Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-24 / 52. szám
444. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1911. Több Idealizmust. A múlt év karácsonynapján — a családikor e kedves, a béke e magasztos ünnepére — egy „pásztorlevél“, vagy mondjuk ... „hirlapcikk“ látott napvilágot, azzal a — minden nemes szívben élő óhajtással — mint cimmel: „Több békességet!“ A cikket: Prohászka Ottokár, a róm. kath. püspöki kar legkimagaslóbb alakja irta. „Több békességet!* — Megható, kedvesen csengő felhívás. 8 ki az, aki ne óhajtaná, ne kívánná, hogy szívében ott lakozzék a . . . béke, az emberi szív igaz örömeinek, megelégedésének, nyugalmának, boldogságának ezen őrangyala ? ! Az emberi társadalom, a nemzetek, államok jóléte, boldogulása, nagysága és dicsősége függ a békétől. A béke után sóvárogtak a betlehemi pásztorok a bölcsekkel együtt. S azért mentek oly örömmel, oly lelkiittasan a „béke követének“ jászolbölcsőjéhez és vitték ajándékul: megteljesedett szivök hálaérzelmeivel külső ajándékaikat is. „Békesség a földön !“ hangzott az angyali szózat. És az angyalikarok a földiekkel ölelkezve a békesség leikétől fellelkesülten zengedezték : „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek!“ Ezt az ölelkezést, ezt az egyesülést az égi karokkal: keresi az emberiség már kétezred éve! . . . S vájjon megtalálta-e ? Vájjon itt lakozik-e az angyali béke a földön, az emberek között ? Vájjon élvezik-e a kunyhók a palotákkal, a kicsinyek a nagyokkal annak kibeszélhetetlen örömeit, mit a világ nem adhat ?! . . . Fájdalom ! csak kevesen; csak kis részben jutott el még az emberiség az égi béke szivet és lelket gyönyörködtető, boldogító örömeihez ! És ha vizsgáljuk, ha kutatjuk e szomorú jelenség okait: azt találjuk, hogy — egyebek közt — azért oly csekély a térfoglalása a békességnek, mert nincs a szivekben . . . idálizmus ! . . . Még ma is inkább vonzódnak, sietnek az emberek ... a „kufárok“, a „pénzváltók“ asztalaihoz, a világ bálványaihoz, mint ahhoz : „aki út, élet és igazság!“ — az Isten-emberhez . . . a legnagyobb Ideálistához . . . Jézushoz ! Még ma is a legtöbb szivet az állati önzés, a rút önérdek daemona, a legsötétebb anyagiasság tart foglyul!... Az ilyen szívbe pedig békesség nem költözhetik! Amint odajut az emberiség, hogy szivét, lelkét ... a krisztusi ideális eszmék töltikbe és foglalják el: békesség . . . „több békesség“ lesz azokban és élvezni fogják ennek áldásait és állandó örömeit! Erre kellene törekedni, erre kellene munkálni minden hivatott tényezőnek. E szent harcra kellene szállni, e szent harcban kellene szakadatlanul állani — első sorban ! — az ideálizmus mentsvárainak : a lelkészi és tanítói, nevelői kathedráknak ! De mit látunk, mit tapasztalunk mindjárt az első csatasorban, az idealizmus mentsvára körül ? . . . Egy nagy chaoszt, egy nagy zavart, egy nagy bizonytalanságot ... a békesség megszerzésében, megteremtésében ! Ez pedig onnét van, hogy az ideálizmus mentsváraiban is a materializmus őrsége áll leginkább készenlétben ! . . . E mentsvárak legnagyobb részében is nagyobb a lelkesedés a duzzadt erszény, mint az iránt a szent tűz iránt, mely a szivet a salaktól, földi szennytől megóvja, megtisztítja és ég felé emel és emelkedni segít: Ma már e várfalakról erősen kellene hangozni a szózatnak: „Békesség tinéktek !“ ... „Nem azt a békességet, amit a világ ad, hanem az én békességemet adom nektek!“ . . . Igen! Csakhogy mikor a mentsvárakban és között is a testvéri harc, a kenyéririgység harca dúl s a viszály, az egyenetlenség, a békétlenség ördögei tanyáznak ! — Innét van talán, hogy a családi tűzhelyek is, ahol megnyugvást, pihenést, békességet kellene lelni az élet munkálkodásai, küzdései és harcai között . . . legnagyobbrészt az egymás meg nem értésnek, az elégedetlenségnek, a háborúságoknak fészkei! Innnét van talán, — idealizmus híján — hogy az élet fűszere ... az igazi barátság szinte kihalt; hogy a barátság is csak álarc, ami a tettetésnek, a ravaszságnak, a haszonlesésnek szolgál takaróul; innét van talán, hogy e szent kincsnek ma sokkal kisebb házikók kellenek, mint szegény Sokrates idejében ! Innét van talán, hogy a társadalmi összetartozandó - ság érzete, egymás megértése és becsülése helyett: . . . a széthúzás, az osztály- és érdekharc dominál, dúl és pusztít ! Innét van talán, hogy a „hazaüság“ ma — igen sokaknál — nem egyéb, mint csillogó frázisokkal kihimzett fényes köntös, amit a legtöbben felvesznek azért, hogy hiúságuknak, önteltségöknek kedveskedjenek ; holott annak a magasztos eszménynek kellene lenni, ami önzetlenséggel, önfeláldozással vezet a haza nagyságának, dicsőségének és boldogsága oltárának felállításához !! De ne legyünk túl szigorúak !. . . Mondjuk ki ! Most jelent meg A7 PfpTII^I IpupI ------- a főiskolai nyomdában------- ■ WAm MLm W^tll Bevezetéstani tanulmány. — Theologiai magántanári vizsgálatra irta : Pongrácz József pápai ref. theol. akad. helyettes tanár. — Ara 2"50 K. — Megrendelhető Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében Pápán, Fö-utca 21. szám. .■---------------------------- .........:.........
