Dunántúli Protestáns Lap, 1911 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-08 / 2. szám
Huszonkettedik évfolyam. 2. szám. Pápa, 1911 január 8. DÜNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K),hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A munka, fáradtság és az áldás. (Luk. 5 : 1—11. Fáradtunk — és semmit sem fogtunk! Fáradtunk — és semmit sem nyertünk! Fáradtunk — hónapokon, éveken át — és semmi hasznunk sem lett, szegényebbek vagyunk, mint voltunk! Mily gyakran száll ez a sóhaj a csalódott emberi kebelből! Nem annyira az el nem nyert jutalom az, ami fájdalmat okoz. Nem; de ha hiába dolgoztunk: hiába éltünk. Aki fáradozik, életéből áldoz fel egy részecskét, sőt egész életét áldozatul adja; lelkét, szeretetét leheli munkájába. Ha hiába tette, ha nem kelt ki a vetés, vagy ha épen gyűlölet burjánzott, ahova legnemesebb, legjobb munkáját fordította az ember, úgy tetszik, mintha lelkünk volna megölve. Ez aztán a munkának és pedig a legjobb munkának terhe. Nem a teendők sokasága és nehézsége, nem az akadályok nagysága teszi a munkát fárasztóvá, hanem a sikertelenség, a lesújtó tapasztalat, mely e szavakban rejlik: Fáradtunk — és semmit sem fogtunk! Igazán semmit, igazán soha semmit nem fogtunk? A tanítványoknak volt előbb is nem egy sikeres halfogásuk; hiszen a halászatból éltek eddig. Ne legyünk hálátlanok és egy csalódás miatt, legyen az bármily keserű, ne feledkezzünk el ama sok apróbb örömeinkről, melyeket munkáink közben már megérhettünk. Sokszor a balszerencse, mely bennünket ér, valósággal kényszerít annak beismerésére, hogy a siker, melynek örülhettünk, az Úrnak áldása, melyet meg nem érdemlettúnk. Hátha még ez is elmaradt volna. Mert Isten kezében vannak viszonyaink és körülményeink, ö irányozza mindama hosszú és egymásba fútó, láthatatlan szálakat, amelyektől a szerencsés eredmények épúgy függenek, mint a mi fáradozásainktól. Hát lelkitesti erőink, tehetségünk, mely a mi munkánkhoz szükséges, nem az Úrnak áldása ez is ? Az apostolok halfogásáról szóló történetből megtanulhatjuk mindenek előtt, hogy a legnagyobb és legigazibb sikerhez az út a sikertelenségen keresztül vezet. Ha Simon és a többiek azon éjjel jó halfogást csinálhattak volna, nem találhatták volna meg a parton az Urat, nem hallhatták volna szavát, nem érezhették volna áldáshozó erejét. A siker könnyen tehet elbizakodottá és eltávolít az Úrtól; a balsiker alázatossá tesz és az Úrhoz térít. Már ez magában is nem gazdag áldás-e, ha Jézusra találunk? Nem többet ér-e ez, mint a halakkal tele bármily nagy háló, vagy mint a gazdagság és dicsőség ? Aki fáradozása közben megtalálja az Úrat, azt Ő egészen más irányba vezérli. 0 megmutatja, hogy valódi hivatásunk, hogy embereket halásszunk. Minden munkánkat, figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy emberi lelkeket nyerjünk az Úrnak, az örökkévalóságnak. Ez legyen fáradozásunk és életünk célja. Az emberi szivekbe keli itt hinteni az örökélet magvait; és ez a vetés okvetlen növekedik. Az „emberhalászatnál“ a balsiker és kár csak látszólagos. Itt minden veszteség előfeltétele a sokkal nagyobb nyereségnek; minden sikertelenség egy lépés a legnagyobb sikerhez. Németből: Sz. J.
