Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-20 / 12. szám

98. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. irányítására kedvező alkalmid kínálkozik az, hogy az állam már kilátásba helyezte a theologiai tanárok fizetése rendezésére az állam­segélyt. Ezt a forrást, amennyire csak lehet, ki kell használni. Aztán akár lesz internátus, akár nem, oda kell irányulni törekvésünknek, hogy gyűjtések és kegyes alapítványok által kitartóan gyarapít­­suk azt az erőt, ami által tanintézeteink nem csak a lelkiekben, a tudományban, de az anyagiakban, az ellátáshan is tápláló anyákká legyenek újra. Törekedhetnek erre az egyház­megyék is a saját körükben. Létesíthetnek és szerezhetnek ily célú alapítványokat. A pápai egyházmegye már mintegy 1800 korona segély­ben részesíti, első sorban a kebelében szolgált vagy szolgáló lelkészek és tanítóknak a pápai főgimnáziumban és a pápai leánynevelö-intézet­­ben tanuló gyermekeit; bizonyos alapítványból meg a theologusokat is. Tudom, hogy másutt is vannak ily célú alapítványok; én itt csak ezek gyarapítására óhajtottam felhívni a figyelmet. Ügy vélem, hogy az előadottak után belátja mindenki, hogy az internátus maga is fenn­tarthatja magát és így is nyújthat teljesen ingyenes ellátást mintegy 15 — szobafelügyeletre alkalmas — kitűnő tanulónak. Természetes, hogy minél több anyagi támogatásban része­sülne az egyházkerület részéről, annál több kedvezményes, vagy ingyenes hely lehetne benne. íme, én felújítottam e nagy horderejű kérdés megbeszélését. Szóljon hozzá más is ; kivált áz, aki vagy egyáltalán nem helyesli az internátusok létesítését, vagy a számításban talál hibát. Mert ily nagy kérdéshez igen bajos hozzászólni a gyűléseken az előadó egyszeri előterjesztésére. Igen helyén való a lapban való megvitatás, előkészítés. Fontos közügy ez, ami számíthat a legszélesebb körű érdeklődésre! Szabad fejlődés és egyesség a Szentiélekben, Különös figyelemmel gróf Tisza Istvánnak a M. P, I. T. ülésén tartott beszédére. — Irta: Eugen. — Folytatás. — . Gróf Tißza István Atyámfia ! Szeretettel említem, hogy annak idején nem tetszett kifogásolás nélkül hagyni a lelkészegyeeületet. Hozzuk csak ezen egyesületet vonatkozásba ama jeles előadásának éppen a lelkészekre vonatkozó tételeivel. Nos, amit nekünk, lelkipásztorok­nak kíván: a szellem szabad kifejtekezését, a szabad fejlődést, az élet elevenebb érlüktetését, mi is ezt óhajtjuk. Ezért alakítottuk meg szakegyletünket, az ORLE-t. Mert ne inéltóztassék ám gondolni, hogy az ORLE csak anyagi kérdéseket akar megoldani. Az ORLE egyetemlegesen nem csak óhajtja, hanem íme munkába is vette a reformokat, amire a zsinat fényes megkötöttségénél fogva gondolni se mer. Igaz, hogy különbözők az egyének : lehetnek az ORLE-ban olyanok, akiket nem igen hevítenek a reform-gondolatok, de ismét vannak ám sokan olyanok, akiket meg az 1848. évi XX. törvénycikk, stb. érdekelnek kevésbé, akik főként a közfejlesztő reformokért élnek-halnak. Tessék tehát örülni, ha mi lelkészek megtaláljuk az utat és módot önfejlesztésünkre, eszméink szabad kicseré­lésére. Úgy-e ennek csak örvendeni tetszik? * * # Minden elfogulatlan református embernek örvendeni kell azon, hogy a református lelkészek oly célból egyesültek szakszervezetté, hogy magukat szabadon fejlesszék, más részt pedig közös megegyezéseik szerint az Ige szolgálata utján az egyetemes egyházban az eszmefejleményeket megérleljék. Ám az egyetemes lelkészi egyesület csakis annyi­ban az egyháznak és a Szentléleknek, amennyiben a bibliában leirt eredet és tagozottság, beosztottság vonalain marad és halad, szigorúan betartva, hogy azokat át ne lépje, viszonyaink szerint az egyetemes l^nnfirmárini pmlpbl^nnb kehely jelvénnyel vagy anélkül, finom IXüniirmdUUl erilieKIdpüK, papíron, ízléses kivitelben, darabja 5 fillér. — Konfirmációi ajándékoknak alkalmas zsoltárok, imakönyvek, szentirások, vallásos iratok, „Koszorú1' füzetek, bibliai fali mondatok nagy és gazdag választékban. Megrendeléseket a beérkezés napján azonnal pontosan és lelkiismeretesen elintéz: Kis Tivadar lÄÄK Pápa’ Fő-utca 21. szám alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents