feltűnően rövid, pl. gazdasági (3 év) és kereskedelmi akadémia (2 év); de előfordul egyik-másik mellett, mint kiegészítő; pl. a papnövendékeket, tanítóképez­­dészeket Pápán gazdasági ismeretekre oktatják a föld­­míves-iskolán. Vannak 1 éves kurzusok érettségit tett fiuk részére, melyek elvégzése azonnal képesít valamely szolgálati ágra, pl. a közlekedési tanfolyamok állami intézete Budapesten, hármas tagozottal (vasúti, postás, hajós); vagy a szövőipari Kézsmárkon. Ezelőtt nagy divat volt az államszámviteltani kurzus mindenféle pénzügyi vagy könyvelői szakmá­nál ; ez azonban nagyon szükkörü s egyoldalú okta­tás; tágabb látókört nyújt a közgazdasági szaktudo­mány, a pénzgazdaság, társadalomtudomány belefogla­lásával, mint legutóbb Tisza István gróf is kívánta a ref. papképzés kiegészítését. Legszerencsésebb a helyzet, ahol nem kell új intézeteket, tanszékeket felállítani, épületeket emelni, mert a nagy költség rendesen nem áll arányban az elérni szándékolt céllal, — hanem ahol a meglevő intézetek összeköttetésében mindegyik felismeri a reá nézve kívánatos előnyöket, a kapcsolat létre is jön, ha a felettes hatóság, politikai és egyházközség, társula­tok, kamarák egy kis segítséget nem sajnálnak. Pápán pl. minden előfeltétel megvan egy modern ipari szakiskola szervezéséhez; van t. i. alsófoku iparos- és kereskedő inasiskolánk; e fölé kerülhetne egy, a pozsonyi elektrotekhnikai, vagy a budapesti mekhanikai és órásipari szakiskola mintájára szervezett 3 osztályú műszaki iskola úgy, hogy a fölvétel 4 középiskolához volna kötve, az önkénytességi jog megnyerése miatt; a városi villanytelep, vízvezeték, szövő- és dohánygyár, kályha- és pipagyár üzeme fel volna vehető a tantervbe; a pozsonyi elektrotekhnikai szakiskola elég jó példával szolgál arra, hogy ilyen szakiskola még pénzügyileg is kifizetné magát, akár magánvállalatnak is. Vagy itt van a földmives-iskola; ennek kereté­ben, természetesen kissé kibővítve, szervezhető volna 1—2 éves tanfolyam érettségit tett ifjak számára, olyan, mint pl. a kézsmárki szövőipariskolán, a budapesti kertészeti tanintézetben; az elemi tárgyakra nincs szük­ség; osztályonként 2 tanerőt számítva, nem sokból állana a földmives-iskolának gazdasági akadémiává, vagy kertészeti tanintézetté fejlesztése. Az elméleti tárgyak heti óraszáma a három évfolyamon nem több 57 óránál; egy évfolyamra átlag 19 jut; ezeken kívül van laboratóriumi és gazdasági munka. Mégis a gaz­dasági akadémiák mai berendezése luxuriosus, úgy az oktató-testület számát a hallgatósághoz viszonyítva (Keszthelyen pl. 17 tanár és 65 hallgató), mint a szor­galmi idő kihasználását tekintve; heti 12 elméleti óra, mikor pl. a kertészeti tanintézetben legalább 21, de 32 is van, igen nagy fényűzés s csak arra való, — hogy ne kövessük; de ne kövessük a másik túlságot se, értem az ipariskolákét, amelyekben 12—14 éves fiukkal majdnem annyi munkát végeztetnek egy nap, amennyi a gaszdászokra egy egész héten esik; napi 9 óra a rendes foglalkoztatás (Zalatna, Ungvár, Székely-Ifj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divat­cikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!

Next

/
Thumbnails
Contents