Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-13 / 11. szám

11. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 93. oldal. miniszternek s ezzel elárulják, hogy Zichy kultusz­minisztersége csak a választások idejére kell. — Vigyázzunk tehát, nehogy eső után vegyük fel a köpenyeget. Videant oonsules . . . Egy ember akár milyen nagy, akár milyen magasan álljon is, egy ember. Dekórumnak a látszat meg­mentésére 8 a naivak megtévesztésére nagyon jó. A keresztény világnézet parlamenti propagálására és védelmére azonban párt kell. A legkisebb párt is többet számít a politikában, mint a legnagyobb ember. És Zichy János minisztersége katholikus szempontból csak úgy lesz áldásos, ha a parlamenti néppártban egyesült katholikus erőkkel a liberális tábornak mindig számolnia kell.“ Vegyes közlemények* Baksay István halála. Rimaszombatról jelentik, hogy Baksay István, Rimaszombat város díszpolgára, a rima szombati református egyház örökös főgondnoka, az országos középiskolai tanáregyesület és az országos református tanáregyesület disztagja, nyugalmazott fő­gimnáziumi tanár és királyi tanácsos minap, 90 éves korában meghalt. Baksay István halála széles körök­ben nagy részvétet keltett s a tanárság köztiszteletben álló nesztorát vesztette el a kiváló tauférfiuban. A végtisztességen Rimaszombat város, a rimaszombati református egyház, az országos középiskolai és az országos református tanáregyesület, s számos testület jelent meg, melynek Baksay előmozdítója és dísze volt. Gyászhirek- Későn kaptuk s ezért elkésve közöljük az alábbi gyászhireket: Ä negyedi református egyház hív lelkipásztora ; Mészáros József ref. lelkész március 1.-én meghalt. Temetése mároius 3.-án ment végbe nagy részvét mellett. Béke poraira ! — A bridgeporti magyar református egyházközség szeretett lelkipásztora . Harsányt btván február 11.-én meghalt. Hült tetemét a Mountain Grove temetőbe helyezték örök nyugalomra. Az igaz ember emléke legyen áldott! Lelkészüeiktatás. A padányi református egyház hi vei Szekeres László kit-raányai lelkészt választották meg lelkészükké, aki e hó 20.-án fogja új állását elfoglalni. Szerencsét kívánunk az egyháznak és új lelkésznek egyaránt! Egyházkerületünk tavaszi közgyűlése április 26.-án lesz Pápán. Ez alkalommal iktatják be hivatalába dr. Beöthy Zsolt újonnan választott főiskolai világi gondnokot. A gyűlés főbb tárgyait iskolai ügyek képezik. Húsvéti szünidő. Főiskolánk főgimnáziumában márc. 19. én. délelőtt 10 órakor kapják ki a tanulók a húsvéti szünidőt s április 4.-én, délelőtt 8 órakor újból meg­kezdődik a tanítás. A főgimnáziumi igazgatóság ezeu az utón is figyelmezteti a szülőket és gyámokat, hogy a tandíj utolsó részlete — 15 30 K — április l.én esedékes lesz. Úgy ezt, mint az esetleges hátralékot s a rendkívüli tantárgyakért járó 6’ K-t fizessék ki, mert az a tannló, akinek iskolai tartozása van, nem bocsátható vizsgára. Márciusi ünnepélyek. A pápai ref. főiskolai ifjúsági képzőtársulat a. .főiskolai ének- és zenekar közre­működésével, folyó hó 15.-én, este 6y2 órakor, a városi szinházban 1848 mároius lö.-ének évfordulója alkalmá­ból emlékünnepélyt rendez. A színházi ünnepély után a Griíf-szállóban táncmulatság lesz. — A szokolyai ref. énekkar ma délután, 1848 március 15. ének emlékére, a községház előtti téren hazafias emlékünnepélyt rendez. A komáromi Protestáns Jótékony Nőegylet az egyháztársadalmi élet élénkítésére március 20.-án, dél­után 6 órakor, a kollégium uagytermében jótékony­célú szeretetvendégséget rendez. A szeretetvendégség szép műsorral lesz egybekötve s az érdekes programm szereplőiül kiváló erőket sikerült az elnökségnek meg­nyerni. A szeretetvendégségen Antal Gábor dr., Pongrácz József, Becker Margit, Pyber Margit, Sulacsik Nelli, Fejes Zngmond, pápai főgimnáziumunk tanára. Szíj Ferenc, Sulacsik Lajos közreműködésével. Egy rész­vételi jegy ára 1 korona. A nőegyiet ezen szép vállal­kozása iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik Egyházellenes tüntetések Rómában. Múlt hó 17.-én, Giordano Bruno máglyahalálának évfordulóján avatták fel a róla nevezett (borral keresztelő) pzabadgondolkozó­­egyesiilet új helyiségét a Vatikán közvetlen közelében amelyet óriási nagy összegért a Vatikánnak is át­engedtek volna — ; vasárnapra pedig nagy antiklerikális tüntetést terveztek az összes radikális egyletek. Minden papot halállal fenyegettek, a templomokat fel akarták gyújtani, mint azt Ferrer kivégeztetése elett már meg is kísérelték néhány' helyen, szóval a spanyolországi vandalizmust szerették volna megismételni. A tüntetés tényleg megtörtént. 5000 6000 ember és gyerek két­száz zászlóval ég zeneszóval indult el az E*edra-térről a Oampo di Fiori felé, útközben 10000—15000 emberre növekedett a tömeg a kiváncsi nézőközönséggel együtt; a papoknak azonban nem hullott le a fejük és a templomok felgyujtása is elmaradott. — A Giordano Bruno Kör helyiségének felavatásakor Barsilai, a Vatikán környékének köztársaságpárti országgyűlési képviselője is beszélt s elképzelhető, hogy sem ez, sem a Bruno-szobránál elhangzott többi deklamáció éppen nem volt épületes ; azonban feltűnt, hogy a szónokok nem beszéltek oly nagy gyűlölettel s oly lázítóan, mint más hasonló alkalmakkor . . . így írta ezt az „Alkotmány“. Mi meg azt kérdezzük, hogy gondolkod­nak-e fölötte, miért éppen Franciaországban, Spanyol- és Olaszországban gyűlölték meg így a vallást ? ! Szerkesztői üzenet. Sz. I. B — l. Várom ám az igért cikket. V. K K—z. Fogyatékán van a közlendő ; a böngészetből elkelne valami. — Sz. 1. A—s. Az előbbi izenet néked is szól. — Pápa, 1910. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — anti-peronospora Kérjen ing-yen és bérmentve Pick H. és Társa cégtől, Budapest, V., Akadémia-utca 16. sz. alatt árajánlatot, ismertetést és tanúsítványokat a világ legjobb, leghatékonyabb, a növénynek leghasznosabb permetező-szeréről. Egy fiiiéi*l>e sem Ikerül annak használata, miután szőlőjét, gyümölcsfáit, stb. radikálisan óvja peronospora ellen és a termés mennyisége nagyobb és jobb lesz. Anti-peronospora pénzt hoz a házhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents