Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-15 / 3. szám
3. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 23. oldal. csóbb; a tanulót illetőleg pedig általánosabb; egy középiskolai tanárra átlag háromannyi tanuló jut, mint egy szakiskolaira, vagyis az egyéni kiképzés csak Vb" ban valósítható meg annyira a középiskolán, mint a szakiskolán; a mi tanításunk tömegmunka, hogy ne mondjam gyári termelés, a hozzá való eszközök nélkül ; mert ne feledjük, hogy a szakiskolai tanárok segítségére ott vannak még az adjunctusok, művezetők, előmunkások, szolgák stb. stb. szóval, ha tömegmunkát keresünk, ennek végzésére a szakiskolák tanárai jobban be vannak rendezve, mint a középiskolák s mégis ők végzik inkább az egyéni, mi pedig a tömegmunkát. * * * A proletárizálódás kétségtelen jele, hogy azok, akik boldogulni akarnak, vagy jobban boldogulni, két pályát végeznek; már előbb érintettem azokat a kereskedelmi iskolai tanárokat, akik jogot végeztek s egy évig paedagógiai tárgyakat hallgatnak. A példákat a végtelenségig szaporíthatjuk; aki pl. bányahatósági szolgálatra készül, a bányamérnöki 4 éves tanfolyamon kívül jogot is kell hallgatnia; mindössze annyi előnye van ezen, bányahatósági szolgálatra készülő ifjaknak, hogy a kurzusok bevégzése után nem 2, hanem csak 1 évig tartoznak valamely bányaüzemnél gyakorlaton lenni, hogy államvizsgára jelentkezzenek. Ugyanezen gyakorlat áll fenn a fémkohó-, vaskohó- és erdőmérnökökre. A közlekedési tanfolyamok hallgatói közt, akiktől rendszerint középiskolai érettségit kívánnak, találunk pl. a) a vasúti tisztképző tanfolyamon 2 okleveles mérnököt; 7 hallgatót jogtudományi vizsgával; 6-tot tiszti, 10-et hadapród vizsgával. b) A posta- és táviró-tanfolyamon 3 hallgatót, aki felsőipariskolát végzett; 1-et, aki tengerészeti akadémiát végzett. c) A hajóstiszti tanfolyamon 2 kinevezett hadnagyot, 1 okleveles tanítót. Ily kapcsolatokban nem az a baj, hogy az illető 2 szakmát végez, hanem hogy több ideig tanul, költi a pénzt s kevesebb ideig szolgál fizetésért. Hogy a pályaválasztásnál hogyan értessük meg az ifjúsággal s ezek szüleivel, mennyire túltömött, zsúfolt különösen a jogi- és tanári pálya, arról lehetne eszmét cserélni; nem utolsó argumentumunk lehet e közben, hogy pl. a budapesti tudományegyetemre az 1909/10. tanév első felében 7479, a II. félévre márcsak 6751 hallgató iratkozott be; eízüllött tehát fél év alatt 728, a beiratkozottak 10%-ja; minden tizedik hallgatót ez a sors fenyeget a budapesti tudományegyetemen. A magam részéről célirányosabbnak tartom az elriasztás helyett, melyet félreérthetnek, az ifjúság, a szülők figyelmét pozitív irányba terelni, megismertetvén velük azokat a pályákat, melyeken a megélés biztosabb ; a hivatalos közegek hivatása lenne ezeket a pályákat a középiskolai tanuló ifjúság számára is megközelíthetővé, idővesztés nélkül igénybevehetővé tenni; másrészről a szakiskolákba egy kis rendszerességet, következetességet, különösen pedig sok demokratizmust telíteni; szűnjünk már meg a szakiskolákat hivatalosan cselédképzőknek tekinteni; nagyon fontos hivatás vár ezekre úgy a közműveltség terjesztése, mint a termelésre, gazdasági értékek előállítására megkivántató ismeretek általánosítása tekintetében; itt vagyunk mi nagyon gyámoltalanok, középiskolai tanárok, tanulók, szülők, hatóságok egyaránt; mondhatnám, ez ethnikus magyar tulajdonság, de olyan, amivel nincs mit dicsekednünk. II. FEJEZET. a) Kereseti viszonyok, megélhetés. Mielőtt annak megvizsgálásába fognék, milyen megélhetést nyújt a gimnázium, az egyetem s egyéb főiskolák elvégzése árán szerzett oklevél, viszonyítva a szakiskolák által nyújtott boldoguláshoz, szükségesnek látom általában a kereseti viszonyokkal, a drágasággal foglalkozni, azon nagybecsű tanulmányok alapján, melyeket Rubinek Gyula, az OMGE igazgatója a gazdák szokásos decemberi nagygyűlésén, a munkások vezérei pedig a „Szociálizmus“ cimü folyóiratukban mutattak be és fejtettek ki. (L. a Köztelek, 1910 dec. 14-iki számának mellékletét és a Szociálizmus 1910 márciusi füzetében Bresztovszky Ernő cikkét „Iparfejlődés Magyarországon“, a decemberiben pedig Lerner Dezsőét „Nyomdász-statisztika“). Túlzásoktól, tévedésektől egyikük se mentes; nagybecsű megfigyeléseik mégis kölcsönösen kiigazítják egymást; minélfogva valahol, közbül mégis megtalálhatjuk a kiegyenlítő, megnyugtató igazságot, — saját céljainkhoz pedig üdvös tanulságokat vonhatunk le. A mindenki által érzett drágaság főokául Rubinek a pénz bőségét, vásárló képességének hanyatlását jelöli meg; az aranytermelés 20 év alatt, 1887—1907. világszerte háromszorosára, az ezüst kétszeresére emelkedett ; természetes ennélfogva, hogy a mezőgazdasági termékekért, vagy iparcikkekért, mivel ezek termelése nem tarthatott lépést az általános értékmérő, az arany és ezüst szaporodásával, ma több pénzt kell adni, mint 20 év előtt, — de még sem háromszor annyit, pedig ennek kellett volna bekövetkezni, ha egyéb tényező nem érvényesülne. Ezzel szemben Rubinek a mezőgazdasági munkabérekben 10 év alatt (1900—909.) csak 54—58%» az ipari munkásoknál 26'4 (Vulkán gépgyárnál), a malommunkásoknál 30 (a fővárosban), 43 (vidéken), a nyomdászoknál 41 (szedők), 53 (gépészek), bányászoknál 40—50, építőiparosoknál 25— 166% emelkedést tüntet föl a munkabérekben. Vegyük átlagosan 50%“nak a drágaságot kifejező béremelkedést s tegyük fel, hogy minden szükségleti cikk, lakás, ruha, élelem stb. ilyen arányban drágult, — amit pedig senki se állított idáig — ez az érték félszeres emelkedését jelenti; a pénz azonban háromszor annyi, mint 20 év előtt, tehát legföllebb Ve-3 jelentkezik a több pénznek a magasabb árakban; hova lett az % ? Regner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora! — Elvállal szobák, termek művészi festését! Alapíttatott Í871-ben. — Cím- és betüfestészet! — Modern kivitel! — Szolid árak! — Alapíttatott Í87í-ben.
