Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-18 / 25. szám

25. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 217. oldal. élőszóval adta elő a hat osztályli népiskolának nyolc osztályúvá fejlesztését, melynek a minisztériumhoz való felterjesztéséhez a közgyűlés hozzájárul. 2. Viz­­váry Dezső felolvasta: „Az egyhuzomban való tanítás a népiskolában“ cirnü értekezését, melyet a közgyűlés a „Tanítók Lapjáéban közzétenni óhajt. 3. Tóth Imre „Az Országos Szövetség folyó évi közgyűlésének tárgy­­sorozatáról“ értekezett, melynek pontjai közül : A nem állami tanítók fizetésének egységessé tételénél tan­testületünk kívánja, hogy az Országos Szövetség köz­gyűlése tegyen felterjesztést, melyszerint: tanító és tanító között fizetés tekintetében se legyen különbség, hanem a felekezeti tanítók fizetése is legyen egyenlő a köztisztviselők fizetésével. A tanítók bankja felállítása eszméjéhez hozzájárul. A közigazgatás szakszerüsíté­­séből: kívánja, hogy az iskola igazgatója csak tanító, tanfelügyelő is csak szakember lehessen. A tanító legyen tagja az általános tanító-szövetkezetnek és tanító kamarák állíttassanak fel. A tanítókra vonatkozó törvények egységes alapon újra revízió alá vétessenek. A szociális kérdések az Országos Szövetség által pont­ról-pontra tárgyalás alá vétessenek. A tantestület tagjainak munkálkodása és szelleme gyarapítására két tétel volt kitűzve pályakérdésül: 1. A történeti oktatás és annak helyesebb módszere; ezen tételre két jeles munka érkezett be, az első díjat 80 K-t Pethes Béla, a másodikat 20 K-t Kádár Béla kartársnak Ítélte oda az első bíráló bizottság. A 2-ik tételre: „Az alkoholizmusról“ csak egy pályamunka érkezett be, de oly dicséretes körültekintéssel Íratott, hogy a második biráló-bizottság 100 K jutalomra Ítélte ; a dicsérendő munkás Pethes Béla apácaszakállasi tanító. Ezek után a pénztáros tette meg jelentését, amely tudomásul vétetett és a felmentvény részére megadatik. Bőjthe János pénztáros 10 évi buzgó mun­kálkodása után, az egyesület osztatlan elismerése és sajnálatára állásáról lemondott, helyébe Beke Gyula választatott. Á tantestület minden tagja fájlalja szeretett tan­­felügyelőjének, dr. Lőrinczy György úrnak eltávozását, melynek jegyzőkönyvileg kiván kifejezést adni. Szives örömmel üdvözölte és látta a tantestület nt. Tóth Kálmán esperes, mint egyházi elnöke és tek. Konkoly Thege Béla törvényszéki biró, mint tisztelet­beli világi elnökének a gyűlésen való megjelenését, kik sajnos, ez alkalommal egyéb hivatalos elfoglaltságuk miatt csak rövid ideig vehettek részt. Kovács Alajos elnök megköszönte a tantestület tagjainak buzgó munkálkodását, kérve őket a további munkálkodásra és összetartásra. Isten áldása kívánása után a gyűlés feloszlott. Kelt Alistálon, 1911 junius 2-án. Molnár Benő tantest, főjegyző. Vegyes közlemények. Gyászhír. Mély megilletődéssel közöljük az alábbi gyászjelentést: „Alulírottak úgy a maguk, mint a nagy­számú rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelentik a forrón szeretett házastárs, a gondos anya. jó gyermek, szerető testvér, illetve sógornő és rokon­nak ifj. Czike Lajosné szül. Fazekas Ilonának élete 35-ik, boldog házasságának 16-ik évében rövid szen­vedés után 1911 junius hó 11-én reggel 7 és fél óra­kor történt gyászos elhunytát. A boldogulnak földi maradványa folyó hó 13-án d. u. 3 órakor fog a bőnyi köztemetőben a ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Rövid volt szenvedésed, hosszú és áldott legyen emlékezeted! Ifj. Czike Lajos bőnyi ref. lelkész, az elhunyt férjé. Czike Lajos, Czike József, Czike Zoltán az elhunyt gyermekei. Fazekas József mihályházai ref. lelkész, az elhunyt édes atyja. Fazekas Jolán, Fazekas Margit férj. Kiss Lajosné, az elhunyt testvérei. Czike Eleonóra és férje Szűcs Dezső, Czike Pál es neje Németh Margit, Czike Imre és neje Németh Vilma, Kiss Lajos csépi ref. lelkész, az elhunyt sógorai és sógornői, id. Czike Lajos szőnyi ref. esperes-lelkész, az elhunyt ipa. Méhészeti tanfolyam a dunántúli tanítók részére. A pápai állami tanítóképző-intézet minta­méhesén 20 dunántúli néptanítónak a méhtenyésztés­­ben történő kiképeztetése céljából folyó évi julius 10—27-ig méhészeti tanfolyam lesz, amelyen a dél­előtt folyamán 8—12 óráig a gyakorlati méhészkedés­ben, délután 2—5 óráig a kaptárkészítésben nyernek a résztvevők oktatást, 5—6-ig pedig elméleti előadás tartatik a méhészet köréből. A felvett tanítók ágyneműn kivül ingyen elszállásolást kapnak s ezen felül napi 3 korona segélyben részesülnek. A folyamodványokat a m. kir. földmivelési miniszterhez kell intézni, egy koronás bélyeggel ellátni és a tanítók felettes hatósága utján junius 20-ig a földmivelési m. kir. miniszterhez beküldeni. A később beérkező folyamodványok figye­lembe nem vétetnek. A tanfolyamon való résztvevőst ajánljuk törekvő néptanítóink figyelmébe. Ifj. Stem Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divat­cikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzésekéi és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!

Next

/
Thumbnails
Contents