Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

52. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 451. oldal. Naptár. A magyarországi református egyház amerikai keleti és nyugoti egyházmegyéinek Naptára az 1912. évre igen gazdag tartalommal jelent meg. Szerkesztette Kntliy Zoltán new-yorki ref. lelkész, amerikai keleti egyházmegyei esperes 121 Sewenth St. New-York. U. S. A. A tulajdonképeni naptári rész után a II. részben, a 34—104. lapokon az egyetemes egyházunkra tartózd kiemelkedő mozzanatokról és az amerikai egyes egyházakról számol be, sok képpel. Közölve van báró Bánfíy Dezső, gróf Dégenfeld József, dr. Antal Gábor, dr. Baksay Sándor, Fejes István, dr. Baltazár Dezső arcképe, rövid jellemezéssel; aztán a reformátusok székháza Bpesten, dr. Baksa Lajos, dr. Benedek Zsolt arcképe. Kuthy Zoltánnak egy nagy munkájából, amelynek a címe : „Amerikai Magyar Református Egyháztörténet“ s ami az 1912. évben fog megjelenni, van egy részlet: „A magyarok kivándorlása Amerikába“. Ebben olvastuk, hogy : „Ez a népvándorlás, amely a nyolcvanas évek kezdete óta mind nagyobb tömeget késztett a szülőföld elhagyására és Amerikában való szerencsepróbálásra, az 1905—7. években érte el a legmagasabb fokot. Szinte hajme­resztő adatok merednek felénk. Mig az 1885 — 1904. évek átlagában a kivándorló magyarság alig haladta meg évenként a 25 ezer lélekszámot, 1905-ben 131 ezerre, 1906-ban 142 ezerre, 1907-ben pedig 173 ezerre emelkedett a lélekszám. Úgy látszik azonban, mintha az amerikai gazdasági válság vétót mondott volna a népvándorlásnak, mert 1908 ban már csak 31 ezer kivándorló magyarról számol be a statisztika. A ma­gyarok száma állítólag fél és egy millió között válta­kozik Amerikában. A kivándorlók tömege 20—40 éves, s/4 rész férfi x/4 rész nő. A III. rész: Szép­­irodalom ; 104—155. 1. Sok szép elbeszélés és hazafias költemény. Az igen jól szerkesztett naptár ára 30 cent Adományok, Nagyságos Thalij látván űr a pápai gyülekezet szegény alapjára 10 kor., az énekegyletnek 10 kor., az ifjúsági egyesületi alapra 25 koronát; a nőegyletnek 10 kort., a szegény gyermekek karácsonyi ajándékára 10 koronát volt kegyes küldeni. Fogadja hálás köszönetemet. Kis József. Jegyzőválasztás. A komáromi egyházmegyei egy­házi aljegyzői tisztségre beadottt szavazatokat folyó hó 15-én Komáromban bontotta fel a bizottság és kitűnt, hogy szótöbbséggel Vargha Sándor komáromi hitoktató­lelkész űr választatott meg. Gyámoldai tanácsjegyzővé pedig — egyenlők lévén a szavázatok — sorshúzás folytán Csiba Imre dunamocsi lelkész úr választa­tott meg. Az „Igehirdetö“ januári száma a következő tartalommal jelenik meg : Nyári Pál pécsi ref. lelkész : A mennyei lajtorja (Uj évi). — Szeberényi Lajos Zs. békéscsabai ev. lelkész: Mikor imádkozol.. . (Új évi). — F. Varga Lajos nagyrábéi ref. lelkész : Belső lényeg, külső sors (Uj év első vasárnapján). — Zábrák Dénes soproni ev. lelkész: Ifjúság (Vasárnapi). — Öregség (Vasárnapi). — Lukáosy Imre laskói ref. lelkész : Kell-é a császárnak adótfizetnünk, vagy nem ? (Vasárnapi). — Anonymus ref. lelkész : A istenfélem ereje (Vasárnapi). Szerkesztői üzenet. Egy a bukottak közül. A népiskolai tankönyvpályázatra beérkezett pályaművekről szóló bírálatok közlését a jövő évben megkezdjük. / Pályázati hirdetés. A nagyhalnál ref. előkönyörgő tanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalma 200 kor. készpénz, 12 szapu búza, 6 szapu zab, 3 öl fa ; iskolafütésre 3 öl ; 2 hold fundus föld ; káposztás föld helyett a kert meg­­nagyobbíttatott, kender, stb. árában 20 kor; tandíj 80 kor; 11 hold szántóföld 1200 Ölével; munkaváltság értékében 185 kor. 92 fillér. Hivatalos útra fogat ; tandíj árpa 121 kor. 92 fillér. Urvacsorai kenyérhez egy szapu búza. Szöllő„talaj 26 kor. értékben. Ismét­­lősök oktatásáért 50 kor., felnőttek télen át heti 2 órán oktatásért 50 kor. Kötelessége a preorans tanítókat megillető. Orgonálásban jártasság kívántatik. Oklevél, szolgálati,- eskületételről való bizonyítványokkal, esperesi elbocsátóval felszerelt kérvények espereshez, Alsószecse (•Bars megye) küldendők január 20-ig. Alsószeose, 1911. évi dec. 22. Patay Károly esperes. — Pápa, 1911. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — A „Vasárnapi Ujfág“ dec. 17-iki száma a mostanában megnyílt új művészi kiállítá­sokat ismerteti az érdekesebb műtárgyak bemutatásával. A többi képek is érdekes aktualitásokat mutatnak be : Ferencz Fer­­dinánd trónörökös pusztai vadászatát, jele­neteket a színházak újdonságaiból, a Nobel­­díj idei nyerteseit stb. A szépirodalmi rész csupa magyar, magas színvonalú és érde­kesolvasmány. Egyéb közlemények: Alexan­der Bernát szinházi cikke, cikk és térkép a Dardanellákról, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok. Irodalom és művé­szet, sakkjáték, stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre öt korona, a »Világkrónikával* együtt hat korona. — Megrendelhető a .Vasárnapi Újság* kiadó­­hivatalában (Budapest, IV. kerület, Egye­tem-utca 4. szám.) Ugyanitt megrendelhető a .Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. Egy, a hasznosat a jóval összekötő karácsonyi ajándék az EREDETI SINGER „60“ a legújabb és legtökéletesebb varrógép. az EREDETI SINGER varrógépek Brüsselben I9IO. évben a legmagasabb dijat nyerték el. Kényelmes fizetési feltételek. — Készfizetés esetén árengedmény. Árjegyzéket és utasításokat ingyen és bérmentve küld a Singer Co. varrógép részvénytársaság Pápa, Fő-utca 19. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents