Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-13 / 11. szám
Huszonegyedik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1910 március 13. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő cimére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Internátus. Irta: Kis József. Alig van kérdés, melynek megoldása mostanában annyira előtérbe nyomult volna, mint az internátusok kérdése. Rövid szemle is meggyőzhet erről bárkit. — íme, az „Alkotmány“ február 6-iki számában olvashattuk a következő tudósítást: „AKatholikus Főiskolai Internátus Egyesület az általa fenntartott Szent-Imre-Collégium jelenlegi házának elégtelensége miatt elhatározta, hogy egy új egyetemi internátust létesít. E cél megvalósítását nagyban előmozdította az a körülmény, hogy Kecskemét városának IV. kerület, Veres-Pálné-utca 9. szám alatt levő háromemeletes bérháza eladás alá került s az egyesület vezetősége a körülmények kedvező alakulása folytán ezt a házat megvásárolhatta. A palotaszerü épület egyik fele már az 1910—1911. iskolai évben fog internátus céljaira felhasználtatni s a következő iskolai évben egészen ezt a célt fogja szolgálni. A háznak az egyetem közvetlen szomszédságában való helyzete folytán az egyesület céljainak megvalósítása rendkívüli mértékben megkönnyebbült. — E második Collegium célja nemcsak az, hogy a mostani intézet helyszűkén segítsen, hanem, hogy a lehető leg jutányosabb áron biztosítsa az egyetemi hallgatók elhelyezését s azon kívül lehetővé tegye minél több ingyenes és kedvezményes hely létesítését. Az új intézetben összesen kétszáznál több egyetemi hallgató lesz elhelyezhető, úgy, hogy remény van arra, miszerint egy-két év múlva négyszázötven-ötszáz egyetemi hallgató növendéke lesz e két katholikus intézetnek.“ Ugyancsak az „Alkotmány“ február 27-iki számában olvashatjuk a következő felhívást: „A mai társadalom újjáépítésének alapját csakis úgy vethetjük meg, ha a keresztény hitelveket bele neveljük az Istentől és annak szent törvényeitől elszakadó emberiségbe. Omnia renovare in Christo! Mindent újjá építeni Krisztus szent nevében ! vDe hogyan érjük ezt el? Csak úgy, ha az ország fővárosában egy otthont építünk, amelyben a krisztusi tanoktól áthatott apostolok fiatalságunkat, a jövő reményét, buzgó példaadásokkal az ígéret földjére, a felnőttekben pedig állandó lelkigyakorlat által ébrentartják az anyaszentegyházhoz és az isteni törvényekhez való hü ragaszkodást. Ezen otthon megépítését elősegíthetjük mindannyian, hacsak egyetlenegy ,Sorsjegyet a budapesti Mária-kongregáció Otthona javára rendezendő tárgy sorsjátékra' vásárolunk.“ A felhívás kibocsátása alkalmából a „Magyar Lapu március 1. számában „A kálvinizmus gyengesége“ címen a következőket irta: „A napokban Bokor József dr., egyetemi tanár tartott szép előadást a kálvinizmus erősségéről. Most pedig nekünk kell megemlékeznünk annak az ellenkezőjéről, a kálvinizmus gyengeségéről. Erre a megemlékezésre a2 ad nekünk alkalmat, hogy a klerikális lapok mostanában tömve vannak